Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Meztelenül a Bábel-tornyok árnyékában
Meztelenül a Bábel-tornyok árnyékában

Alaposan felkavarta a hazai közélet amúgy sem éppen állóvizét az a szupermagas felhőkarcoló, amely még meg sem épült. Sőt a tervei sem ismertek, és azt sem tudjuk, hogy ha egyáltalán megvalósul, akkor mekkora lesz. A budapesti Rákosrendező adásvétele, illetve a terület tervezett hasznosítása kapcsán…

Három a magyar (film)igazság
Három a magyar (film)igazság

Ritka és nagy öröm, amikor három olyan magyar is film fut egyszerre a mozikban, melyeknek mindegyikére érdemes jegyet venni. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? tinédzserekkel bátran együtt nézhető, a Véletlenül írtam egy könyvet pedig már akár fiatalabbakkal is, hiszen a főszereplő…

Ha valaki fél Istentől, annak oka van
Ha valaki fél Istentől, annak oka van

„Ha az istenkapcsolatunkat inkább a félelem jellemzi, akkor nagyon könnyen kiderül, hogy mögötte találunk olyan családi kapcsolatokat, amelyekben szintén a félelem volt domináns” – mondja Joób Máté a Kötőszó-podcast legújabb adásában.

Hozz rá víg esztendőt! – De hogyan?
Hozz rá víg esztendőt! – De hogyan?
Január 22. – a magyar kultúra napja

A Himnusz egy ideje arra a megtapasztalásra hív engem, hogy az áldáshoz, a „víg esztendőhöz” mi is kellünk. Énrám is szükség van. Felelősséggel élő, aktív, együttérző és együtt gondolkodó tagja legyek jelenünk társadalmának, közösségének, ahova tartozom, hogy együtt reményteljes jövőt tervezhessünk,…

Lehet egyszerre félni és szeretni Istent?
Lehet egyszerre félni és szeretni Istent?

Seben Glória lelkész, pszichológus igazán feszegeti a határokat, mivel nemcsak a címben szereplő kérdést teszi fel, hanem arról is szól most, miként torzíthatja a szülői hatalommal való visszaélés a gyerekek természetes áhítatát akár görcsös istenrettegéssé, istenmérgezéssé.  Ha még többet szeretnél…

Istenről beszélni mindig aktuális
Istenről beszélni mindig aktuális
5 éves az Evlelkész podcast

Az evangélikus identitás erősítéséről és a misszióról is szó esik az Evlelkész podcast jubileumi adásában, amelyben Kézdi Beáta, az Evangélikus Információs Szolgálat főszerkesztője kérdezte a csatorna alapítóját, Kovács Viktor evangélikus lelkészt. A kulisszák mögé betekintve kiderül, hány kontinens…

Minden gyerek tud ragyogni valamiben
Minden gyerek tud ragyogni valamiben
Kötőszó-beszélgetés a tanulási nehézségekről

Meddig a tanulási folyamat természetes része, hogy valami még nehézséget okoz a gyermeknek, és mikortól kell valami mögöttes okra, képességzavarra gyanakodnunk? Egyáltalán: mik az iskolaérettség kritériumai, és mit lehet tenni, ha valakinek valóban szakszerű segítségre van szüksége ahhoz, hogy…

Segítőtársak voltak az embermentésben
Segítőtársak voltak az embermentésben
A Fébé-diakonisszákkal is együttműködött Sztehlo Gábor

Hol és hogyan segítették Sztehlo Gábor üldözötteket mentő tevékenységét az evangélikus diakonisszák? Hogyan emlékeztek a nővérek a bátor lelkészre és a veszélyekkel teli, sorsfordító hónapokra? Írásunkkal az Evangélikus Országos Múzeumban látható, Sztehlo életét bemutató időszaki kiállításra és a…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_14.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása