Kötőszó

A jegygyűrű története több ezer évre nyúlik vissza, és töretlen karriere nem utolsósorban szimbolikájának és az egyszerűségében rejlő számtalan variációs lehetőségnek köszönhető. De vajon mért is hordják a legtöbb nyugati országban a bal kéz negyedik ujján, közismert nevén: a gyűrűsujjon?

Szerző: Harmati Dóra

A jegygyűrűipar mára milliódolláros üzletággá fejlődött, azt azonban, hogy pontosan mikor vette kezdetét ez az ősrégi tradíció, nehéz megmondani. Egyesek szerint a legősibb leletek az ókori Egyiptomból származnak, olyan négyezer-nyolcszáz évvel ezelőttről. Kezdetben sásból és nádból fontak gyűrűket és egyéb dekoratív kiegészítőket, melyeket akkoriban a nők hordtak.

A kör azzal, hogy se eleje, se vége, az egyiptomiak mellett más ősi kultúrák számára is az örökkévalóságot jelképezte. Ez a szimbolika közismert, azonban kevesen tudják, hogy a gyűrű közepe is sajátos jelentéssel bírt. Több volt puszta űrnél: egyfajta kapuként, ajtóként szolgált az ismert és ismeretlen jövőbe. Egy nőnek gyűrűt adni egyaránt jelképezte a végtelen és a halhatatlan szerelmet.  

Ezeknek a gyűrűknek az alapanyaga azonban nem volt valami tartós, így hamar felváltották őket bőrből, csontból és elefántagyarból készült társaik. Minél drágább volt az alapanyag, annál nagyobb szerelemről tett tanúságot a gyűrű a kiválasztott felé. Értéke ugyanakkor az ajándékozó gazdagságáról is árulkodott.

A rómaiak szintén átvették ezt a hagyományt, egy sajátos csavarral. Ahelyett, hogy a szerelem szimbólumaként ajándékozták volna a gyűrűt, a tulajdonjog jelképeként ítélték oda a szerencsés hölgyeknek. A római férfiak a gyűrű ajándékozásával a kiszemelt hölgy birtoklása iránti igényüket nyújtották be. A római eljegyzési gyűrűk később vasból készültek és Anulus Pronubusnak, azaz menyasszonyi gyűrűnek hívták őket. Ezek a gyűrűk az erőt és az állandóságot jelképezték. Egyesek szerint a rómaiak voltak az elsők, akik gravírozták is gyűrűiket.

A keresztények körülbelül Kr. u. 860-ban használták először a gyűrűt a házassági szertartások alkalmával. Akkoriban a jegygyűrűk egyáltalán nem hasonlítottak ma ismert, minimalista változataikhoz. Általában gazdagon díszítették őket gravírozott galambokkal, lantokkal vagy a jellegzetes, két összekulcsolt kézzel. Később az egyház elutasította ezeket a „pogány” gyűrűket, így a 13. század környékén a jegy- és kísérőgyűrűk megjelenése leegyszerűsödött, és sokkal spirituálisabb kinézetet kapott, melyet egy korabeli püspök „az egyesült szívek szimbólumának” nevezett.

A történelem során a jegygyűrűt különböző ujjakon hordták, beleértve a hüvelykujjat is, de az is előfordult, hogy a bal és a jobb kézen egyszerre viseltek gyűrűt. Az egyik hagyomány a rómaiakhoz kötődik, akik szerint a jegygyűrűt a bal kéz – mai elnevezésével – gyűrűsujján kell hordani, mivel ott található egy bizonyos véna, a vena amoris, azaz „a szerelem vénája”, mely az akkori elképzelések szerint közvetlenül a szívbe csatlakozik. Bár ezt a tudomány azóta határozottan megcáfolta, mint mítosz azóta is közismert, és a mai napig sokan ezzel indokolják a gyűrű bal kézen való viselését.

Egy másik teória a bal kézen hordott gyűrűről a keresztény szertartásokhoz köthető. A korai keresztény házassági rituálékon a gyűrűt a harmadik ujjon hordták. A szertartás alatt a pap „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” mondat kíséretében levette a gyűrűt, megérintette vele a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujjat, majd amikor elhangzott az ámen, ráhelyezte a gyűrűsujjra, és ezzel a házasság hivatalosan is megköttetett. 

Egy modern teória a praktikusságot tartja szem előtt: a puha fémek (a jegygyűrűk általában aranyból készülnek) ugyanis kevesebb sérülésnek vannak kitéve a bal kézen, mivel az emberek többsége jobbkezes. Ebben az esetben egy jobbkezes embernek valószínűleg a bal kisujja után a bal gyűrűsujja a második legkevésbé használt ujja. Mivel a kisujjra sokkal kisebb gyűrű fér, a nagyobb dekorálható felület miatt a gyűrűsujjon véglegesítették az eljegyzési gyűrű viseletének helyét.

A cikk forrásául a Today I Found Out írása szolgált.