Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Szünetmentes táp

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

T. Pintér Károly

mohamed-nohassi-odxb5oig_ia-unsplash.jpg

Mint magazinunk Krónika rovatából is kitűnik, a nyár „kegyelmi időszakában” evangélikus egyházunkban is mind több gyülekezet és intézmény merészkedik népesebb részvétellel szervezni különböző alkalmakat. Az elmúlt két hét legtöbbeket vonzó nagy rendezvénye ráadásul tulajdonképpen még véget sem ért. Az online térben, internetes csatornákon közvetített programok ugyanis általában nem egyszeri események, hanem bármikor visszanézhető-visszahallgatható tartalmak.

Az mindenesetre tény, hogy az időjárásra az online Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó szervezői nem panaszkodhattak: a július 15–19. között országszerte csapadékot hullató frontok vélhetően több fiatalt ültettek a monitorok elé, mintha szikrázó verőfényben kellett volna „Isten sátorában találkozniuk” napi egy-másfél órára.

Csak online formában valósulhatott meg idén a huszadik esztendejében járó Ez az a nap! rendezvénysorozat ötórás dicsőítő alkalma is, amelyet július 18-án – a koronavírus-járvány miatt – üres lelátók mellől közvetítettek a Puskás Arénából. Mindkét esemény szervezői azt remélik, hogy jövőre az eredetileg tervezett helyszíneken (a Szélrózsa esetében: Gyulán) „realizálódhat” az a program, amelyhez a világhálón folyamatosan elérhető idei „virtuális főpróbák” talán minden korábbinál hatékonyabb reklámot jelentenek.

Az igei tartalmak nyomtatott formájához hűséges olvasók az Evangélikus Élet jelen számában is bőséges lelki-szellemi munícióval táplálkozhatnak. S hogy a tikkasztó nyári hőség se lohassza érdeklődésünket az Úr szüntelen rendelkezésünkre álló tanításai iránt, engedtük, hogy ezúttal a szokásosnál is több írás címében keltse fel kérdő mondat a kíváncsiságot (Jézus, a rasszista? Keresztény ember lehet-e vadász? Hol talállak, Istenem?)

Lapszámunkban kisebbfajta szenzációval is szolgálhatunk. Zsugyel János a Miskolci Evangélikus Egyházközség múltjának kutatása közben bukkant rá az 1909-ben könyv alakban megjelent, Izráel története című szakmunka eredeti kéziratára.

2020_29-30_b1_00_k.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8616083858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása