Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó


A jegygyűrű eredetének története

2019. november 08. - KötőSzó

A jegygyűrű története több ezer évre nyúlik vissza, és töretlen karriere nem utolsósorban szimbolikájának és az egyszerűségében rejlő számtalan variációs lehetőségnek köszönhető. De vajon mért is hordják a legtöbb nyugati országban a bal kéz negyedik ujján, közismert nevén: a gyűrűsujjon? Szerző:…

Tovább

Folyamatos reformációra van szükségünk

Mit adhat a ma emberének a reformáció? Történelmi eseményként tekintünk rá, vagy képesek vagyunk felfedezni, hogy szükségünk van a megújulásra egyéni életünkben és az egyházban – minden egyes nap? Vagy bezárjuk a történelem ereklyetartójába, és megragadunk ugyanott, ahol az egyház Luther idejében…

Tovább

Te kit követsz? – Egyházi vezetők bukásai és a keresztény ember hite

„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a…

Tovább

Ellenség kerestetik

Nem akkor teszünk jót egy ügynek, ha azt keressük, hogy ki tesz neki keresztbe, hanem ha azt, hogy mi mit tudunk tenni. Szerző: Harmati Dóra Az információ szabad áramlásából és a technikai fejlődésből egyenesen következik az, hogy kicsit túltelítődünk. Szinte az összes létező platformon megy az…

Tovább

A divat ára

Avagy egy kezdő lépései a környezettudatosság felé

Sosem védtem annál jobban a környezetet, mint ami a minimum elvárható egy embertől. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, addig hordom a ruháimat, amíg ki nem nyúlnak, a használt elemeket és a sütőzsírt is speciális gyűjtőhelyekre adom le, a villanyt mániákusan lekapcsolom, és „az ételt nem dobjuk ki”…

Tovább

Érdekel minket a mennybemenetel?

Mintha lenne hierarchikus sorrend az egyházi ünnepek között… Persze nem kell hibáztatni azokat, akik egyáltalán nem járnak templomba, és évük csúcspontja mégis a karácsony – ez szinte természetesnek mondható a hangosan dübörgő reklámok korában. De mintha mi, keresztények is kisebb lelkesedéssel…

Tovább

Elvesztettél engem – Ezért hagyják el a fiatalok az egyházat

Hazai és nemzetközi kutatások egyaránt foglalkoznak azzal, hogy miért hagyják el a fiatalok a keresztény egyházakat. Az okok között nagy fokú bizalomvesztés, megválaszolatlan, égető kérdések szerepelnek. A 18–29 évesek elvesztése olyan luxus, melyet az egyházaknak nem volna szabad megengedniük…

Tovább

Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése

W. W. J. D. – olvashatjuk a sejtelmes rövidítést karkötőkön, pólókon, könyvjelzőkön, falvédőkön, s a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. A Mit tenne Jézus?, azaz What Would Jesus Do? milliós profitjai mögött azonban kezdetben nem a nyerészkedés szándéka állt, a mottó eredeti megalkotója…

Tovább

Személyi változások a Kötőszó blognál

2019 márciusában a blog fordulóponthoz érkezett. Mi – Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs – a mai naptól, március 1-jétől búcsúzunk a Kötőszó szerkesztői feladataitól. Illisz L. László, az Evangélikus Információs Szolgálat korábbi vezetője így írt a blog első bejegyzésében a Kötőszóról: „Létre…

Tovább

Ártatlan szokások a babonák vagy veszélyforrás?

Szilveszteri-újévi hiedelmek keresztény szemmel

Noha sokan ma is gyakorolják az óév utolsó napjához és az újévhez kötődő szokásokat, okát adni valószínűleg kevesebben tudnák, hogy miért esznek lencsét vagy malacot az új év első óráiban, és miért „kell” kerülni a halat vagy a baromfit. De az is a feledés homályába merült, hogy a trombitálás valaha…

Tovább