Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Anya, hol van most a dédi? – Beszélgessünk a gyerekekkel a halálról!

Halottak napja környékén kisgyermekes szülőként gyakran feszengünk, hiszen ebben az időszakban a legkisebbek is találkoznak a halállal, kérdéseikre pedig sokszor nem tudunk vagy nem merünk válaszolni. Beszéljünk-e gyermekünkkel a halálról? Ha igen, milyen életkorban, és mit mondjunk nekik?

Szerző: Kovács Barbara

ann-alfkvoqwhuu-unsplash.jpg

Beszéljünk-e a gyerekekkel a halálról? A válasz egyértelműen: igen! Sok szülő valójában azért fél erről a témáról beszélgetni a gyerekével, mert nem tudja, hogyan fog reagálni a gyerek, és hogyan tudja ő majd azt kezelni. Valójában azonban a gyerekeknek nincs semmiféle előfeltevésük a halállal kapcsolatban, ők az alapján tájékozódnak, amit mi mondunk nekik. Ha azt látják rajtunk, hogy őszintén, tabuk nélkül, az ő nyelvükön magyarázunk el nekik valamit, akkor nem fognak félni, ez a veszély inkább akkor áll fenn, ha azt érzik, hogy titkolunk valamit, és ködösítünk. Érzékeny kis „antennáikkal” egy pillanat alatt felmérik, ha a felnőtt zavarba jön, és nem mond igazat.

Mikor mondjuk?

A halálról való beszélgetéssel nem kell várni addig, amíg haláleset történik a családban, és nem kell leültetnünk sem a gyereket, hogy „egy fontos dologról” akarunk beszélni vele. Óvodáskorban már kifejezetten sokat foglalkoznak a gyerekek az elmúlás témájával, de körülbelül tízéves korukig még nem képesek elvont gondolkodásra, ezért a visszafordíthatatlanságot sem tudják értelmezni. Ugyanakkor már egészen kis korban szembejön az elmúlás kérdése, amikor például eltaposnak a földön egy kis csigát, elpusztul a házi kedvencük, vagy látnak egy elhervadt virágot. Ezek mind remek alkalmak arra, hogy felhozzuk a témát. Bátran hagyatkozhatunk a gyerekekre: amennyit kérdeznek, annyit mondjunk csak, nem kell őket hosszas magyarázatokkal terhelni, épp elég annyi, amennyire az adott pillanatban kíváncsiak. Gyakran előfordul, hogy csak hetekkel, hónapokkal később kezdenek el kérdezősködni, akkorra dolgozzák fel a hallottakat.

Mit mondjunk?

Elképzelhető, hogy szülőként mi magunk sem tudjuk pontosan, hogy mit gondoljunk a halálról, ezért félünk beszélgetni róla. Ez nem baj, a gyermeknek megmondhatjuk azt is, hogy mi sem tudjuk pontosan, mi történik, ha meghal valaki, ez még mindig őszintébb, mintha kitalálnánk valamit. Ugyanakkor elmondhatjuk a valóságot: hogy a halál az élet természetes része, aki meghal, nem jön vissza többé, de ettől még megmarad a szívünkben az illető emléke és az iránta való szeretetünk. Ezenfelül pedig beszélhetünk arról, amiben hiszünk. Vekerdy Tamás pszichológus ezt javasolja: „Ha például hívők vagyunk, mondhatjuk azt – feltéve persze, hogy ezt is gondoljuk, mert ez fontos –, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy este letesszük a ruhánkat, egy idő után a lélek is leteszi a testet, ami már elkopott, elhasználódott, és elszáll. Majd találkozunk vele, ő lát minket…”

Mivel a kisgyerekek egocentrikusan gondolkodnak, minden esemény középpontjába önmagukat helyezik, ezért nagyon fontos, hogy kiemeljük: a halál az élet része, nem ő, a gyermekünk az oka a történteknek, nem őmiatta szomorkodnak szülei. Éppen ezért célszerű kerülni a „nagymama már jobb helyen van” jellegű magyarázatokat, hiszen a gyerek ezt úgy fordítja le magában, hogy „a nagymamának nem volt jó itt velem, ezért egy másik helyre ment, és itt hagyott engem”. Hasonlóan kerülendők a kétértelmű kifejezések is, például az „elaludt és az „elment”, mert azt az üzenetet közvetítik a gyerekek számára, hogy a nagymama még visszajön, felébred, ezért ő várni fog rá. Ugyanakkor hívőként beszélhetünk arról is, hogy a szerettünk Istennel van, mert a gyermek számára Isten mindig a szülő képe: amilyenek a szülei, olyannak képzeli Istent is, így meg tud nyugodni abban, hogy elhunyt családtagja jó kezekben van.

A gyerekek is gyászolnak?

Főleg halottak napja környékén gondolkodunk el azon, hogy vajon magunkkal vigyük-e gyermekünket a temetőbe, nem zaklatja-e fel őt túlságosan maga a hely. Temetés esetén ez egyéni döntést igényel, hiszen nem biztos, hogy jelen lesz ott olyan felnőtt, aki tud rá figyelni, a kérdéseire válaszolni, és nem minden látvány gyerekeknek való. Ugyanakkor a temetőlátogatás alkalmával arról is képet kap a gyermek, hogy milyen rítusokat űznek a felnőttek (gyertyagyújtás, koszorú elhelyezése, imádság a sírnál), ezért számára ez lesz a természetes, amin keresztül megküzdési módokat is tudunk mutatni neki.

Elődeinknél sokkal természetesebb része volt a halál a családok életének, a gyerekek is sokkal hamarabb találkoztak a természetes elmúlással, míg ma a média hatása folytán inkább az erőszakos megsemmisülés áll a figyelem középpontjában.

A gyerekek is gyászolnak, már sokkal hamarabb is, mint gondolnánk, ugyanakkor másképpen, mint a felnőttek. A kisgyerekek csak a jelenben tudnak élni, ezért gyakran úgy tűnhet, hogy amíg az egyik pillanatban szomorúak, a következőben már nevetgélnek, futkároznak. A gyász ugyanakkor váratlan helyzetekben és módokon törhet elő belőlük. Elképzelhető, hogy sok mozgással, dühkitörésekkel, heves indulatokkal jelentkezik, de ilyenkor tudhatjuk, hogy ez a gyógyulási folyamat része. A művészeti tevékenységek, a rajzolás, a festés, az éneklés, az elmúlásról szóló mesék mind segítenek feldolgozni szerettük elvesztését, ahogyan a szülőkkel való szeretetteli kapcsolat és az őszinte beszélgetések is segítenek nekik megbirkózni ezzel a nehéz élethelyzettel.

Borítókép: Unsplash.com/Ann

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6916752546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása