Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Így értékelte az Ökumenikus Zsűri Enyedi Ildikó filmjét Berlinben
Így értékelte az Ökumenikus Zsűri Enyedi Ildikó filmjét Berlinben

Nemcsak az Arany Medve-díjat, de az Ökumenikus Zsűri és a világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI legjobb filmnek járó elismerését, valamint a Berliner Morgenpost közönségdíját is Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása kapta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.  Az Ökumenikus Zsűri…

Amikor egy menekült fejből mondja a Szózatot
Amikor egy menekült fejből mondja a Szózatot

Mi a magyar közlöny? Mik azok a corvinák? – hangoznak a magyar állampolgársági vizsgán a kérdések, melyekre Wilson, a fekete biztonsági őr nem tudja a választ, a Szózatból viszont fejből idéz. Abban a pillanatban, ahogy elkezdi szavalni Vörösmarty Mihály versét, megnyeri a nézőt, s közvetlenül…

9 dolog, ami miatt mégsem volt annyira rossz 2016
9 dolog, ami miatt mégsem volt annyira rossz 2016

2016 végét sokan várták már, a legtöbben rossz évként értékelték, ami nem csoda, hiszen a világpolitikai helyzet egyre aggasztóbb, a közel-keleti konfliktus sem oldódott meg, sőt, még inkább elmérgesedni látszik, ráadásul sorra haltak meg azok az ikonikus hírességek, akik több generáció zenei…

Válogatás nélkül lőttek – van-e kegyelem?
Válogatás nélkül lőttek – van-e kegyelem?
1956, Salgótarján

„Miért kellett ezt?” – kérdezi elszorult torokkal egy idős asszony, miután elmeséli, hogy az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz alkalmával több tucat ártatlan ember lelte halálát. Volt, hogy véletlenül arra járó kismamát lőttek hátba, vagy munkást, aki hóna alatt vitt haza két vekni kenyeret.…

Párkeresés és országimázs: ilyen lett a Wellhello-film
Párkeresés és országimázs: ilyen lett a Wellhello-film

Magyarország egyik legkedveltebb, százezres Facebook-rajongótáborral rendelkező zenekara egész estés játékfilmet készített fiatalokkal, fiataloknak. A  #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhellora c. zenés mozi tulajdonképpen egy Magyarország-imázsfilmnek is beillene. Csodálatos légi felvételek…

Az egyház bezárt és nem fogad több látogatót – Az ifjú pápáról
Az egyház bezárt és nem fogad több látogatót – Az ifjú pápáról

Többen kérdeztétek, mit gondolunk az HBO új sorozatáról, mert Az ifjú pápa megosztja a nézőket. Egyesek szerint zseniális, mások szerint keresztényellenes, egyenesen antikrisztusi, megint mások szerint csupán egy reményvesztett ember Istenkereséséről szól. Az első négy rész után szerintem leginkább…

Milyen bűnöket vallhatott be a világ egyik legbefolyásosabb embere?
Milyen bűnöket vallhatott be a világ egyik legbefolyásosabb embere?
Titkok és vallomások – filmajánló

A Nemzetközi Valutaalap elnöke egy gyónást követő hajnalon öngyilkos lesz. Hogyan kerül egy csendes karthauzi szerzetes a cinikus és embertelen pénzvilág kellős közepébe? Szerző: Szeverényi János „A film alkotói nincsenek túl jó véleménnyel erről az új (pénz)világról, a közgazdászokról,…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása