Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Múlt, jelen, közös jövő

A reformáció havába lépve sokszínű, nemzetiségi és nemzetközi kitekintésben is gazdag lapszámot készítettünk olvasóinknak.

Kézdi Beáta

chris-liu-beers-z6cfcch60aw-unsplash.jpg

Beszámolunk a finn evangélikus érsek budapesti látogatásáról – külön öröm, hogy Tapio Luomával exkluzív interjút közölhetünk.

Történelminek is mondhatjuk a közvetlenül lapzártánk előtt zajlott eszmecserét: a szlovákiai evangélikus egyház három új püspöke is látogatást tett Budapesten. A találkozóról, amely több szempontból is fontos a magyar és a szlovák evangélikusság számára, szintén részletesen szólunk. Bajor testvéregyházunk képviselőivel pedig Visegrádon volt egyeztetés; ennek kettős céljáról Prőhle Gergely országos felügyelő ír beszámolójában.

Elindult egyházunk könnyűzenei programja, amelynek fő célja, hogy a középiskolákban elsősorban zenekarokat, majd gospelénekkarokat hívjon életre, és támogassa őket. A kezdeményezést koncertkörút vezeti be. Minderről Csűry Csaba püspöki titkárt mint a keresztény könnyűzenét is játszó TakeMeHome együttes frontemberét kérdeztük.

A Tolna megyei dombok legmagasabb lankáin húzódik meg az ezer főt számláló bájos település, Váralja. A faluba betérők az evangélikus templomot el sem téveszthetik: méltóságteljesen, mégis hívogatóan magasodik az 1845-ben épült istenháza a település főutcájának számító Kossuth Lajos utcán. A Nagymányok–Váraljai Evangélikus Egyházközség lelkésznőjével, a huszonkét éve itt szolgáló Schaller Bernadett-tel a lelkészi hivatás szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk.

Végezetül hadd hívjam fel a figyelmet egy érdekes 17. századi dokumentumra. Kőszegi polgárok kezességvállalásáról tanúskodik a Thesaurus rovatunkban bemutatott nemescsói kontraktus. A több mint háromszáz éves szerződés a nemescsói magyar evangélikus templom építésére vonatkozó ismereteinket gyarapítja.

21_39-40_k.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9416703878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása