Kötőszó

Ezúttal két izgalmas kortárs darabot ajánlunk a színházi élményt keresőknek. Fiatalok útkereséséről, felelősségről, önértékelésről szól a Katona József Színház Extázis című, lüktető előadása. A szeretethiány, sötét üzleti ügyek, az érdekek összeütközése, a hataloméhség körül forgó családtörténet az Orlai Produkció krimiszerű tragikomédiája a Belvárosi Színházban.

Szerző: Kézdi Beáta | Fotók: Katona József Színház, Orlai Produkció

Ábel a 2024-es rengetegben – az élet küzdelmei között Budapesten, barátokkal, testvérekkel körbevéve, mégis elveszve. Röviden így lehetne összefoglalni a Katona József Színház legújabb bemutatóját. Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia olyan darabot írtak, amely a máról, a mai fiatalok küzdelmeiről szól, a jelenre reagál, egyúttal mindenkit felráz.

A rendező, Tarnóczi Jakab az előadás ismertetőjében így fogalmaz: „Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál; egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni.”

Csupa jólelkű, képességes fiatal jelenik meg a színen, akik valahogy mégsem találják meg az útjukat, a helyüket. Terveikben, vágyaikban, céljaikban, olykor még szexuális orientációjukban is bizonytalanok. Ugyanakkor nagyon szerethetők ezek a húszas-harmincas éveikben járó egyetemisták, dolgozók, nők, férfiak, hírességek vagy éppen külföldről hazatérők. Egyikük ki is mondja, hogy olyan jólesne, hiányzik neki a biztatás, az iránymutatás.

A rendező által említett felfedezéshez jól eltalált dialógusok, szemet gyönyörködtető és vagány koreográfia (Cuhorka Emese munkáját dicséri), lüktető zene és a már képernyő nélkül nem nagyon létező világunkat is alátámasztó filmezés társul. Bizonyos terekbe (Devich Botond izgalmas lakás-bolt díszletébe) csak kamera segítségével látunk be, de van, amikor megoszthatjuk a figyelmünket, nézhetjük a közeli kivágást a kivetítőn vagy magát a jelenetet nagytotálban a színpadon.

A zene és a táncok hatására is úgy érezhetjük olykor, egyszerre vagyunk egy házibuliban és egy megrázó szocioszínházban. A helyüket nem találó fiatalokat látva fellélegezhet az a néző, akinek van/volt biztos családi háttere és ebből adódóan önbecsülése, önértékelése és eltervezett útja, melyen halad. Ugyanakkor az előadás során fokozottan hangsúlyt kap a szülők és a közösségek felelőssége: hogyan támogathatjuk a fiatal családtagot, barátot úgy, hogy nem telepszünk rá, és mégis segítjük időben megtalálni az életcéljait.

A magával ragadó darab végére jóval közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogyan látja vagy nem látja Magyarország és a saját jövőjét az Y és a Z generáció. Az elején izgalmas felvezetéssel és a két szünetével is lüktető három és fél órás előadás végre arról beszél, ami a fiatalokat és az őket nem mindig értő idősebbeket is közelebb viszi a párbeszédhez. Az pedig külön érdekesség és öröm, hogy a nézők az epilógus alatt és a szünetekben felmehetnek a színpadra, körbejárhatják a tereket, akár még a díszletben jelen lévő színészekkel is beszélhetnek.

 ***

Megmarja a nézőt – írhatjuk stílusosan a Kerékgyártó István új drámájából készült Skorpió című darabról, mert az előadás nem hagy pihenni. És bár sokszor felnevetünk, alapvetően összeszorult gyomorral nézzük egy magyar vállalkozó család krónikáját, egyúttal hazánk elmúlt évtizedeit a színpadon.

A Belvárosi Színházban látható friss tragikomédia egy 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, melyben egy nagyvállalkozó és fiai sorsán keresztül láthatunk bele a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságába, sötét üzleti ügyek és még sötétebb magánéleti döntések által. Király Ferencnek és fiainak a sorsát a család, a szeretethiány, az utódlás, a pénzéhség, az érdekek, a gazdasági elit átalakulása, és még sorolhatnánk, mi minden alakítja, és mindez krimiszerűen tárul a néző szeme elé.

Már csak a Király Ferencet megjelenítő Mészáros Máté alakváltozásai miatt is megéri megnézni az előadást. A hataloméhes, szeretetlen, kontrollvesztett családfő figuráját zseniálisan formálja át az egészségében már megtört, de természetében még mindig változatlan „nyolcvan pluszos” emberig.

Mellette az alapvetően lenézett, butának titulált, de magukat rafináltnak gondoló fiúk szerepében Schruff Milán és Csonka András marják egymás kitartóan, olykor mégis összefogva egymással. A menyek két végletét és mégis közös sorsát Járó Zsuzsanna és Ullmann Mónika hozza profin. Pataki Ferenc remekül alakítja a családon kívüli, ugyanakkor vele együtt létező személyi asszisztenst. Végletekig tartó lojalitásának eredménye, a szürke eminenciás szerepkör változása is rendkívül látványos szál a történetben. Zöldi Z. Gergely irodadíszlete nyomasztóan egyszerű, de nem is kell több, hiszen itt minden a pénz és a hatalom körül forog.

A folyamatosan meglepetéseket, majd igazán arcul csapó csattanót is tartogató előadást Máté Gábor rendezte, jó színészvezetéssel. A játék a két és fél óra elteltével tükröt tart elénk közelmúltunkról és a mai magyar közéletről – szarkasztikus humorral. A végén szinte örül az ember, hogy nem volt és nem is lesz annyi pénze, hogy valaha is a darabban ábrázolt élethelyzetbe kerülhessen.