Kötőszó

Hogyan tekintsünk Máriára és a szeplőtelen fogantatásra protestánsként? Mit mond erről a mi teológiai hagyományunk? Miért száműztük teljesen az ő személyét, és milyen példát mutathat Jézus anyja?

Szerző: Prém Alexandra | Fotó: Unsplash 

Szűz Mária az a személy a Bibliában, akiről protestáns berkekben ritkábban ejtünk szót, legyünk akár a karácsonyi, akár a húsvéti ünnepkörben. Nem szeretünk róla beszélni, mert „ő olyan katolikus”. Hiszen a katolikus tradícióban Mária, a fájdalmak asszonya, a szeplőtelen szűz olyannyira fontos helyet foglal el, hogy hozzá imádkoznak, sőt egy időben társmegváltóként is tekintettek rá. A második vatikáni zsinat óta pedig úgy tartják számon, mint aki „nagylelkű társa” Krisztusnak, de az üdvösség rendjében alatta áll, a kegyelmet pedig nem a saját hatalmánál fogva közvetíti, hanem azáltal, hogy ő is részesedik benne. (Forrás: Talita.hu)

Két közismert katolikus dogma a szeplőtelen fogantatás (conceptio immaculata) és a szűztől születés tanítása. Ez utóbbi nem katolikus sajátosság, ahogyan Mária személye sem. A reformáció egyik legősibb vezérmondata az „ad fontes” volt, vagyis: Vissza a forrásokhoz! Ezzel a kifejezéssel adták vissza az elvet, miszerint a hit és keresztyén teológia egyetlen elfogadható forrása a Szentírás, méghozzá az eredeti héber és görög nyelveken. Így szálltak szembe a katolikus egyházban időközben elburjánzott spekulációkkal, valamint a szentté nyilvánított hagyománnyal. Később azonban a protestantizmus olyannyira el akart határolódni a katolicizmustól, hogy több olyan dologról is lemondott, mellőzve őket a szóhasználatából, prédikációiból és tanításából, amelyek szerves részei a Szentírásnak vagy éppen az egyetemes, így a protestáns egyház történetének is. Egyik példa erre éppen Mária.

Máriát – és hozzá hasonlóan sok egyházatyát – „átengedtünk” a katolikusoknak, miközben ők a mieink is. Sőt, nagyon is protestánsok, hiszen az ő eredeti, Szentíráson alapuló tanításaikhoz tértek vissza eleink. Maga Kálvin is számtalanszor hivatkozik Augustinus (Szent Ágoston), Tertullianus, Ambrosius, Lombardus stb. gondolataira. Augustinus teológiája egyik fő forrása a protestáns kegyelemtannak, nem véletlenül nevezték Ágostont sem „doctor gratiae”-nek, a kegyelem doktorának. Mária pedig tagadhatatlanul Krisztus anyja volt. Talán azért nem beszélünk róluk és a keresztyén (protestáns) teológiában betöltött szerepükről eleget, mert a katolikus egyházban oly nagy a hangsúly rajtuk, és tévtanítások kapcsolódtak hozzájuk. Máriát és a szenteket nem pusztán tisztelték és tisztelik, hanem korábban imádták is őket, valamint jelenleg is imádkoznak hozzájuk. Az „Üdvözlégy, Mária! [...] Istennek szent anyja” kezdetű zsolozsmát gyakran lehet hallani katolikus misére betérve, a szentek között pedig sok védőszent is található, így mind a mai napig különleges erőt, közbenjárói és gondviselői hatalmat tulajdonítanak nekik. E torzulások miatt a protestánsok talán a kelleténél jobban elhatárolódtak személyüktől, pedig ők elődeink a hitben, a józan tanítás szerint pedig életük és Istenhez való hűségük példa számunkra. Mindazonáltal ugyanolyan emberek, mint mi, hiszen ugyanazzal a bűnös, esendő emberi természettel rendelkeztek, amellyel mi is.

Ugyanez a helyzet Máriával is. Ebből következik, hogy a protestáns teológia szerint a szeplőtelen fogantatás tanítása eretnekség. Ezzel a koncepcióval kapcsolatban sok a kavarodás és félreértés, ugyanis a szeplőtelen fogantatás tanítását gyakran úgy értelmezik, hogy Krisztus szűztől született, Mária tehát azért volt szeplőtelen, mert nem ismert férfit, nem férfi termékenyítette meg. A szeplőtelen fogantatás azonban nem Jézus fogantatására vonatkozik, hanem Máriáéra. E szerint a tanítás szerint Mária azért válhatott a Messiás anyjává, azért kapta Istentől ezt a különleges feladatot, mert ő maga is bűntelen volt, az eredendő bűntől mentesen született. Mária szeplőtelen fogantatása tehát azt jelenti, hogy bűntelenül fogantatott és született. Azonban amíg a Jézus szűztől születésének eredete megtalálható a Bibliában, Lukács evangéliumában, addig Mária eredendő bűntől való mentessége nem, ez tehát spekuláció, tévtanítás, csupán emberi legenda, és a hagyomány része.

