Kötőszó

Ha az 1849-es szabadságharcra, illetve annak végkifejletére gondolunk, többnyire az iskolai évekből rögzült képek jutnak eszünkbe: Cegléden toborzó Kossuth, Világosnál a fegyvert letevő Görgey, kivégzőosztag előtt térdelő Batthyány és az aradi tizenhármak vesztőhelye. A szabadságharcot azonban nem csak politikusok és tábornokok vívták. A végzete mindenkit egyaránt utolért.

Szerző: Varga Máté

Meglepődve tapasztaltam, hogy az 1848–49-es eseményekről egész estés, értékelhető film az utóbbi harmincöt évben nem készült. Utolsó ilyen alkotásként a kevésbé ismert, Szirmok, virágok, koszorúk című Lugossy László-filmet említhetném 1984-ből, aztán ott van Sára Sándor 80 huszárja 1978-ból, és ahogy további alkotásokat kerestem, időben bizony csak visszafele tudtam haladni.

Ezt az űrt pótolja Kárpáti György Mór Guerilla című, lassan hömpölygő, ám feszültséggel teli filmje, amely a világosi fegyverletétel után játszódik, bemutatva a szabadságharc leverését egy olyan főszereplő – Barnabás – szemszögéből, aki megszökött a sorozás elől, és ezért az öccse, Antal vonult be helyette.

Barnabás bűntudatot érez, ezért felkeresi testvérét, aki valahol Kelet-Magyarországon bujkál századával egy erdő mélyén. Útközben a szabadságharc különböző szereplőivel találkozik: császári katonákkal és magyar hadifoglyaikkal, szekéren zötykölődő veterán honvéddal, felkötött holttest mellett szalonnázó kozákokkal. A honvédtól tudja meg, hogy Görgey Világosnál letette a fegyvert, nincs többé szabadságharc, csak a gyászoló csend.

Barnabás haza akarja vinni testvérét, ám szégyelli, hogy korábban megfutamodott, ezért inkább azt hazudja, hogy ő is harcolt, őrmesterként. Nincs más választása: csatlakozik a gerillákhoz, immár a kapituláció után. Időnként feladatot is kap Csont Sándor századostól: tanítsa be az újoncot, mérje fel a terepet. Barnabás egyik helyzetben sem brillírozik, mégsem lepleződik le. Amikor a század parancsnokával közli, hogy Görgey letette a fegyvert, a százados kétkedve fogadja állítását, majd megtiltja, hogy erről bárkinek is beszéljen.

Főhősünk eközben közel kerül egy lányhoz, Lucához, aki a sebesülteket ápolja. Antal azonban szerelmes Lucába, és ez tovább erősíti a fivérek közti feszültséget. A század helyzete ennél kiélezettebb nem is lehetne. A sebesültek utolsó mentsvára az erdő, ahol ideig-óráig még elrejtőzhetnek a közelben portyázó kozákok elől, de az ellenség már közel van. Csak idő kérdése, mikor botlanak egymásba. Barnabás azonban tapasztalatlanságának és emberiességének köszönhetően olyan döntéseket hoz, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak.

A Guerilla Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, aki korábban rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is díjakat szerzett. A rendező koncepciója nem historizáló, sokkal inkább szemlélődő. Főhősei átlagemberek, huszonéves ifjak, akikről csak névtelenül emlékezik meg az utókor, egyperces főhajtás keretében a nemzeti ünnepen. Ezek az átlagemberek – nevezzük őket egyszerűen népnek – az államférfiak mellett ugyanúgy alakítói, néha haszonélvezői, sokszor pedig elszenvedői közös történelmünknek.

Őket fiatal, a nagyközönség számára kevésbé ismert, ám roppant tehetséges színészek alakítottak. Barnabás szerepében Váradi Gergely – jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója –, aki titkának hordozásával a történet elsődleges feszültségforrásává válik. Hallgatásával többet árul el magáról, mintha végigbeszélné a filmet. Antal megformálója Vilmányi Benett, aki a Radnóti Színház Futótűz című darabjából és a Terápia című sorozat 3. évadjából egyaránt ismerős lehet. Vilmányi – és ez a Guerilla szereplőire általában is igaz – ritkán szólal meg, ez azonban nagyszerű lehetőség arra, hogy színészi játékának nonverbális eszköztárát felvillantsa. Nem is szalasztja el a lehetőséget: egyetlen pillantásával is ölni tud. Mészáros Blanka Luca szerepében önzetlen és érzéki karakterének megformálásával szintén kiváló alakítást nyújt.

A közeli perspektívának – Hartung Dávid kiváló operatőri munkája – köszönhetően a film alatt szinte mi is részeseivé válunk az eseményeknek, egy leszünk a gerillák közül. Az erdő és a benne folyó patak tisztaságát, szépségét remekül ellensúlyozza a koszos, véres szereplők naturalisztikus bemutatása.

Asher Goldschmidt zenéje visszafogottan fejezi ki a drámai eseményeket. Amint elhalkul a hegedűszó, a természet hangjai veszik át a prímás szerepét: hol tücskök ciripelnek, hol döglegyek zümmögnek.

Kárpáti – aki egyben a film forgatókönyvírója is – filmjében a szemlélődésen túl azt is bemutatja, hogy háború idején

mennyire relatív az erkölcs és az erkölcsös ember fogalma. Hogy ami békeidőben erény, az háborúban a gyengeség jele, veszélyes önmagunkra és bajtársainkra nézve és – mint ilyen – jóformán megbocsáthatatlan.

A Guerilla Barnabásnak a férfivá avatási szertartása is, amelynek ez a legfontosabb leckéje. A rendezés legnagyobb erénye, hogy nem mond ítéletet Barnabás felett, azt a történet befejezésével együtt a nézőre bízza.

Kárpáti alkotása nem az idén százhetven éves események hurkapálcás zászlókkal teletűzdelt, Kossuth-nótával kísért, kokárdás iskolai ünnepsége, sokkal inkább történelem alulnézetből: kézi kamerával felvett személyes és nagyon emberi tudósítás egy olyan korról, amelyről valójában alig tudunk valamit.