Kötőszó

„Az emberek sok évszázadon át az Úr nevében kezdték el az új esztendőt. Ma gyakran elfeledkezünk erről. Csak boldog új évet kívánunk anélkül, hogy meg tudnánk mondani, mi is az a boldogság, amelyet óhajtanánk.”

Szerző: Füller Tímea | Fotó: Unspalsh.com

Gyerekkoromban sokszor gondolkodtam azon, hogy milyen lesz felnőttnek lenni. A 2000. év elképesztően távolinak tűnt, az életkor pedig, amelyet addigra elérek, valószínűtlenül magasnak. Huszonkilenc év! El sem tudtam képzelni, mi járhat egy olyan idős ember fejében. Nyilván nem azért imádkozik, hogy láthassa a harkályt, amelynek a kopogását hallja. Az sem valószínű, hogy a legnagyobb célja a felnőttmedence átúszása lenne. Talán már gyerekei is vannak. Férje, munkahelye. Hú, de furcsa lehet!

Természetesen semmi különös nem volt azon a szilveszteren, amikor az idő kereke átbillent a Krisztus születése utáni 2000. esztendőbe. Igaz, addigra valóban férjhez mentem, már voltak gyerekeim, munkám, de a bölcsek kövét nem sikerült megtalálnom. A harkály látása még mindig fontos, nyaktörő mutatványokat vagyok képes végrehajtani érte. A nagymedence még mindig meghódítatlan terület. Bár megtanultam úszni, az óvatosság visszatart tőle. 

Mi több, azóta újra eltelt már majdnem egy negyedszázadnyi idő. Mára többet éltem együtt a férjemmel, mint nélküle. A gyerekeim sorra házasságot kötnek, és lassan világra jön a második unokánk is. A kimerevített pillanat, a gyermeki jövőbe csodálkozás emléke azonban megmaradt bennem.

Mennyi mindent gondol az ember gyerekként arról, hogy milyen lehet idősebbnek lenni, hogy miket tehet majd meg mint felnőtt, és milyen kevés valósul meg ezekből! Sajnos sokkal kevésbé misztikus felnőttnek lenni, mint hittem. A kérdések egy része mintha örökké velünk maradna. Mikor fogok mindent érteni? Talán soha. Ötven fölött is elámulok időnként azon, mi mindent felfedez az ember. Közben meg a lelkem mélyén pont úgy tétovázom dolgok fölött, mint kisgyerekként. 

Szeretném érteni, látni, tudni, mi történik körülöttem, de a dolgok épp úgy rejtőzködnek, mint régen a harkály. A világ túl nagy ahhoz, hogy befogjam egyszerre az egészet a látószögembe, és félelem nélkül szemlélhessem. Túl bonyolult minden, vagy túl apró vagyok hozzá. Gyámolításra szorulok ma is. 

Az emberek sok évszázadon át az Úr nevében kezdték el az új esztendőt. Ma gyakran elfeledkezünk erről. Csak boldog új évet kívánunk anélkül, hogy meg tudnánk mondani, mi is az a boldogság, amelyet óhajtanánk. Ahogy elcsendesedem az új naptáram fölött, ugyanolyan kicsinek érzem magam, mint azon a töprengős délutánon egykor. 

Itt van előttem ismét egy év. Hogy mi vár rám, nem tudhatom. A szeretteimnek sem vagyok képes én magam biztonságot adni. Nincs a hatalmamban még a saját testem egészsége sem. Az Úrra nézve kezdem el a kapott idő új szakaszát. Vele lesz értelme, értéke, jelentősége a napoknak, heteknek, hónapoknak. Az egész új esztendőnek.