Kötőszó

Ha valaki egyszerűen a kezébe venné a családtervezéssel foglalkozó katolikus tanítást, elsősorban VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikáját, akkor azzal a határozott állásponttal találkozna, hogy a fogamzásgátlás minden esetben súlyosan bűnös, ugyanis a házasságnak általában, és minden egyes aktusban is nyitottnak kell lennie az életre: “elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye” (HV8). Hoványi Márton a Kötőszón megjelent cikkében (Keresztény fogamzásgátlás - elmélet és gyakorlat) megkérdőjelezi ennek a tanításnak, mint igazságnak a változhatatlanságát, mi több, már a jelenben is azt propagálja, hogy katolikusok hozhatnak ezzel a tanítással ellentétes lelkiismereti döntést. Válaszcikkemben azt vizsgálom, hogy érvei meggyőzőek-e.

Szöveg: Szerdahelyi Miklós, a Katolikus Válasz blog szerkesztője

Az őszinte igazságkeresés jegyében mindenkit arra bátorítok, hogy egy gondolat erejéig tegye próbára a saját őszinteségét: Ha Isten terve a (meglévő vagy leendő) házasságommal kapcsolatban az, hogy a katolikus tanításnak megfelelően nyitottak legyünk az életre, úgy ehhez a belátáshoz igazítanám-e az életemet?

Ami engem illet, nem bánnám, ha kiderülne, hogy a fogamzásgátlásról szóló katolikus tanítást félreértem. Noha a feleségemmel meglévő három gyermekünk mellé még szívből szeretnénk újabbakat, kétségkívül félelmetes az az eshetőség, hogy egy napon talán nehéz lesz számunkra új gyermeket fogadni a családunkba - és akkor mégis vagy az életre való nyitottságot, vagy az időszakos, esetleg végleges absztinenciát kell vállalnunk. Mindezzel együtt mi ajándékként becsüljük a házasságunkban ennek az igazságnak az ismeretét és megélését. A szubjektív tapasztalatomat azonban nem tekintem érvnek a fogamzásgátlás ellen; az igazság szempontjából – ti. hogy bűnös dolog-e a fogamzásgátlás – mellékes mind egyesek jó tapasztalata, mind mások nehézségei.

Mártonnal aránylag hosszan leveleztünk a cikkéről, és tájékoztattam róla, hogy egyebek mellett cáfolni tudom azt, amit ő „mindent eldöntő kérdésnek” nevez. 

A bizonyítás terhe

Márton két fő érvet hoz a fogamzásgátlás megengedhetősége mellett: az egyik Szent Alfonz megengedő tekintélye – „a mindent eldöntő kérdés” –, a másik a tanítóhivatal állítólagos „önnön tévedésével számot vető tanítása” a tiltásról, ami lehetővé tesz „egy tanuláson alapuló, élő Istenkapcsolatban átimádkozott, érett lelkiismereti döntés meghozását” a fogamzásgátlás nem abortív módszereit illetően.

Az elvárások tisztázása végett megjegyzem, hogy ebben a vitában nem gondolom, hogy nekem bizonyítanom kellene a fogamzásgátlás bűnösségét – hiszen ez a Katolikus Egyház tanítóhivatalának egyértelmű álláspontja. Katolikus alapon szándékozván állni, Márton is és én is, vitánkban a bizonyítás  terhe azé, aki a tanítást vitatja –  vagyis az övé.

Szent Alfonz kontra a Tanítóhivatal?

Hoványi Márton szerint a „mindent eldöntő kérdés” az, hogy Szent Alfonz morálteológiájából indulunk-e ki, vagy Szent Ágostonéból. Szerinte Szent Ágoston szexuáletikai „rigorista”, és a tanítóhivatal olyan megnyilvánulásaiban, mint például a Humanae Vitae Ágostonra alapoz. Továbbá Alfonz „pasztorálisabb”, „a lelkiismeret érett ítéleteinek a kialakításában” bízó álláspontját követve az Egyház tanítása változhat. 

Hoványi Márton szerint Alfonz Theologia Moralis című munkájában “úgy foglalt állást, hogy […] a minden aktus életre való nyitottságával szembe helyezte a lelkiismereti mérlegelést követő döntést a gyermekvállalásról“.

Sajnos Márton cikkében nem (sőt, a Credo folyóiratban megjelent hosszabb dolgozatában sem) találunk hivatkozást Alfonz műveire, így nem sikerült kiderítenem, hogy a szent hol foglal így állást. Azt viszont megtaláltam, hogy Szent Alfonz konkrétan hol mond ellent Hoványi Márton elméletének. Ha tehát ragaszkodunk hozzá, hogy Alfonz tanítása „a mindent eldöntő kérdés”, akkor ő a tanítóhivatal oldalán áll. Íme Alfonz azzal kapcsolatban, hogy mit lehet és mit nem, ha egy házaspár nem tud új gyermeket vállalni (a latin eredeti itt):

“Szabad a szerződést [ti. a házastársi aktust] csak a rendezetlen kívánság [lat. concupistentia] csillapításának kifejezett szándékával használni úgy, hogy az utódnemzés kifejezetten gátolva nincs. Ez utóbbi halálos bűn terhe alatt nem megengedett. A házasfelek tartózkodhatnak a házastársi cselekedet használatától annak óhajával, hogy gyermekeiket fenntarthassák (táplálhassák), és ezért szabadságukban áll többet nem vállalniuk, amennyiben, ahogy mondtam, kifejezetten nem gátolják azt, sem abortuszhoz nem fordulnak”. (Theologia Moralis)

Alfonz álláspontja tehát megfelel a Humanae Vitae álláspontjának, mely szintén nem követeli meg, hogy a házastársi aktusoknak kifejezett célja legyen a gyermeknemzés, viszont azt akadályozni súlyos bűnnek tartja.

Miért nem számít, hogy tévedhetetlen-e a Humanae Vitae?

Márton szerint a Humanae Vitae enciklika tanítása se nem dogma, se nem definitív (végleges) tanítás, hanem csak “tekintéllyel kimondott tanítás”, mely esetében, “mivel nem kinyilatkoztatott igazságról van szó, ezen a szinten a tanítóhivatal számol saját tévedésének a lehetőségével. Ezekhez a tanításokhoz a hívek az értelem és az akarat vallásos engedelmességével kell, hogy viszonyuljanak, az ellentétes vélekedés kerülendő, de véglegesen nem kizárható.”

A feladat tehát, amit Márton maga elé állít, az a tanítóhivatal tételének egyértelmű megcáfolása, ez szolgáltatna ugyanis erkölcsi alapot arra, hogy ő mást tanítson, mint a tanítóhivatal. Az, hogy a tanítóhivatal tévedhet is akár, önmagában nem elég ehhez. Viszont Márton mintha megelégedne azzal, hogy a Humanae Vitae tanításának véglegességét vitatja, és nem találunk nála érveket annak alátámasztására, hogy a fogamzásgátlás erkölcsileg ténylegesen elfogadható volna.

Azt gondolom, éppenséggel alapos érvek szólnak amellett, hogy a Humane Vitae tanítása definitív, ugyanis VI. Pál megfogalmazása nem úgy hat, mint aki “számol saját tévedésének a lehetőségével”, hanem sokkal inkább úgy, mint aki a szent hagyományt ismétli meg egy olyan dologban, amit maga Isten rendelt el.

A jelen vitában mégsem ragaszkodom a Humanae Vitae definitív voltához vagy tévedhetetlenségéhez, ugyanis a bizonyítás terhe Hoványi Mártoné a Humanae Vitae enciklikával szemben, mely szerinte is „az értelem és az akarat vallásos engedelmességét” követeli meg a katolikusoktól. Megengedvén, hogy ez az enciklika nem definitív, Márton annak tartalmi igazságával szemben már nem hozott jó érveket. Próbálkozásai annak variációiból állnak, hogy az enciklika nem tévedhetetlen, és hogy sokan nem értenek vele egyet – de ezeknél jobb érvek híján, ismét az engedelmesség erkölcsi kötelességénél kötünk ki.

Márton szerint a II. Vatikáni zsinat is (ami időben megelőzte a HV-t) a nem abortív fogamzásgátlás felé való nyitásként értelmezi De VI. Pál pápa jobban ismerte a zsinatot és teljes joggal épp a fogamzásgátlás megengedhetetlensége mellett hozza fel érvként enciklikájában (HV6). Alább tárgyalom, hogy Márton egy nem létező feszültséget feltételez a II. Vatikáni zsinat és a HV között.

Egyéb érvek

Láttuk tehát, hogy a „mindent eldöntő kérdés” tulajdonképpen a Humane Vitae hagyományba ágyazottságát bizonyítja azzal kapcsolatban, hogy minden egyes házastársi aktusnak nyitottnak kell lennie az életre. Így akár definitív, akár nem, a Humanae Vitae tűnik messze a legvalószínűbb igazságnak a katolikus hittel bírók számára.

Mielőtt röviden sorra veszem, mit állít még Hoványi Márton cikkében, szeretném tisztázni, hogy a Katolikus Egyház nem ajánlja a természetes családtervezést (TCST), így amikor a TCST-t összemérik bármilyen szempontból egyéb nem abortív fogamzásgátlókkal, akkor nem hangzik el semmi releváns a katolikus tanítást illetően. 

Amikor a HV a “természetes ciklusokon alapuló születésszabályozást” megengedi, akkor ezt azon az alapon teszi, hogy az nem ütközik a “természetes törvénnyel” (HV12), ami nem a biológia, vagy a párkapcsolatok pszichológiájának a törvénye, hanem az emberi természet erkölcsi törvénye – a jó és a rossz törvénye. A “természetes ciklusokon alapuló születésszabályozás” ugyan nem rossz önmagában (mert nem fogamzásgátlás), de az Egyház nem ajánlja, hanem csak megengedi “komoly indok” (HV10) fennállása esetén (hasonló kategóriában azzal, ahogy “komoly indok” fennállása esetén a kötelező vasárnapi szentmiserészvétel is időszakosan bűn terhe nélkül elhagyható).

Egy másik hasonlattal élve, a TCST olyan, mint a fogyókúra: önmagában erkölcsileg semleges, akár vissza is lehet vele élni, de megfelelő cél érdekében a fogyókúra megengedett, ellenben más módszerekkel, mint például egy-egy kiadós étkezés után az önmagunk hánytatása, amely szétválasztja az étellel való örömteli egyesülésnek  és a test fenntartásának együttjáró szempontjait.

Emiatt kontextuson kívüli felhozni a TCST ellen „a szuperovuláció jelenségét”, mert ez feltételezi, hogy az Egyház a TCST-t a hatékonysága miatt engedi.

Márton szerint “az életre való nyitottságot minden fogamzásgátló módszer esetében el kell ismerni”, pusztán azért, mert semelyik módszer nem nyújt tökéletes eredményt. Az Egyház szerint viszont az életre való nyitottság nem a módszerek tökéletlenségéből fakadó hibaszázalékot jelenti, hanem azt, hogy a házaspár nem tesz semmit az adott aktus előtt, közben vagy után a foganás meggátlása érdekében (HV8).

Márton szerint a TCST kizárólagossága ellen szólnak a nehéz esetek:  “ha pedig a családfenntartás csak külföldi munkával oldható meg...”, vagy “ha kilépünk az európai nézőpont keretei közül […] a harmadik világ […]” – veti fel. A HV elismeri a helyzetek nehézségét, fentebb már írtam a saját félelmeimről is, de mégsem látom az összefüggést azzal kapcsolatban, hogy ha a fogamzásgátlás “önmagában rossz” (azaz körülménytől és szándéktól függetlenül, vö. KEK. 2370), akkor ezek a nehézségek hogyan tehetnék elfogadhatóvá. VI. Pál enciklikában épp a fogamzásgátlás kapcsán írja, hogy „sohasem szabad, még a legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó következzék. Tudniillik olyat akarni, ami természeténél fogva megszegi az erkölcsi rendet, s ezért az emberhez méltatlannak kell ítélnünk” (HV8).