Így a protestáns felekezetek Mária szeplőtelen fogantatását nem vallják, ahogyan azt sem, hogy Krisztushoz hasonlóan fel ment a mennybe, és ma is él és uralkodik az Atya és a Fiú mellett.

Jézus szűztől való születését azonban a protestánsok is hiszik, mivel ennek tanítása a számunkra tekintéllyel bíró szent iratokban, a Bibliában, az Apostoli hitvallásban, valamint az ökumenikus hitvallásokban megtalálható. Protestáns értelmezés szerint a szűztől születés csoda, mely jele annak, hogy különleges személy jött világra, nem egy átlagos ember. Ennél nagyobb hangsúlyt pedig nem is kap ez a tény, a protestáns teológiák nem építenek rá rendszert.

Ahogy említettem fentebb, a protestánsok számára is elfogadott hitvallási iratok a négy, egyetemes zsinat által megalkotott formulák. Ezek közül az utolsó a kalcedoni zsinat, melyen Jézus születéséről megállapították: „Istenség szerint eleve az Atyától, emberi lét szerint pedig ugyan az utolsó napokban érettünk és a mi üdvösségünkért az istenszülő szűz Máriától született.” A theotokos (istenszülő) vagy mater Domini (az Úr anyja) kifejezések nem mariológiai terminusok, nem egy Máriáról szóló tanítást fogalmaznak meg valójában, hanem krisztológiai beágyazottságúak, tehát a Krisztusról szóló tanításhoz tartoznak. Ezek a Máriáról szóló hitvallási megfogalmazások Jézus Krisztus emberi természetét hívatottak hangsúlyozni.

Máriát tehát istenszülőnek nevezik, s ez a nemes jelzője biblikus, tehát megáll minden keresztyén teológiai irányzat talaján.

Ezt a kifejezést méltán használhatjuk mi is őrá, hiszen valóban nem mindennapi dolgot vállalt feladatul az Atyától, hogy testén keresztül világra hozza a Szentháromság egyik személyét, hogy ő legyen az az edény, akiben a Logos testet ölt.

S bár maga a várandósság és szülés nem kiemelkedő teljesítmény, hiszen ez a női nem sajátja, mégis nehéz utat vállalt azzal, hogy szűzen fogant, és végigkísérte Jézust az útján. A szűzen fogantatás csodáját nem látta a környezete, csak azt, hogy házasság előtt esett teherbe, amely akkor nagy bűnnek számított, megkövezés járt érte. Vőlegénye, József is azt hitte, hogy megcsalta őt. Jézus, Isten és Mária fia elhagyta a családját harmincéves korában, és mivel Mária sem látott színről színre, nem értette őt. Végül pedig el kellett kísérnie fiát a szenvedés útjára, a passióra.

Mária számomra egyszerre csodás és érthetetlen, ellentmondásos alakja a Bibliának. Ő Jézus Krisztus anyja, az Isten anyja, ezáltal az Anya szimbólumává és archetípusává válik. Jelképe az anyaszentegyháznak anyaként, és Isten menyasszonya is. Ahogy Jézus a második Ádám, úgy ő a második Éva, az Isten akaratát követő és teljesítő nő, a hívő nő példaképe. Mégis ugyanolyan ember, mint mi, esendő emberi természettel és korlátolt elmével, mert bár szűzen fogant, angyal vitte neki a hírt, pásztorok és napkeleti bölcsek látogatták csecsemőjét, próféták kérték, hogy kézbe vehessék a gyermeket, mikor Jézus elindul tanítani, ő mégis őrültnek hiszi, és utánamegy, hogy hazahívja őt. Nem érti gyermekét.

Mária nem volt szeplőtelen, bűntelen, de istenszülő szűz volt. Engedelmességében példaképe a hívőknek, és még inkább példaképe a hívő nőnek. Alakja nagyobb hangsúlyt érdemelne a protestáns tanításban is, mert története által még inkább meg lehetne szólítani a nőket, mintát lehetne vele kínálni nekik, és Mária személyével együtt a nők is méltó helyükre kerülhetnének az egyházban.