Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


A szükségtelen bizonyíték
A szükségtelen bizonyíték

Szeretek a hitről, a hit természetéről, sőt a logikájáról gondolkodni. Induljak ki bárhonnan, jussak el az eredményig akármilyen úton, az Istenről való gondolkodásomnak mindig az a két szó a végső következtetése, hogy Isten van. Ugyanakkor azt is érzem, hogy sem az elmémet, sem a lelkemet nem…

Júdásról őszintén
Júdásról őszintén

Júdás, az elveszett tanítvány című frissen megjelent könyvéről beszélgetett Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspökkel Jasper-Makay Emese, az Evangélikus Hittudományi Egyetem újszövetséges doktoranduszhallgatója november 13-án a budavári evangélikus szabadegyetem programsorozat keretében. Jasper-Makay…

Jézusról szól a Ne nézz fel! című film?
Jézusról szól a Ne nézz fel! című film?

Sokan sokféle kritikát írtak már az utóbbi napokban a Ne nézz fel! (Don’t Look Up!) című filmről, így ezt a műfajt meg sem kísérelném. Kivesézték a hibáit, rámutattak a téma fontosságára és aktualitására, én most mégis más perspektívából szeretnék ránézni a Netflix új drámájára – a keresztény hitünk…

Legendák a Bibliában: Valóban vért verejtékezett Jézus?
Legendák a Bibliában: Valóban vért verejtékezett Jézus?

Mielőtt elfogták és keresztre feszítették Jézust, ő a Gecsemáné-kertbe ment imádkozni, hogy felkészüljön a rá váró megpróbáltatásokra. Annyira szenvedett imádság közben, hogy vért verejtékezett – legalábbis így tudjuk gyerekkorunktól fogva filmekből, képekről és elbeszélések alapján. Vajon mi az…

Félhet egy keresztény? – Ezt üzeni Jézus feltámadása húsvétkor
Félhet egy keresztény? – Ezt üzeni Jézus feltámadása húsvétkor

Egy újabb húsvét családlátogatás, rokonokkal való személyes találkozás, baráti összejövetel, templomi istentiszteleten való részvétel nélkül. Egy újabb rendhagyó, kivételes ünnep, amelyet átélünk. Tavaly ilyenkor azt gondoltuk, hogy a 2020-as évet megjegyezzük kivételesként amiatt, ahogyan a…

Fiúisten – 10 dolog Jézusról, hogy te is képbe kerülj
Fiúisten – 10 dolog Jézusról, hogy te is képbe kerülj

Jézus Krisztus élete, személye és cselekedetei a világtörténelem legkülönlegesebb történeteinek egyike. Egyszerű, hétköznapi, közvetlen jelleme mögött a mindenség Ura és Teremtője lakozott, és ez a furcsa kettősség örök időkre kérdések ezreit ébreszti a kor emberében. De kicsoda Jézus a hitünk…

Jézus sosem mondta, hogy…
Jézus sosem mondta, hogy…

Rendhagyó húsvét után vagyunk. Talán sosem múlt ennyire a saját proaktivitásunkon, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk, és lelki tartalommal is megtöltsük ezeket a különleges napokat. Most egy gondolatkísérlettel arra biztatunk mindenkit, hogy ne hagyjuk abba Jézus megismerését. Mert sok mondatot adnak…

Érdekel minket a mennybemenetel?
Érdekel minket a mennybemenetel?

Mintha lenne hierarchikus sorrend az egyházi ünnepek között… Persze nem kell hibáztatni azokat, akik egyáltalán nem járnak templomba, és évük csúcspontja mégis a karácsony – ez szinte természetesnek mondható a hangosan dübörgő reklámok korában. De mintha mi, keresztények is kisebb lelkesedéssel…

Jézus missziói parancsa
Jézus missziói parancsa

"Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." (Jn 20,21) Nemrégiben e "nagy missziói parancsnak" is nevezett ige magyarázata olvasása közben két levelet találtam az interneten, melyek - úgy gondolom - nekünk is szólnak. Az egyik…

Miért evett halat Jézus a feltámadása után?
Miért evett halat Jézus a feltámadása után?

„Tudod, én egy racionális ember vagyok. Úgy vagyok mindennel, hogy hiszem, ha látom. De elmentem a párommal a templomba, és ott olyasmiről beszéltek, ami még engem is megragadott...” – mondta egyszer egy felnőtt konfirmandusom. Bárki lehetett volna, hiszen annyiszor hallottam ezt már más…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása