Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Gyűlölködés a gyülekezetekben
Elképesztő, miket gondolnak a keresztények a menekültekről

A menekültüggyel kapcsolatban az egyházak vezetőit sorra pellengére állították a világi sajtóban: mit tesznek, mit nem a migránsokért? A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyházvezetés próbálkozik is a békesség hangján szólni, a gyülekezeti tagok meghatározó részét elérte és behálózta a gyűlöletkeltő kampány. Mit mutat mindez rólunk, keresztényekről? Szembe merünk-e nézni saját, gyűlölködő tükörképünkkel?  

Szerző: Illisz L. László 

Katolikus testvérünket azért hívtuk meg gyülekezetünkbe, hogy megossza velünk migrációval kapcsolatos gondolatait. Érdemes odafigyelni rá, hiszen igen okos ember, ráadásul nem is mindig igazodik egyháza uralkodó álláspontjához, holott igen magas tisztségben szolgál.

Nem is csalódtunk benne. Csodálatra méltó bölcsességgel beszélt a fél világot, s benne különösen Európát lázban tartó népvándorlásról. Érvelése tiszta és egyértelmű volt, mint a pofon:

Igaz hívő, keresztény ember kizárólag Krisztus tanításából kiindulva tekinthet a migráció jelenségére, a menekülőben, vándorlóban csak az embert láthatja.

Jézus soha nem ment el részvétlenül az ínséget szenvedők mellett – emlékeztetett hitünk egyik fundamentumára, amit istentiszteleteinken a Megválótól kapott egyik legfőbb parancsként szoktunk idézni: szeresd felebarátodat, mint magadat! Vendégünk hozzátette még azt is, hogy keresztényi alapokra épülő, egyéni életünk példája lehet az, ami a kontinensünket – úgy, ahogy – összetartó alapértékeink elfogadására, s így tudatos beilleszkedésre késztetheti a jövevényeket.

Érvelésén nem volt fogás, még akkor sem, ha mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy a népvándorlás civilizációs problémáját nem itt, nem mi fogjuk megoldani, már csak azért sem, mert az nem is a mi feladatunk.

Az előadás végeztével előbb csak óvatos kérdések hangzottak el a közönség soraiból.

Evangélikus testvéreim gondosan fogalmazott, ravaszul kérdésnek maszkírozott mondatokban igyekeztek megfogalmazni véleményüket. Később aztán átléptek az óvatoskodáson és rendre felharsantak az Európába tömegesen érkező idegenekkel szemben megfogalmazott, a kormány által óriásplakátokra, szóróanyagokra is felírt, a közmédia hír és háttérműsoraiban szinte szünet nélkül sulykolt érvek.

Ne jöjjenek ide idegenek, mert veszélyesek, betegségeket terjesztenek, lerombolják a kultúránkat, megrontják a gyermekeinket! Egyébként is, miért kell az adófizetők pénzéből etetni őket? Akinek okos telefonra telik, az vegyen magának élelmet! Voltak durvább hozzászólások is, melyeket csak azért nem idézek most ide, mert nem szeretnék magam is abba a folyóba lépni, amelyen a heteken át (ugyancsak az adófizetők pénzén) menekültek elleni gyűlöletkampányt folytató kormány evickélt.

Végül megszólalt egy a közösségünkben méltán becsült, bölcs testvérünk is, akik arra hívta fel a figyelmet: 

A hitében meggyengült Európa polgárai akár irigyelhetik is a muszlimokat, akik napjában ötször imádkozva, erősen megtartják hitüket, míg mi – tisztelet a kivételnek – többségünkben már régen nem vagyunk azok az igaz, jó keresztények, aki régen voltunk, s akiknek egyébként Krisztus útján járva lennünk kellene.

És a vitának ezen a pontján, ültében félig hátrafordulva lényegében kikérte magának a minősítést az, aki az előző félórában, megtagadva hitünk egyik legfőbb fundamentumának számító feltétlen szeretet parancsát, minden mondatában elutasította vendégül hívott katolikus testvérünk tisztán keresztényi érvelését. Hát már hogyne lennék én jó keresztény?! – csattant fel.

Vajon látjuk-e önmagunkat? És vajon olyannak látjuk-e önmagunkat, amilyenek valójában vagyunk? Vagy abba tükörbe bámulunk, melyet az a hatalom tart elénk, amely csak addig a pontig vallja magát kereszténynek, amíg pillanatnyi érdekei úgy kívánják?

A nemzeti érdekek mentén inkább szét, mint összetartó Európa népei most olyan problémával állnak szemben, amelyre nem rendelkeznek előre kifundált megoldási módszerekkel. És ebben a nehéz helyzetben a hívő keresztények bizony mondhatnák azt, hogy nehéz itt biztos fogódzót találni. Nekünk legalább jó, mert Jézus életének példájával napnál világosabban megmutatta, hogyan kell viszonyulnunk az ínséget szenvedőkhöz, hogyan nem szabad méricskélnünk, miért nem mondhatjuk: őt szánom, mert azt gondolom róla, hogy valóban rászorul, a másikat viszont eltaszítom magamtól, mert azt feltételezem, hogy csak számításból indult útnak.

Jó nekünk, mert nem kell azon töprengenünk, hogy akkor cselekszünk-e helyesen, ha segíteni próbálunk embertársunkon, vagy akkor, ha elfordítjuk a fejünket, netán még botra is kapunk, hogy elkergessük őt.

Várakozó menekültek egy horvátországi faluban, nem sokkal a magyar határzár után, szeptember 17-én. (Fotó: Reuters)

Ilyen egyszerű volna a megoldás? Dehogy. Sokkal inkább hallatlanul összetett, mint maga a probléma. De ahhoz, hogy megtaláljuk a népvándorlás problémájára a mindenki által áhított megoldást, mindenek előtt önmagunkkal kell szembenéznünk.

Szembesülni azzal, hogyan semmizte ki az egyre inkább csak a szerzés mindenhatóságában hívő Nyugat az általa barbárnak tartott népeket, hogyan szakadtunk el – csak remélhetjük, hogy nem végképp – keresztény gyökereinktől, és miként jutottunk el odáig, hogy az is kétség nélkül jó kereszténynek tarthatja magát, aki ha tehetné, aknazárral állítaná meg a vándorlókat.

Kell lennie annyi erőnek bennünk, hogy a hatalom által elénk tartott, a gyűlölet ábrázatát mutató, torz tükörről letöröljük a megtévesztés szutykát és szembenézzünk valódi önmagunkkal. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor tényleg van mitől, kiktől tartanunk.

És itt most nem a délről érkezőkre gondolok.

A szerzőről

Illisz L. László (1964) - belpolitikai újságíró, jogász, az Evangélikus Információs Szolgálat igazgatója, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (MET) tanára.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr417967244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása