Kötőszó

„Mindig azt mondják a templomban, hogy Jézus él, de ha tényleg él, akkor mért nincs itt velünk?” – kérdezte a gyerekektől megszokott őszinteséggel egy elsős hittanos kisfiú. Tényleg, miért? Jézus születését három napig ünnepeljük, ajándékokkal, fenyőfával, lakomával, az eltávozásának napját pedig legtöbbször nem is tudjuk. Pedig a mennybemenetel ünnepének nagyobb hatása van keresztény életünkre, mint elsőre gondolnánk.

Szerző: Kovács Barbara

A Biblia is hasonlóan szűkszavú Jézus mennybemenetelével kapcsolatban, az Újszövetség mindössze három helyen említi azt az eseményt, melyet húsvét után negyven nappal szoktunk ünnepelni. Márk 16,19-ből annyit tudunk meg, hogy „Jézus felemeltetett a mennybe, és az Atya jobbjára ült”. Ez a számunkra régies kifejezés annyit jelent, hogy Jézus elfoglalt az őt megillető, kitüntetett helyet, ahol együtt uralkodik az Atyával. Lukács evangéliumának végén azt olvassuk: „És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.” (Lk 24, 51) A tanítványok pedig nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, ugyanolyan örömmel, mint amit az angyal meghirdetett az evangélium elején, Jézus születésekor.

A legrészletesebb beszámolót az Apostolok cselekedeteinek első fejezetében olvashatjuk. Jézus a feltámadása utáni negyven napban többször megjelenik a tanítványoknak, majd felemelkedik a mennybe, és az Isten jelenlétét jelképező felhő eltakarja őt a tanítványok szeme elől. Egy korszak lezárul, Jézus fizikailag többé nem elérhető a tanítványok számára, és egy új időszak következik, amikor is az őt követőknek maguknak kell tanúskodniuk a látottakról és hallottakról, a Szentlélek segítségével. Jézus felment a mennybe, és elküldte a Szentlelket, hogy vezesse az egyházat. Számtalanszor kimondjuk ezt az Apostoli hitvallásban, de nagyon nehéz megragadnunk, hogy mit is jelent ez számunkra a valóságban.

Kálvin János reformátor Jézus mennybemenetelének három ránk is hatással lévő következményét említi.

Egyrészről Jézus utat nyitott számunkra a mennybe. Az út, mely eddig le volt zárva előlünk a bűneink miatt, most megnyílt, és ezért számunkra az Istennel való közösség nem szimpla remény többé, hanem Jézus mennybemenetele miatt jelenlévő valóság.

Másrészről pedig Jézus eltávozásával lett egy „védőügyvédünk”, aki értünk könyörög Istennél. Az elítélő, félelmetes istenkép értelmét vesztette, ugyanis Istenhez most már nem félelemmel, hanem bizalommal fordulhatunk, tudva azt, hogy ő nem a mi gyengeségeinket, hibáinkat nézi, hanem Jézus Krisztus kereszthaláláért elfogad minket. Nincs semmi, ami nagyobb önbizalmat és felszabadultságot tudna adni nekünk annál a tudatnál, hogy Jézus Krisztus Isten jelenlétében támogat minket, és a „mi érdekeinket képviseli”.

Harmadrészt pedig Jézus Krisztus az ő erejét adja nekünk. Ha a Földön maradt volna, akkor korlátozott térben és időben lett volna elérhető az emberiség számára, hiszen nem mindenki találkozhatott vele személyesen. Így azonban mindenki számára jelen van, és az egész világot ő irányítja. Az ő ereje a Szentlélek által válik számunkra is kézzelfogható valósággá itt és most. Nem korlátozható többé semmilyen formában, jelen van életünk minden apró mozzanatában. Jézus mennybemenetele ezenkívül arra is bátorít minket, hogy lássunk túl a jelenbeli perspektíváinkon, és várjuk az ő jövőbeni visszatérését, a vele való találkozást.  

Ne hagyjuk ki tehát a mennybemenetel napjának megünneplését, hanem énekeljünk, imádkozzunk Jézushoz mint Isten mellett lévő pártfogónkhoz! Van okunk az ünneplésre, hiszen tudjuk, hogy jelenünk és jövőnk van Isten országában, az imádságainkat meghallgatják, és a szolgálatunkhoz, munkánkhoz erőt kapunk a Szentlélektől mindennap.