Kötőszó

„Evangélikus tanár vagyok, de nem evangélikus iskolában, hanem olyan általános iskolában, ahova a gyerekek nyolcvan százaléka jár: állami fenntartású iskolában. És még csak nem is vagyok ezzel kivétel az egyházamban: csak a saját gyülekezetemben együtt ülünk hetente a templompadban, bibliaórán, imaórán, énekkari próbán pedagógus testvéreimmel, akik szintén különböző állami intézményekben tanítók, tanárok, óvópedagógusok, fejlesztőpedagógusok, iskolatitkárok. És ez csak egy a több mint kétszázötven egyházközségből!” – írja Ittzés Szilvia angoltanár, a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tagja.

Evangélikus tanár vagyok állami iskolában, és örömmel olvastam a friss hírt a sajtóban: a budapesti fasori evangélikus gimnázium pedagógusai szolidaritásukról biztosították az állami fenntartású iskolákban dolgozó kollégáikat. „Kötelességünknek érezzük, hogy mi, akik evangélikus egyházi iskola tanáraiként jobb feltételek mellett, szabadon végezhetjük munkánkat, támogassuk a nálunk nehezebb helyzetben dolgozó kollégáinkat. Másként nem tehetünk!” – fogalmaztak.

Evangélikus tanár vagyok, de nem evangélikus iskolában, hanem olyan általános iskolában, ahova a gyerekek nyolcvan százaléka jár: állami fenntartású iskolában. És még csak nem is vagyok ezzel kivétel az egyházamban: csak a saját gyülekezetemben együtt ülünk hetente a templompadban, bibliaórán, imaórán, énekkari próbán pedagógus testvéreimmel, akik szintén különböző állami intézményekben tanítók, tanárok, óvópedagógusok, fejlesztőpedagógusok, iskolatitkárok. Hanni itt, Cili ott, Jutka és Kata amott, Ildi, Olgi, Sanyi megint másutt, Kati, Éva, Dorka, Ági és Kati néni pedig már nyugdíjasként gondolnak vissza a munkás évekre. És ez csak egy a több mint kétszázötven egyházközségből!

Hányan lehetünk összesen? Ki tudja? És ki tudja, mit is csinálunk, milyen körülmények között, mennyiért, milyen főnök alatt, milyen falak között, mekkora tanárikban, milyen gyerekekkel? Ki tudja rólunk, hogy mennyit helyettesítünk, mennyit kell kötelezően táboroztatni, hány helyre kell adminisztrálni? Ki tudja, hogy megoldható-e a csoportbontás nyelvórán és matekórán, vagy egyben kell mindenkit tanítani? Ki tudja, hogy mi a teendő, amikor az osztály egyik fele hozza csak be az osztálypénzt? Ki tudja, hogy mit jelent hosszú távon, ha a tanár és a diák is megszokja a leszakadt kilincseket, málló falakat, krétaporos padlót? Persze nem minden állami iskola, óvoda egyforma, és amúgy nincs is akkora különbség az egyházi fenntartásúakhoz képest. A gyerekek mindenhol gyerekek, a tananyag pedig szinte teljesen ugyanaz, hiszen az állami és az egyházi iskola egyaránt állami jogszabályok alapján, jogkövető polgárok adójából, vagyis állami fejkvótából él.

A fenti hír azonban azért esett jól, mert néhány különbség mégis van. Az evangélikus oktatási intézmények gazdája – a Magyarországi Evangélikus Egyház és a gyülekezetek – személyre szabottabb, éppen ezért gondosabb, odafigyelőbb gazda. A „jógazdaság” pedig mindenhol jól hat. Azonban a jógazdaságot más is segíti: a már említett állami jogszabályok teszik lehetővé, hogy az egyházi oktatási intézmények állami társaikhoz képest nagyobb szabadságban dolgozhassanak. Mit jelent ez? Önállóan gazdálkodhatnak, és vezetőik önálló munkáltatói döntéseket hozhatnak. Vagyis jogszabályi alapon önállóbbak, ami nagyobb felelősség is – ez a kihívás benne –, de nagyobb problémamegoldási lehetőség is – ez az erő benne. A nagyobb felelősség és több lehetőség pedig kedvez a jó feltételek megteremtésének, az önállóság pedig a kreativitásnak, hatékonyságnak.

Köszönöm hát a tanúsított szolidaritást, a Krisztus-követés eme elengedhetetlen jellemzőjét. Nemcsak tanárként, hanem – sőt – elsősorban evangélikus egyháztagként, akinek szívügye, hogy szeretett egyháza hogyan áll meg a történelmi helyzetek kihívásaiban. Talán szakmai ártalom, de mégis, mostanában egyre előjön egy kép bennem, ahogyan majdani dédunokám a történelemórán felel a tananyagból, melynek címe: az egyházak társadalmi felelősségvállalása a 21. században. Mire kap majd ötöst?

Borítókép: Magyar Kurír