Kötőszó

„Istent kell mindig szem előtt tartanunk. Legyünk keresztények minden cselekedetünkben!” – mondta a Montgomery Haladás Egyesület frissen megválasztott elnöke. A szervezet nevéhez köthető a feketék városi buszokon való szegregált ültetése ellen szervezett bojkott, elnökük pedig nem volt más, mint az a baptista lelkipásztor, aki arra biztatta a bojkott fekete résztvevőit, hogy ne gyűlöljék fehér ellenségeiket. „A szeretet a keresztény hit egyik csúcspontja. Egy másik oldala pedig az igazságosság, de ez utóbbi mindig figyelembe veszi a szeretetet." Martin Luther Kingre emlékezünk halálának 50. évfordulóján.

Szöveg: Kovács Barbara

A fent említett mondatokkal és tettekkel indult el az amerikai polgárjogi mozgalom, mely nagyban meghatározta az 1950-es és '60-as éveket. A mozgalomban számos férfi és nő kockáztatta az életét egy igazságosabb és befogadóbb társadalomért, de mind közül kiemelkedett Martin Luther King baptista lelkipásztor, aki Atlantában született 1929-ben Michael King néven, de később édesapjával együtt megváltoztatták nevüket Luther Márton iránt érzett tiszteletükből. Martin ígéretes tehetségnek bizonyult, hiszen már tizenöt évesen felvették a Morehouse Főiskolára, ahová többségében fekete hallgatók jártak. Már itt megfogalmazódott benne a lelkészi hivatás iránti elhívás: „A szolgálat iránti elhivatottságom nem egy csodának vagy egy természetfeletti tapasztalatnak köszönhető” – mondta. – „Épp ellenkezőleg, egy egyre sürgetőbb belső késztetést éreztem, hogy szolgálnom kell az emberiséget.”

Martin Luther King egész működése alatt az erőszakmentes ellenállás híve volt, és csodálta Mahatma Gandhi munkásságát: „Gandhi volt valószínűleg az első ember a történelemben, aki Jézus szereteten alapuló etikáját az egyének közötti interakciók szintjéről kiterjesztette a hatékony és erőteljes társadalmi küzdelem még szélesebb skálájára.” King abban is hitt, hogy „Krisztus biztosította számunkra a Lelket és a motivációt, Gandhi pedig a módszert.”

Amikor King 1953-ban elhagyta Bostont, és feleségével, Corettával a Dexter baptista gyülekezet élére álltak Montgomeryben, még nem is sejtette, hogy az erőszakmentes ellenállás módszerére ilyen hamar szüksége lesz. Ugyanis két évvel később egy Rosa Parks nevű fekete hölgy a városi buszon megtagadta, hogy átadja a helyét egy fehér férfinak, ezért letartóztatták. A helyi lelkészek összefogtak a fekete közösséggel, és városszerte buszbojkottot szerveztek, melynek élére Martin Luther Kinget választották. A bojkott résztvevőit arra szólította fel, hogy a fehérek fenyegetéseinek ellenére se lépjenek fel erőszakosan. Miután a házát bombatámadás érte, megtiltotta a házánál őrködőknek, hogy fegyvereket viseljenek, helyette arra biztatta követőit: „Maradjatok mozgásban… higgyetek benne, hogy amit teszünk, az helyes, és abban, hogy Isten velünk van a szenvedésben.”

Sokan kritizálták őt a bojkottban való részvétele miatt, mert rosszallták, hogy egy ordinált lelkipásztor ilyen „világi, politikai” szerepet vállal. Ugyanakkor King számára a polgárjogi küzdelem a szolgálatának szerves része volt:

„A keresztény evangélium olyan, mint egy kétsávos út. Az egyik oldalon az emberek lelkét változtatja meg és egyesíti őket Istennel, a másik oldalon pedig megváltoztatja az emberek környezetét is, hogy az átformált lelkeknek legyen esélye otthonra lelni benne.”

Miután a buszbojkott sikerrel járt, és megszüntették a tömegközlekedési járműveken a szegregációt, Martin Luther King az országos érdeklődés középpontjába került. Könyveket adott ki, és a hatvanas évek elején békés demonstrációkat szervezett, aminek következtében számtalanszor megfenyegették, elfogták és magánzárkában tartották. Még az FBI figyelme is felé irányult egészen odáig menően, hogy levelet küldtek neki javasolva, hogy jobban teszi, ha öngyilkosságot követ el.

Minden hányattatása és depressziója ellenére prédikációi továbbra is szenvedélyesek voltak, és emberek sokaságát inspirálták. Leghíresebb beszédét 1963-ban mondta el 250 000 ember előtt a híres washingtoni menetelésen. Ő volt az utolsó felszólaló egy hosszú, forró napon. „Van egy álmom…” – kezdte az azóta már szállóigévé vált mondatával, – „hogy egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.” Hatása olyan óriási volt, hogy egy évvel később, legfiatalabbként kapta meg a Nobel-békedíjat. Ő volt az első fekete, akit a Time magazin az év emberének választott.

1968-ban Memphisbe látogatott, hogy részt vegyen egy egészségügyi sztrájkban. Április 3-án még ezt mondta a hallgatóinak: „Talán én nem leszek ott veletek, de szeretném, ha tudnátok, hogy ma este egy emberként fogunk belépni a megígért országba.” Másnap egy James Earl Ray nevű ember lelőtte őt, amint kint állt a motelje erkélyén.

Hatása akkora volt mind Amerikára, mind pedig az egész világra, hogy húsz évvel a halála után döntést hoztak, és azután minden év januárjának harmadik hétfőjét Martin Luther King-napnak nevezték el. Idén emlékezünk meg halálának 50. évfordulójáról.

„Én a szeretet mellett döntöttem. Ha a legfőbb jót keresed, akkor, úgy hiszem, a szeretet által megtalálod. És a legszebb a dologban, hogy ha keresed, akkor a gonoszság ellen teszel, mert Jánosnak igaza volt: »Isten maga a szeretet.« Aki gyűlöli Istent, az nem ismeri igazán, de aki szeret, annak a kezében a kulcs a végső valóság értelméhez.”