Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Elvesztettél engem – Ezért hagyják el a fiatalok az egyházat
Elvesztettél engem – Ezért hagyják el a fiatalok az egyházat

Hazai és nemzetközi kutatások egyaránt foglalkoznak azzal, hogy miért hagyják el a fiatalok a keresztény egyházakat. Az okok között nagy fokú bizalomvesztés, megválaszolatlan, égető kérdések szerepelnek. A 18–29 évesek elvesztése olyan luxus, melyet az egyházaknak nem volna szabad megengedniük…

Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése
Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése

W. W. J. D. – olvashatjuk a sejtelmes rövidítést karkötőkön, pólókon, könyvjelzőkön, falvédőkön, s a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. A Mit tenne Jézus?, azaz What Would Jesus Do? milliós profitjai mögött azonban kezdetben nem a nyerészkedés szándéka állt, a mottó eredeti megalkotója…

Milyen az evangélikus böjt?
Milyen az evangélikus böjt?

Sokszor érzem evangélikus körökben, hogy a böjt szóról egyből valami távoli, elvont üzenet jut eszünkbe, melyet főleg a katolikus egyházhoz – vagy szabadkeresztyén, esetleg karizmatikus irányzatokhoz – tudunk kötni, nekünk pedig fogalmunk sincs, hogy egy „jó lutheránusnak” mi a dolga ebben a negyven…

A kereszténység kizárólag Jézust szolgálja
A kereszténység kizárólag Jézust szolgálja

Hitler hatalomra jutása után, 1934 májusában evangélikus, református és az uniált egyházhoz tartozó teológusok gyűltek össze Barmenben, hogy felemeljék szavukat a nemzetiszocialista ideológia ellen. A Barmeni teológiai nyilatkozat – vagy hitvallás, ahogy sokan nevezik – kiáll amellett, hogy az…

Az igazi belső békéről
Az igazi belső békéről

„A Biblián és Szent Ágostonon kívül nem találkoztam még könyvvel, amelyből jobban megtanultam volna, és jobban tanulnám a jövőben, micsoda Isten, Krisztus és minden dolgok" – Írja Luther Márton a Frankfurti Névtelen Német teológiájáról 1518-ban. Ebből a könyvből idézünk egy rövid részletet, amely a…

„Nem megyek ki veled az utcára, ha kendő van rajtad” – Muszlim nők Magyarországon
„Nem megyek ki veled az utcára, ha kendő van rajtad” – Muszlim nők Magyarországon
Interjú Barna Orsolya kulturális antropológussal  

„Azok a muszlim nők válnak láthatóvá, akik kendőt hordanak. A kendő pedig kicsit olyan, mint egy elektrosztatikus tárgy, ami magába gyűjti az összes feszültséget, ami a muszlimok kapcsán jelen van egy társadalomban" – mondja Barna Orsolya képzőművész és kulturális antropológus, iszlámkutató, aki…

Bajor egyházfőtanácsos: a muszlimok kérdései segíthetnek újra felfedezni a kereszténységet
Bajor egyházfőtanácsos: a muszlimok kérdései segíthetnek újra felfedezni a kereszténységet

A homoszexuális párok megáldását illetően a lelkészek egyéni belátására bízta a döntést a Bajor Evangélikus Egyház. A muszlimokkal kapcsolatban pedig azt szeretnék hangsúlyozni, hogy még nálunk, keresztényeknél is sokszínűbbek, ezért meg kell tanulnunk különbséget tenni. Ezeket a kérdéseket…

Testvérnek testvér – Válasz a Genderdilemmák című cikkre
Testvérnek testvér – Válasz a Genderdilemmák című cikkre

Istennek képzelve magunkat megszabjuk, ki mehet be az Isten országába, ki szolgálhat – mintha erről mi dönthetnénk. Pedig ezzel csak megtagadjuk a szolgálatot egyesektől, és megkérdőjelezzük elhívásukat. Jézus közössége testvérközösség, bázisközösség, olyan biztos alap, mint sokunknak a család.…

Mekkora az egyház és a keresztény kultúra társadalomformáló szerepe?
Mekkora az egyház és a keresztény kultúra társadalomformáló szerepe?

Telt házas, hiánypótló beszélgetés zajlott múlt szerdán a jezsuita Párbeszéd Házában, amely a politika és katolicizmus kapcsolatát járta körül Sólyom László volt köztársasági elnök vezetésével. Habár a beszélgetés a katolikus egyház és a politika kapcsolatáról szólt, érdekes tanulságokkal szolgálhat…

Evangélikus egyházi vezetők látogatása Észak-Irakban
Evangélikus egyházi vezetők látogatása Észak-Irakban

A Magyarországi Evangélikus Egyház tavalyi adventi adománygyűjtése a közel-keleti konfliktus áldozatai és az üldözött keresztények javára tizenötmillió forintos eredménnyel zárult. Az adakozók iránti felelősség okán és a támogatottak helyzetének minél jobb megismerése végett Fabiny Tamás…

Mi történt aznap, mikor Jézus itt hagyott minket a Földön?
Mi történt aznap, mikor Jézus itt hagyott minket a Földön?

„Mindig azt mondják a templomban, hogy Jézus él, de ha tényleg él, akkor mért nincs itt velünk?” – kérdezte a gyerekektől megszokott őszinteséggel egy elsős hittanos kisfiú. Tényleg, miért? Jézus születését három napig ünnepeljük, ajándékokkal, fenyőfával, lakomával, az eltávozásának napját pedig…

Te mihez kezdenél három hónap fizetett szabadsággal?
Te mihez kezdenél három hónap fizetett szabadsággal?
Interjú Sefcsik Zoltán lelkésszel a sabbatidőről

„Húsz év után most volt először időm arra, hogy önmagammal újra kapcsolatba kerüljek, hogy újra Sefcsik Zoltánként álljak meg az Úristen előtt, ne pedig lelkészként. Ez egy elég kemény menet volt egyébként, de nagyon felszabadító volt felfedezni azokat az egyszerű, örök érvényű igazságokat, hogy…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_45-46.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása