Kötőszó

Teltházas tömeg várta a Papp László Sportarénában, hogy virágvasárnap megnézzék Alföldi Róbert Passió XXI-ét. Az előadás azt ígérte, hogy olyan kérdésekre ad választ, minthogy mi lenne, ha a passió ma történne meg?  Észrevennénk? Mit csinálnánk? Ezekre azonban csak részben kaptunk feleletet. A látványos koreográfiával, kiváló szereplőgárdával összehangolt darab egy igen fontos, de a passió-történetet tekintve mégis sovány üzenettel engedte haza nézőket, akik ennek ellenére kitörő örömmel fogadták az előadást.

Szöveg: Kézdi Beáta | Fotók: Facebook/Horváth Evelin Lina

2006-ban mutatták be Manchester Passiót, egy figyelemfelkeltő passiójátékot Manchester főterén, ahol a közönség kivetítőn követte a város különböző pontjain zajló bibliai eseményeket, egy moderátorral és sok ismerős slágerrel. A finálé már az összegyűlt tömeg előtt zajlott.  Rosta Mária a Passió XXI producere a Mandinernek adott interjújában azt mondta, mikor azt az előadást meglátta, úgy érezte „ezt itthon is meg kell csinálni!”. A 2006-os nagypénteken előadott darab valóban grandiózus volt, ahol egy mesélő ismertette a bibliai történetet, egészen hatásos kiegészítésekkel például a keresztre feszítés gyötrelmeiről. Az akkori előadást bárki most is megnézheti  a youtube-on, a show végén Robbie Williams Angel című dalát sokan dicsőítésként, teljes átszellemültségben éneklik. De még előtte történik egy rendkívül hatásos és fontos jelenet, ahol a manchesteri katedrális tetejéről elénekli Jézus a The Stone Roses I am the resurrection című dalát, melynek vége így hangzik: „I am the resurrection and I am the life/I couldn't ever bring myself to hate you as I'd like.” Azaz: „Én vagyok a feltámadás és az élet,sosem tudnám rávenni magam arra, hogy úgy gyűlöljelek, ahogyan szeretném.”

Az akkori előadás egyfajta modern passiójáték volt, mely bevonva a városlakókat, igazi katartikus, közösségi élményt adott több ezer jelenlévőnek, és tévénézőnek, hiszen a produkciót a BBC közvetítette.

A Passió XXI másra vállalkozott: egy grandiózus, kiváló színészekkel és énekesekkel előadott, átalakított passiótörténetre. A végeredmény pedig a vállalásnak megfelelően megszületett, a kerettörténet megmaradt, nem volt botrányos vagy provokatív, de  maradt némi hiányérzet, mert elmaradt a megváltás, helyette kedves gondolatokat kaptunk elfogadásról, szeretetről, mutató- és hüvelykujjal megformált szívecskével.

„Mi a terv, most, hogy minden célod elfogyott? / Merre mész, ha minden út már járt? / Ha nem felelsz meg, kell-e még, hogy jobb legyél? / Mennyit érsz, ha a hited megkopott?” – erős nyitókép az Anna and the Barbies dalával, ahol egy ötven méter hosszú kifutószerű színpad belsejéből bújnak elő a táncosok. A nagyhéten vagyunk Jeruzsálemben, ahol Júdás Uzi géppisztollyal a kezében készül rendszert változtatni és visszafoglalni a várost. Jézus pedig fehérpólós farmeros fiatal, aki a szeretetet hirdeti és hangoztatja, hogy akik eltaszítják az üldözötteket nem az igaz szeretetet hirdetik, mert az nem tesz különbséget barát és ellenség, muszlim és keresztény, zsidó és nem zsidó között. A sokakat maga köré gyűjtő laza ifjú – akit azért őszintén szólva nem látunk annyira szimpatikusnak – könnyedségét tovább fokozza, hogy vízből bor helyett inkább limonádét tudna csinálni egy kis citrommal – mondja, vagy a gyógyító balzsam, melyet adott, csak egy régi gyógynövényes családi recept. A fiatalos, vagy inkább nyeglének ható mondatok mellett a bibliai tanításokat őszintén, sallang nélkül közli, mely így érdekes kettősséget ad. Ahogy a darabban elhangzó mára utaló kiszólások is: földosztás a haveroknak, mi betartjuk a törvényeket, amiket hozunk; ez a rendszer elsorvasztja a lelkeket; az embereknek báb kell, akit követhetnek, tartozni akarnak valahová; az emberek nem akarnak olyan világban élni, ahol nincs bosszú, nem lehet valakit hibáztatni; előbb legyél jobb ember, aztán jobb hazafi.

„Ne higgyetek a képmutatóknak, a vallások tévedhetnek, a papok kihasználhatnak, a másik emberben és a szeretetben higgyetek, mert az túlél minden rendszert, és adjatok belőle mindenkinek!” – így szól egy másik üzenet Jézustól, mely egy rövid egyházkritikus részben hangzik el. De bármennyire szép a gondolat, mégis a valódi hit, a megélt kereszténységgel szemben álló egyházi intézményrendszer kritikájának ez mégis kicsit üresnek hat. Ahogyan a „Hogyan szerethetjük ellenségeinket?” kérdésre is egy mai válasz érkezik a valódi szeretetről: „Vagy elfogadod a teljes csomagot, vagy nincs előfizetés!”

