Kötőszó

1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológushallgatók is megfogalmazták követeléseiket, többen pedig részt vettek a másnapi tüntetésen.

Szerző: Kertész Botond

Vannak olyan időszakok a történelemben, amikor még az olyan patetikusnak ható mondatok is igazak lehetnek, mint amelyet Keken András adott az Evangélikus Élet 1956. november 4-i száma vezércikkének címéül: „Együtt az ország népével."

Keken András Deák téri lelkész tudta, hogy címválasztását meg kell indokolnia, amikor ma is megrázó erejű mondatokban fogalmazott: „Most, amikor címként merem leírni ezt az elkoptatott, hitelét vesztett mondatot, még tankok ágyúi dörögnek a közelben, géppuskák lövedékeinek sorozatai sivítanak a ház fölött, még holttestek hevernek az utcán, feldöntött villamosok akadályozzák a közlekedést, állnak a gyárak gépei, a Vas utca elején kétségbeesetten jajgat egy asszony férje holtteste fölött, brómmal élnek az anyák, akik harmadik napja nem tudnak fiaikról, még nem állott helyre a rend és a nyugalom, még csak tervben és ígéretben van meg a kibontakozás útja, de annyi máris nyilvánvaló, hogy

az elfojtott igazság kitört a kényszer rettenetes börtönéből, az ország népe megszólalt, olyan erővel, olyan tiszta hanggal, olyan egyértelműen, olyan politikai bölcsességgel, olyan bátorsággal, hogy ezt a megszólalást nem lehet meg nem hallgatni, nem lehet beszennyezni semmiféle rágalommal, hanem a szabad, független, demokratikus Magyarország politikai fundamentumának kell tekinteni.”

Ettől az együtt lélegzéstől lett 1956 egyháztörténeti évforduló is. A forradalomnak és az egyházi fordulatnak is voltak előzményei október 23. előtt. 1956 októberében már küszöbön állt Ordass Lajos koncepciós perben elítélt, tisztségétől megfosztott püspök állami és egyházi rehabilitálása.

Szeptemberben lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológushallgatók is megfogalmazták követeléseiket, többen pedig részt vettek a másnapi tüntetésen.

A Rákosi-korszak egyházirányítási rendszere napok alatt összeomlott: a kompromittálódott egyházvezetők (püspökök, főtitkár, egyetemes felügyelő, a teológusotthon vezetője) néhány napon belül lemondtak, az 1948 után eltávolított egyházi vezetők nagy része – mint Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püspökök – visszatértek. Az evangélikusok története november 4. után vett nem várt fordulatot.

Miközben a megtorlás gépezete kíméletlenül likvidálta a forradalom résztvevőit és számolta fel vívmányait, az evangélikus egyház élete kivirágzott.

Az egyházi sajtó szabaddá vált, a külügyi kapcsolatok megélénkültek, az alkalmatlan vezetőktől középszinten is megszabadultak, de a legfontosabb, hogy az 1940-es évek lelki ébredése tetszhalálából újraéledt, a gyülekezetek is megújultak. Valójában máig nem tudjuk, hogy kinek, minek köszönhető az, hogy a bebörtönzések, internálások, kivégzések között megszülető Kádár-rendszer hogyan hagyhatta oly sokáig érintetlenül ezt a virágzó egyházi életet. A legfontosabb ok valószínűleg az lehetett, hogy előbb a nagyobb és veszélyesebb ellenfeleivel kellett leszámolnia.

A megtorlás természetesen csak késett, de nem maradt el. Ordass Lajos 1957 augusztusában még állami jóváhagyással és támogatással utazott el Minneapolisba, a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésére, ahol a szervezet alelnökének választották a kommunizmus mártírjaként tisztelt püspököt. 1957 novemberében már tárgyalások kezdődtek az állam és egyház viszonyának (vissza)rendezéséről. A hónap végén, Grnák Károly személyében már „bajuszos püspök” irányította az egyház életét. Először Túróczy Zoltán kényszerült lemondásra, majd 1958. október 16-án Ordass Lajost nyugdíjazták akarata ellenére. Egyikük sem szolgálhatott többet evangélikus szószéken. Ordass Lajos utódja Káldy Zoltán lett, akit – minden bizonnyal nem véletlenül – 1958. november 4-én, a forradalom leverésének második évfordulóján iktattak be püspöki hivatalába. Az evangélikusok ismét a diktatúra elszenvedőivé váltak, „együtt az ország népével”.

A cikk eredetileg 2015. október 23-án jelent meg a Kötőszón.