Kötőszó

Az ünnepek felerősítik azt az érzést, hogy régen minden jobb volt. Jó visszaemlékezni régi idők húsvétjaira. Amikor még nagy családi összejövetelek voltak a nagyszülői házban. Amikor még jobban átéreztük húsvét ünnepének boldogságát, mint ma. Vajon mi ennek az oka? Pusztán csalóka romantikus érzés? Vagy valami megváltozott? Hogyan tudjuk megélni 21. századi módon a húsvéti örömöt a lehető legteljesebben?

Szerző: Nagy Zoltán evangélikus lelkész |  Fotó: Magyari Márton

Felgyorsult az életünk, rohanunk, és egyszer csak nekivágódunk az ünnepi hétvégének. És keressük az ünnepi érzést, az élményt, az átélést, a hangulatot, de nehezen vagy egyáltalán nem találjuk.

Legtöbbször azt tapasztalom, hogy miközben keressük az ünnep átélésének legjobb módját, azt mégsem készítjük elő. Vagy inkább magunkat nem készítjük elő. Úgy akarjuk megélni húsvét ünnepének magasságát, hogy nem tapasztaltuk meg a böjt és végül nagypéntek mélységét. Úgy akarunk ünnepelni, hogy nem fogtuk vissza magunkat. Úgy szeretnénk emelkedett hangulatot, hogy előtte egy pillanatra sem változott a hangulatunk.

Húsvét ünnepének katarzisa csak az előzményekkel együtt érthető. A tanítványoknak komoly mélységet kellett megélniük. Jézus a Gecsemáné-kertben virrasztásra és imádkozásra biztatja tanítványait. De elnyomja őket az álom. Háromszor is szemükre veti ezt Mesterük, aki mindeközben azért imádkozik, hogy ha lehet, ne kelljen a kereszt gyötrelmeit elszenvednie. Jézust elfogják Júdás vezetésével. Csak Péter kapja elő kardját, és vágja le azonnal egy templomszolga fülét. Majd Péter és a többi tanítvány legnagyobb megdöbbenésére maga Jézus gyógyítja meg az őt elfogó szolgát. Péter apostol az egyetlen, aki a többi, szétszaladt tanítvánnyal szemben követi Jézust. De azután háromszor is megtagadja Mesterét, amire a kakas kukorékolása döbbenti rá. A tanítványok közül János van ott a kereszt tövében. Majd Péter és János futnak az üres sír hallatán megnézni, mi is történt valójában. Mennyi mélység, mennyi szenvedés, mennyi gyötrelem, amin keresztülmennek a tanítványok!

Mindezek a mélységek azonban elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy megtapasztalják a feltámadás dicső magasságát és kiteljesedését a Feltámadottal újra megélt közösségben. Szédítő lelki magasság lehetett ez! A feltámadott és élő Krisztussal megtapasztalni, ahogyan eloszlat minden félelmet, okafogyottá tesz minden gyászt, szertefoszlat minden kétséget. Ennek a szédítő magassága semmit sem jelentett volna a korábban megtapasztalt mélységek nélkül.

Nem érezzük húsvét magasságokba emelő erejét? Nem fog meg a Feltámadottal való közösség semmihez sem hasonlító elragadtatása? Nem csaphatjuk be magunkat. Nincs instant húsvét. A készülés nem ugorható át következmények nélkül. Az ünnep dinamikáját csak akkor érezzük, ha engedjük, hogy az ünnepkör egyes napjai magukkal ragadjanak, hassanak érzelmeinkre. Ha fásultan vagy éppen megkeményedve ellenállunk a fájdalom, a veszteség, a szomorúság és a gyász érzésének, akkor nem lesz teljes az örömünk sem. Ha a kereszten szenvedő Krisztus nem jelent gyászt, fájdalmat és keserűséget, akkor nem lesz önfeledten boldog a feltámadás örömhíre sem.

Az ünnep megélése a kereszt felé vezető úton kezdődik, az üres sírnál folytatódik és a Feltámadottal való közösségben teljesedik ki. Éljük, érezzük át és engedjük, hogy hasson ránk az „elvégeztetett”, a „feltámadt, nincsen itt” és a „békesség néktek”!