„A keresztény ember elsősorban Jézusban a megnyugvást keresi, pedig az ő élete sem volt egészen nyugodt, főleg nem az utolsó évei, napjai. Azok a napok, amelyekről ez a darab szól. De nem csak az ő élete nem volt nyugodt, hiszen, ha van egy ember, akinek ilyen hatalmas feladata van, akkor az megterhelő a családja, a barátai számára is. Én ezeket az emberi viszonyokat szeretném bemutatni ebben a darabban. Itt mai embereket fogunk látni, mai viszonyokkal, mai motivációkkal, viszont teljesen tiszteletben tartva a passiójáték hagyományait. Látni fogjuk a jól ismert történetet, egy teljesen mai megvilágításban.” – nyilatkozta korábban Székely Csaba, a Passió XXI szerzője. 

És valóban, a színpadon kétkedő Jézust láthatunk, aki anyjától kérdezi, hogy valóban ő-e az, akit az emberek vártak? (Érdekes, hogy nem hallható egyszer sem a színpadon a Jézus, vagy Mester kifejezés, talán a Messiás is csak párszor). Mária (Pápai Erika érzékeny előadásában) pedig folyamatosan egy gurulós bőrönddel közlekedik, Názáretbe készülő aggódó anyaként vinné haza a fiát. Péter, bár kőszikla a neve, mégis féltékenykedik, hogy szerelme, Magdolna túl sokat akar Jézus közelében lenni (Feke Pál és Tóth Gabi párosának énekteljesítménye dicséretes, játékuk már kevésbé meggyőző, de erről súlytalanná vált szerepük is tehet).  A tanítványok, és a követők is kapucnis pulcsis fiatalok, akik mikrofonba teszik fel folyamatosan kérdéseiket. Júdás (Stohl András dúvadja) pedig egy olyan tanítvány, aki úgy érzi: félreértette Jézus szavait, mert ő agresszióval tenne igazságot, rendet, és árulása is emberi körülmények eredménye, mivel Jézus vagy a tanítványok, a saját és apja halála között kell döntenie. Egy élet a harmincért cserébe (mivel az alku tárgya nem harminc ezüstpénz, hanem harminc élet), így pedig elég egyszerűnek tűnhet a döntés, melyet követően fejbe lövi magát.

 „Ez a történet arról szól, hogy valaki azt hirdeti, hogy tiszteletben és szeretetben kell tartanunk egymást, és úgy kell élni, hogy a másik ugyanolyan fontos, mint mi vagyunk. Azt gondolom ezek olyan alapügyek, még a mai Magyarországon is, mely kérdésben nem lehetnek törésvonalak, pro és kontra oldalak (…) Ennek az előadásnak az a célja, hogy ezeket az alapgondolatokat, fogalmakat, melyeket a Biblia hordoz, kiemelje. Ha Jézus tanításainak csak a felét vagy negyedét, vagy akárcsak tizedét meghallanánk, vagy elgondolkodnánk azon, mi az egymás iránti szeretet, tisztelet, akkor sokkal nagyobb hatékonysággal tudna működni az életünk” – árulta el Alföldi Róbert rendezése célját. 

A fentebb már említett szeretet/elfogadás-üzenetekre, gondolatokra azonban sokszor csak egy-két rövid mondat jut, így üresen lebegnek az éterben, vagy nincs időnk rá, hogy megemésszük. Ugyanakkor vannak egészen abszurdba hajló részek is, ilyen az öltönyös Pilátusé (Fekete Ernő hidegvérű helytartója), aki a néptől kérdezi meg nem egyszer, tagoltan, hogy az „elborult agyú terrorista”, azaz Barabás, vagy az „egyszerű ember”, azaz Jézus közül kit engedjen szabadon. A darab alatt folyamatosan adagolt „igazmondások”, után, zárásként, –  miközben Jézus már a csillogó kereszten lóg – felcsendül a Quimby Senki se menekül című dala, melynek „Nem vagy egyedül” sorát visszhangozza a kórus még egy ideig, ez azonban mégis kevés a megváltás élményhez, a passió üzenetéhez. 

Így a Passió XXI. rendkívül látványos koreográfiával (a nyitó jelenet, a templom megtisztítása, záró jelenet), remek színészekkel, érdekes, de sajnos nem túl erős hazai pop dalokkal, (akár írathattak volna újakat is), végeredményben egy kissé erőtlen előadás. Bár a szándék érthető, és a megfogalmazott üzenetek is fontosak, mégis a színpadon ugyanezzel az energiával és szereplőgárdával egy eredeti passió-történetet vagy egy Jézus Krisztus Szupersztárt szívesebben látnánk, mert abban minden benne van, amit Alföldi Róbert és Székely Csaba is el akart mondani, csak jobban. Hiszen a 21. századnak is szüksége van az igazi megváltóra, nem csupán a Jézus-történet eladhatóbb szólamaira.