Kötőszó

Legyen az a Balaton, a Velencei-tó, esetleg egy kisebb állóvíz, például a Soltvadkerti-tó vagy akár tengerpart, bármerre is téved a tekintetünk, deszkákon állva evező embereket látunk a víztükrön. Divat lett a SUP (stand up paddle), magyarul mondhatnánk azt is, hogy „állj fel és evezz”. De hogy ennek a viszonylag új, felkapott sportolási lehetőségnek is lenne spiritualitása, azt nem gondoltam volna…

Szöveg: Antal Bálint

Évek óta dédelgetett álmom volt, hogy kipróbáljam a felfújható deszkát, nemrégiben pedig eljött ennek is az ideje. Álltam a parkolóban, gondosan kicsomagoltam a cókmókot, nézegettem a képet és a leírást, majd elkezdtem felpumpálni – kissé ügyetlenül – a deszkát. Egy járókelő rögtön leszólított:
– Nem nagy a szél egy kicsit ehhez?
Zavarban voltam: biztos látja rajtam, hogy azt se tudom, merre van előre, jött egy kicsit okoskodni.
– De igen! – válaszoltam magabiztosan, elrejtve a kételyt, hogy lehet, tényleg nem most kellett volna kipróbálni ezt. – Viszont évek óta vártam erre a pillanatra, ha már itt vagyok, akkor is megpróbálom.
Az érdeklődő megörült a hozzáállásnak, sok örömöt és kitartást kívánt. Beszélgetésbe elegyedtünk, én is megnyugodtam, hogy nem kioktatásról van szó. Egyszer csak váratlanul így folytatta:
– Ne csüggedjen, ha elsőre nem megy! Furcsa, hogy ezt mondom, de egy SUP-on állva éreztem eddig legközelebb magam Istenhez.

Meglepő volt ezt hallani. Magammal vittem a gondolatot, és azt hiszem, át is éltem később.

Először csak ülve eveztem, mint a kajakon, aztán térden, majd később felálltam. Remegő lábakkal folytattam az evezést. Aztán idővel megnyugodtak a lábak, felemeltem a tekintetem, és csak úgy siklott a deszka. Furcsa módon elég jól ment a dolog. Semmi kétely, a szél is elült. „Közel lenni Istenhez” – az elején csak ez járt a fejemben. „Kelj fel és járj” helyett „állj fel és evezz”. Aztán eszembe jutott a vízen járó Jézus is, aki ugyanerre hívta Pétert.

Egyre jobban megszoktam az érzést, gyorsabban eveztem, bátrabban, már nézelődtem is. A tó közepén jártam – és egyszer csak minden előzetes jel, váratlan széllökés, hullám nélkül beleestem a vízbe. Bár leért a lábam a tó közepén, úszni is tudok, mégis kissé megijedtem. Hogy lehet minden előzetes jel nélkül egyszer csak elmerülni? Nem figyelünk egy percre, és már lankad is a hit?

Az első SUP-ozásom egyszerűen, minden zökkenő nélkül zárult: visszamásztam a deszkára, folytattam az utat, végül kieveztem a partra. Igaza volt a járókelőnek: a deszkán (is) közel lehet érezni magunkhoz Istent, ott is át lehet élni a magasságokat, mélységeket, a remegő lábakat, a térdepelést, a bizonytalanságot, és ugyanígy a megnyugvást, a békét. Noha fontosak, de nem mindig a liturgia, a sok száz éves énekek és hagyományok visznek közel minket a hithez, a Teremtőhöz. Van, hogy a csend, az egyedüllét, az egyensúly keresése, a természet vagy egy-egy váratlan beszélgetés az, ami segít kapcsolódni. Mi mást is kívánhatnánk magunknak ezek után a nyárra: evezzünk a mélyre!