„Mert a vihar nagyon erős tud lenni. Az árnak igen nagy a sodrása. Egyszer csak döbbenten érzed, hogy elszakadnak a kötelek. A legerősebbnek hitt drótkötelek is. Olyanok, mint egészség, munka, családi kapcsolatok. Biztosnak vélt kötelékek. Hullámok és jégtáblák közt sodródsz. Hangfoszlányokat hallasz a partról: „Nyugi, ne pánikoljál!” „Istenem, de hülye!”, és hasonlók. Úgy érzed, elvesztél. Nincs menekvés. Aztán váratlanul mégis csak segítség érkezik. Nem egyik vagy másik partról, hanem felülről. Valaki felülről villámgyorsan lejön hozzád. Éppen melléd. Azt mondja: Ne félj. Ne pánikolj, Jani. Azért jöttem, hogy segítsek.”
Fabiny Tamás evangélikus püspök 2017. február 19-én, a Kossuth Rádióban elhangzott jegyzetét közöljük.
Az elmúlt héten a jégzajlás elsodorta a tiszacsegei kompot. Mindez azért történhetett, mert a folyó hatalmas ereje szétpattintotta a drótköteleket. Egy éppen ott dolgozó tévéstáb filmre vette a jelenetet, ahogy a parton álló személyzet döbbenten figyeli a sodródó kompot. A riadalom oka főleg az volt, hogy azon ott maradt egy társuk: Jani, az éjjeliőr. Szegény ember rémülten szaladgált fel és alá. Lemászni nem mert, hiszen a nagy sodrású jeges vízbe került volna; maradni is félt, hiszen a folyó egyre sebesebben vitte magával a kompot. „Jani, nyugi, ne pánikoljál!” – kiabáltak neki, de érdemben nem tudtak segíteni. Csak szörnyülködtek, miként szakadhattak el a drótkötelek.
Féltették a társukat, de annak rémült kapkodását látva bizony még le is hülyézték őt. A szakemberek attól tartottak, hogy a jégmozgás összeroppantja a kompot, így végül is egy helikoptert hívtak az éjjeliőr megmenésére. Előbb egy hevedert eresztettek le, és Jani igencsak körülményesen próbált a mentőmellénybe bújni. Aztán kötélen villámgyorsan megérkezett a segítség egy fiatalember személyében. Szemmel láthatóan nyugtatgatta a halálra vált Janit, egy ideig együtt ült vele a komp padján. Aztán szakszerűen ráhelyezte emberünkre a kötelet, jelt adott, és a helikopter személyzete felhúzta a bajba jutott embert.
Tágra nyílt szemmel nézem a filmes tudósítást. Abban már korántsem csak a tiszacsegei jelenetet látom.
Mert a vihar nagyon erős tud lenni. Az árnak igen nagy a sodrása. Egyszer csak döbbenten érzed, hogy elszakadnak a kötelek. A legerősebbnek hitt drótkötelek is. Olyanok, mint egészség, munka, családi kapcsolatok. Biztosnak vélt kötelékek Hullámok és jégtáblák közt sodródsz. Hangfoszlányokat hallasz a partról: „Nyugi, ne pánikoljál!” „Istenem, de hülye!”, és hasonlók. Úgy érzed, elvesztél. Nincs menekvés. Aztán váratlanul mégis csak segítség érkezik. Nem egyik vagy másik partról, hanem felülről. Valaki felülről villámgyorsan lejön hozzád. Éppen melléd. Azt mondja: Ne félj. Ne pánikolj, Jani. Azért jöttem, hogy segítsek. Gyere, üljünk le egy kicsit. Gyűjts erőt a nagy útra. Bízzál bennem. És te bízol benne. Ő nem csaphat be. Engeded, hogy rád tegye a hevedert. Még mindig hallod a folyó morajlását és a szél sivítását. Mintha még ezt-azt kiabálnának társaid. De már csak arra figyelsz, aki hozzád érkezett. és ezt mondja: Ne félj. Ne pánikolj, Jani.
És már adja is a jelt. A kötél nagyot ránt rajtad, és húznak, húznak felfelé. Aztán fent a nyitott ajtón át kinyúl egy kéz, és beemel téged. Megmenekültél, Jani. Most már biztonságban vagy.
Áldott az Úr, aki elküldte az ő egyszülött fiát, hogy megmentsen téged.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
