Kötőszó

Gyerekkorában mindenki megtanulja, hogy Jézus egy „rongyos istállócskában” született, ahol jászolba fektették, miközben a marhák és szamarak lehelték őt, hogy ne fázzon. A napkeleti három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát hoztak neki, és leborultak előtte. Azonban azt kevesebben tudják, hogy a karácsonyi történetnek csak egy része szerepel valóban a Bibliában, másik része csak legenda, a népi hagyomány része.

Szöveg: Kovács Barbara

Nem volt számukra hely...

Augustus császár kiadta a parancsot, hogy írják össze a népességet, ezért térjen vissza mindenki a maga városába. József is útra kelt hát Betlehem felé feleségével, Máriával, aki minden órás kismama volt. Az út Názáretből Betlehembe három-négy nap volt, és mire odaértek, Máriánál megindult a szülés. József rohant szállásról szállásra, de mindenhol elküldték őt, mert már nem volt szabad hely számukra. Végül egy istállóban kaptak csak helyet, ahol állatokat tartottak, itt szülte meg Mária Jézust – ez a hivatalos, jól ismert verzió Jézus születésének történetéről. Azonban történetileg megvizsgálva az elbeszélés két ponton is hibádzik: az elképzelés, hogy csak egy istállóban volt számukra hely, másrészről pedig, hogy akkoriban nehéz lett volna szobát találni.

Józsefet úgy mutatja be a bibliai történet, mint Dávid leszármazottját, Betlehemet pedig, mint Dávid városát. Szinte elképzelhetetlen, hogy Dávid egyik leszármazottja ne kapjon szállást Dávid városában. Emellett Máriának voltak rokonai azon a vidéken, Lukács 1,39–40 alapján tudjuk, hogy Erzsébet és Zakariás is azon a környéken laktak. Bár ha Máriánál épp beindult a szülés, akkor nyilvánvalóan azonnal helyet kellett találniuk, nem volt idejük a környéken körülnézni. Ugyanakkor a zsidó kultúrában a vendégszeretetnek akkora jelentőséget tulajdonítottak, hogy lehetetlennek tűnik, hogy Betlehem városában mindenki visszautasítson egy terhes zsidó nőt és Dávidtól származó férjét. Az ilyen fogadóst biztosan kiközösítették volna a társadalomból. A másik gyanús körülmény az istálló. Istállóról ugyanis nem esik szó az evangéliumban. Ennyit tudunk mindössze: „Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2,7) A jászolból pedig egyből mindenki egy istállóra asszociál. A megoldás azonban az első századi izraeli lakóházak felépítésében keresendő. Ezek a házak egy szobából álltak, mely a nappali szobának felelt meg, itt tartózkodott a család. Ugyanabban a légtérben, egy pár lépcsővel lejjebb süllyesztett kisebb helyiségben pedig az állatokat tartották. A nagyobb állatok (marha, szamár) fel tudtak jönni a felsőbb részre, az ő etetőjük a nagyobb szobában volt, pontosan ott, ahol az emberek is éltek. Nem voltak külön szobák, egyetlen helyiségben főztek, ettek, aludtak. Istállója csak vagyonosabb családoknak volt, nekik azonban egy külön kis házban. A görög szó, melyet itt a szálláson lévő helyre használ az író, két másik evangéliumi helyen a vendégszobára utal. Ebből arra következtethetünk, hogy Mária és József számára nem volt a szálláson egy külön bejárattal rendelkező vendégszoba, mert a családnak nem volt ilyen. Ezért a közös helyiségben, ahol a szállásadók is laktak az állataikkal együtt, ott kellett, hogy megszülje Mária Jézust. Ez azonban egyáltalán nem volt szokatlan, mert más zsidó nők is így hozták világra gyermekeiket.

Jézus születésének elbeszélése tehát bármennyire is mesésen hangzik, nem a visszautasítás, a goromba fogadós vagy épp az inkompetens férj története. Hanem egy szerény körülmények között történő születés története. De épp ez a lényege: Jézusnak nem járt sem palota, sem trón. A legnagyobb király, Isten fia úgy jött a földre, mint minden hétköznapi gyermek.

Három király mi vagyunk...

Ki ne ismerné József Attila: Betlehemi királyok című versét? A költő egyébként rendkívül szerethető művében egyesül az összes legenda, mely a három királyok létét övezi. A karácsonyi történet egyik legkedveltebb alakjai ők, pedig róluk tudunk a legkevesebbet. Például nem tudjuk, hogy hárman lettek volna, hogy királyok lennének, hogy mi a nevük és hogy keletiek. Ezenkívül minden stimmel.

Az, hogy a köztudatba „három királyok” néven vonultak be, egy nagyon egyszerű okra vezethető vissza. Máté evangéliumának 2. fejezetéből annyit tudunk, hogy háromféle ajándékot vittek a kis Jézusnak: aranyat, tömjént és mirhát. Ebből az a hagyomány alakult ki, hogy mindnyájan vittek egy-egy fajta ajándékot, tehát hárman vannak. Azonban erre semmi más nem utal. Sőt igazából senki sem tudja, hogy hányan voltak, egy biztos, hogy egynél többen, mivel a „bölcsek” szó többesszámban szerepel. A jól ismert neveket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) több irat is említi, például az örmény születéstörténetről szóló evangélium, de mindegyik sokkal későbbi, mint a bibliai evangéliumok. Hogy a királyokról szóló elképzelés hogyan alakult ki, nem tudjuk pontosan. Az eredeti szöveg mágusokról ír, mely más helyeken az asztrológusokra használt kifejezés. A mágusok nem zsidók voltak, hanem más vallások papi képviselői, akik értettek az asztrológiához, álomfejtéshez. Máté evangéliuma szerint kelet felől jöttek, az asztrológiából arra következtethetünk, hogy Perzsiából, az ajándékok jellegéből pedig arra, hogy Arábiából. Azonban nem világos, hogy miért érdekelte őket a zsidók királyának születése. Valószínűleg zsidó kisebbség élt az országukban – ez Babilonra utal –,  ezért olvasták ki a csillagokból a születés időpontját.

Összességében tehát nagyon keveset tudunk ezekről a bölcsekről, lehettek hárman is vagy harmincan, arabok vagy babiloniak is. Mátét azonban ezek a részletek mind nem érdeklik, az egyetlen fókuszpontja az, hogy ezek a pogány mágusok eljönnek, hogy imádják Jézust. Heródes nem megy el, hogy tiszteletét tegye előtte, de ezek az idegenek eljönnek egy másik országból, csak hogy leboruljanak az újszülött király előtt. Az egész, homályos történet lényege: Jézus megérdemli, hogy imádják őt mind a zsidók, mind a pogányok, mert ő Isten fia.