Vannak olyan minimumok, amelyek egy demokratikus társadalomban alapnak számítanak. 2016 van, amikor már kínos szexistának lenni, de az is ugyanennyire kínos, ha valaki gúnyt űz a másik vallásából. A lengyel nagykövetség előtt múlt vasárnap civilek  tüntettek az abortusz teljes betiltásáról szóló tervezet ellen, melynek során az előbbi minimumot áldozták fel az utóbbi oltárán. 

Szerző: Laborczi Dóra 

Így már csak nagyon kevesen kíváncsiak arra, hogy mi is volt a tüntetés célja, és talán azt is könnyebb elfelejteni, hogy valóban aggasztóak voltak a lengyel abortusztörvényről érkezett első hírek - eszerint akkor sem engedélyeznék a terhesség-megszakítást, ha veszélyezteti az anya életét, ha súlyosan károsult a magzat, vagy ha erőszakból fogant. A 24.hu videójából már kimaradt, hogy a tüntetés résztvevői eleinte a „Maga a pokol" című kötetből olvasták fel lengyel nők történeteit, amelyek rámutatnak arra, hogy a lengyel abortuszszabályozás jelenlegi formájában is nők életébe kerül - ez az üzenet azonban nem jött át. Elsősorban annak a szerencsétlen performansznak köszönhetően, melyben egy katolikus püspöknek öltözött aktivista abortusztabletta formájában szolgáltatta ki az oltáriszentséget az egybegyűlteknek. Hogy ennek mi volt az üzenete, az önmagában is kérdéses, de arra jó volt, hogy elterelje a figyelmet a lényegi kérdésről és kb. internetes népi hőst csináljon az egy szem ellentüntetőből.

Nem csak a különböző jelmezes mulatságok idején, a hétköznapokra nézve is igaz, hogy a vallásos emberek számára a reverenda, a kereszt vagy a Biblia (de ugyanígy a turbán vagy a fejkendő) nem jelmez vagy kellék. Hitük megélésének fontos elemei ezek és nem helyes dolog az emberek hitét kigúnyolni.

Még akkor sem, ha esetleg úgy érezzük, hogy a hitéletért felelős egyház nem képviseli megfelelően mindazt, amiért létre jött. Ráadásul, az Úrvacsora (katolikusoknál: Oltáriszentség, Eucharisztia) vétele keresztények számára szerte a világon hitük gyakorlásának legszentebb része, a keresztség mellett ezt a protestánsok is szentségként élik meg, tanítják és művelik. 

A hit különben nem könnyű dolog. Ez valami olyasmi, amiért emberek keményen dolgoznak, minden egyes nap. Ha csak azért vesszük fel egy vallásos ember ruháját, hogy gúnyt űzzünk belőle, az egyrészt sértő, másrészt kínos. Minden területen tevékenykedő ember számára minimumként megfogalmazható, hogy ne csak akkor legyünk érzékenyek az emberi jogokra, hogyha bennünket ér sérelem.

Keresztényként sem dőlhetünk hátra, saját sérelmeink latolgatása közben: azt is meg kell látnunk, hogyha társadalmunk más, kisebbségben lévő tagjait éri hátrányos megkülönböztetés. Egy demokratikus kultúrában viszont keresztényként is megtanulhatjuk megfogalmazni jogos sérelmeinket, mert bízhatunk abban, hogy – még ha Magyarországon meglehetősen gyerekcipőben jár a párbeszéd kultúrája – minden oldalon meg lehet találni azokat az embereket, akik nyitottan reagálnak a nyitott szándékra.

Jó lenne, ha egy rosszul sikerült performansz miatt nem bélyegeznénk minden, nők egyenjogúságárét küzdő embert vallásgyalázónak. Én úgy tapasztaltam, hogy a női egyenjogúságért küzdő körök nyitottak az egyházi párbeszédre, fenntartásaik azért vannak, mert túlságosan nagynak és támadónak érzik az egyházi szervezeteket és jelenlétet.

Jó lenne, hogyha bizonyos papok és lelkészek hiteltelen szolgálatáért nem éreznénk magunkat feljogosítva arra, hogy keresztény emberek számára fontos gyakorlatokat tegyünk gúny tárgyává.

A kereszténység is küzd éppen az egyházakban szerzett sebeinek feldolgozatlanságával, a sérelmek kibeszélése egyházon belül is megindult. A hívek nyitottak a párbeszédre, és ha a feminizmust csak az ehhez hasonló, polgárpukkasztó és vallásgyalázó performanszokkal  tudják azonosítani, az nem teszi vonzóvá ezt az ügyet számukra.

Mindkét tényező – a szélsőséges esetek miatt – sejt sokkal nagyobb fenyegetést és erőt a másikban, mint amekkora a valódi ereje.Valójában sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint gondolnánk.  

(A lengyel helyzetről igen hosszú értekezés olvasható a hvg.hu-n, melyben két katolikus teológussal közösen fogalmaztuk meg az abortusszal kapcsolatos morális kérdéseket is. Ezért jelen írás célja nem az abortuszról folyó vita folytatása, hanem a tüntetésen lezajlott performansz értékelése.)