Márton szerint a II. Vatikáni zsinat is őt igazolja:  “A II. Vatikáni zsinat által megfogalmazott tanítást elsődlegesnek ismerve el […] az úton levés állapotát kell vállalnia a katolikus egyház ma élő tagjainak, amikor a szexuáletika még lezáratlan, vitatott kérdései között a születésszabályozás problémájával találkoznak”. Csakhogy maga a II. Vatikáni zsinat beszél a “meg nem engedett fogamzásgátlás” (GS47) a házasságot fenyegető erkölcsi veszélyéről. Tévedés volna ezt bárhogy máshogy érteni, mint egy általános tiltás, figyelembevéve, hogy az Egyház a zsinat előtt is tiltott minden fogamzásgátlást, és nyilván ez a hivatkozási alap. A II. Vatikáni zsinatban kifejtett felelős szülőség jelentése, és az hogy „Minderről végső fokon maguknak a házastársaknak kell dönteniük Isten színe előtt.” (GS 50) a HV-ben van kifejtve: mint ahogy a házastársak nem dönthetnek az abortusz mellett sem Isten színe előtt, a tanítás értelmében a fogamzásgátlás mellett sem dönthetnek (noha ez utóbbi nyilván kevésbé súlyos vétség).

Utolsó bekezdéseiben Márton mintha a spirituális fejlődés lépéseiként, az érettség és a tökéletesség jeleként tartaná számon a fogamzásgátlás mellett való döntést. „Ez az időről időre értelmi, érzelmi, spirituális és társas képességeket megmozgató feladat egy helyesen értett/fordított formájában vezethet el a jézusi eszményhez: „Legyetek teljesek/érettek/nagykorúak/befejezettek/tökéletesek, amint Mennyei Atyátok teljes/érett/nagykorú/befejezett/tökéletes” (Mt 5:48). Aggasztó ez a lelkesedés még Márton gondolatrendszerén belül is. Ha a fogamzásgátlás nem bűnös, ami továbbra is bizonyításra vár, akkor szabad élni vele. De még ha ez így is lenne, az, hogy miért volna a gumióvszer vagy a megszakított közösülés mellett való döntés az érett keresztény nagykorúság jele?

Miért érdemes fogamzásgátlás nélkül élned a házasságodat?

Ha igaz, hogy a nemi aktus egyesülés és termékenységet adó jelentése között fennálló kapcsolat Isten által alapított, és az ember saját kezdeményezésével nem törheti meg (HV6), akkor ez nyilván jó is. Akkor ez az tanítás, noha lehet kereszt is, meg is szerethető, és minden esetben áldás a számunkra.

Van-e hitünk abban Aki ezt tanítja? 

Hogyan van az, hogy elvileg az életünket is fel kellene áldoznunk Krisztusért, de ha arról van szó, hogy tényleg nem bír el a házasságunk több gyereket, akkor a szexuális kapcsolattol mentes házasságot még Isten kedvéért sem vagyunk készek vállalni?

„Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet e világ kereteibe szorítani, mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is.” – állítja a II. Vatikáni Zsinat (GS51). Vagyis a keresztény ember nem mesterséges, nem is természetes, hanem természetfeletti családtervezést végez.

Emberi, istengyermeki hivatásunkat jobban felismerni az Egyház családról szóló tanításának megfelelően, valóban spirituális előrelépés a fogamzásgátlás gyakorlásához, vagy az azzal való szimpatizáláshoz képest. Ott vagyunk, ahol találkoznak a szeretet, a bátorság, a remény, és a hit erényei. A keresztény felnőtté válás egyik jele, hogy az ember nem menekül többé a kemény tanításoktól, hanem Krisztus eltökélt követőjeként megtér, a gondolkodásában és a szokásaiban egyaránt. A fogamzásgátlás amellett, hogy minden esetben objektíven bűnös, pusztán természetes céljait tekintve is kevésbé az erényekkel, mint inkább a gyengeségekkel asszociálható: olyanokkal, mint a bizalmatlanság, a türelmetlenség, az önzés, melyek felé emberi természetünkből fakadóan amúgy is hajlunk, és amiktől viszont az igazság szabaddá tehet minket.

Ez a reményem a magam számára is: hogy az igazságot, amit a szívemmel felfogtam, állhatatosan tudom majd megélni akkor is, amikor nem vág egybe a saját terveimmel és az előre elképzelt boldogságommal. Számítok arra, hogy az az igazság megszerethető, hogy ennek épp most is folyamatában vagyok, hogy Isten terve szép és épp nekem való, minden esetben. És egyébként is: van-e más választásom (vö. Jn 6,68)?

A Katolikus Válasz blogot itt találhatja meg.

Hoványi Márton jelezte szerkesztőségünknek, hogy hamarosan válaszol Szerdahelyi Miklós kritikájára.