Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Mennyit ér egy ember élete?

„Anyagi értelemben? Etikátlan már a kérdés is” – mondja az első. „Felháborító, hiszen nem mérhető” – erősít rá a másik. „Milyen élet? Egy afrikai vagy egy európai?” – kérdez vissza a harmadik hozzászóló egy közelmúltbeli baráti, filozofálgató beszélgetés során. A pandémiával kezdődő „legeslegújabb kor” kezdetén talán érdemes végiggondolni ezt az életbevágó kérdést, ugyanis eszerint hozzuk meg döntéseinket is már jó ideje, még ha nem is tudatosan. És erről szól a jövőnk is.

Szerző: Antal Bálint

travis-essinger-cjethqtjpaw-unsplash.jpg

Minden élet számít – hirdeti fennen az ország minden pontján a kormányzati tájékoztató kampány. A legtöbb ország a járvány elleni védekezés terén hasonlóan vélekedett, legfeljebb hangsúlybeli eltérésekről lehetett olvasni. Ha potenciálisan megmenthettek több tízezer embert, akkor hajlandók voltak beáldozni időlegesen a találkozásokat, a gazdaságot, az iskolai rendszert, és még sorolhatnánk, hogy mi mindent. Ezt a társadalom egy ideig – kisebb zökkenőkkel ugyan, de – elfogadta. Most viszont, látva és érzékelve a hazai és nemzetközi közhangulatot, mintha megváltozott volna valami. Az ok egyszerűnek tűnik: amint elfogynak a tartalékok, csökken a vesztenivaló, az indulat pedig arányosan növekszik, ahogyan arról Homoki Pál is ír.
Emellett érezhető egy további változás is: az emberek egy része kezdi elfogadni, hogy ha menni kell, hát menni kell, ennyi volt az élet. Így élni tovább azonban nem lehet, túl nagy az ára az életmentésnek. (Főváros–vidék viszonylatban erről ír Janovics Zoltán is az Azonnalin.) Kezd körvonalazódni a társadalomban a címkérdésre adható válasz: „Na nem, ennyit azért nem ér, ez túl nagy áldozat.”

Mennyi az annyi?

Az élet értéke hétköznapi, emberi szemmel szubjektív, relatív és ezért megmérhetetlen. Ha egy gyermek egészsége a tét, akkor a 700 millió sem sok érte (valószínűleg sokan emlékeznek az egyébként csodálatos módon összegyűlt támogatásra, amely egy másik kisgyerek számára a napokban újra életbevágó kérdés lett). Ha viszont Zente történetesen felnőtt vagy nyugdíjas lett volna, nem valószínű, hogy összegyűlt volna a pénz. Továbbá az élete sokak szemében közelinek, ismerősnek tűnt, azonosulni tudtak a családdal és a gyermekkel. De ha tőlünk távol élő embereknek az egészsége, megbecsülése, élete a tét, akkor gyorsan előkerül az „úgysem rajtam múlik” ütőkártya. Annyit azért nem ér egy számunkra láthatatlan ember élete, hogy például drágábban és/vagy tudatosabban vásároljunk. Ha egy szerettünkről van szó, akkor annak általában minden pénzt megér az élete. De a saját életünk értéke is relatív: ha a saját gyermekünkéhez vagy egy közeli rokonunkéhoz kellene viszonyítani, akkor valószínűleg a többség kevesebbnek tartaná a saját életét, mint a szeretett személyét. Tehát hétköznapi szemmel relatív, mérhetetlen egy ember élete.

Ugyanakkor gazdasági szemmel igenis mérhető, kiszámolható. 2008-ban az amerikai közlekedési minisztérium 5,8 millió dollárra értékelte egy ember életét, a repülési hivatal pedig 3,2–8,4 millió dollár közötti értékkel számolt. Mai értékén ez kb. 1,7 milliárd forint. (Erről részletesen a G7 cikkében lehet olvasni.) A kormányok, biztonságtechnikai cégek, közlekedéssel foglalkozó vállalatok szintén értékelik az életet, ahogy a biztosítótársaságok, a gyógyszerfejlesztő cégek is mindig számolnak. Minden egyes beruházás és biztonság- vagy egészségnövelő fejlesztés előtt felvetődik a kérdés, hogy ér-e majd annyit a projekt, amennyit az emberek képesek és hajlandók is még kifizetni érte abból azzal a céllal, hogy csökkentsék ténylegesen fennálló rossz érzésüket, rosszullétüket vagy egy esetleges megbetegedés, halál kockázatát.

Nem ér meg ennyit egy élet?

Gazdaságetikát, vezetéstudományt is érintő közgazdászhallgatók körében közismert az eset, amely az 1970-es évek elején a Ford Pinto autó körül kialakult az USA-ban. A VW bogár és a japán kiskocsik egyre népszerűbbek lettek az államokban, ezért a Ford vezetősége úgy döntött, be kell szállni a versenybe. Az akkor átlagosnak számító negyvenhárom hónap helyett huszonöt hónapot adtak mérnökeiknek az új autó, a Pinto megtervezésére. Az idő lehetetlenül rövid volt. Már a tesztek során kiderült, hogy egy tervezési hiba miatt húsz mérföld/óránál nagyobb sebességű hátsó ütközéseknél kilyukad a benzintartálya, a benzin berobban, az autó pedig kigyullad. Lett volna lehetőség a gyártósor módosítására, de ez időveszteséget, súly- és áremelkedést jelentett volna. A biztonság nem volt kifizetődő a vállalatnak, a Pinto piacra került.

Érkeztek is a hírek a tragédiákról… A Ford következetesen az utak minőségét, valamint az emberek rossz autóvezetési képességeit hibáztatta kommunikációjában. Így nyolc évig gyártotta a hatalmas biztonsági kockázatot rejtő Pintót, annak ellenére, hogy egyre több baleset miatt indítottak kártérítési pert a cég ellen. A vállalat készített egy költséghaszon-elemzést is, amely azt támasztotta alá, hogy az amerikai nemzetgazdaság számára olcsóbb, ha évente pár százan megégnek vagy meghalnak kisebb balesetekben, mintha minden autót visszahívnának, és változtatnának. Végül 1978. június 9-én a Ford vállalat kénytelen volt mégiscsak 1,5 millió Pintót visszahívni. Győzött a közhangulat, a pereskedés az élet papíron megállapított értéke felett.

Ne higgyük, hogy ma nincsenek ilyen számítások, gondolatok a vezetők fejében. A biztosítótársaságok például egy-egy tragédiát követően ma is meghatározott számítások alapján határozzák meg a kihunyt életek után járó kártérítést, mint ahogy egy bérgyilkos tarifájának is bizonyára van kereslet-kínálati vetülete. Mégsem mondhatjuk, hogy annyit ér az élet, amennyit egy biztosítótársaság kifizet, vagy épp amennyiért a bérgyilkos elvállalna egy munkát.

A gazdagok élete többet ér?

Az élet gazdasági értelemben vett értékét leginkább a várható élettartam, a becsült iskoláztatási költségek, a potenciális jövedelem, a lakhely és az ezekből valószínűsíthető életmód, gyermekszám, fogyasztói szokások alapján tudják a vállalatok, kormányok leginkább megbecsülni. Ez a megközelítés kényszerű, de végletesen materialista megközelítés, már csak azért is, mert azt sugallja, hogy a gazdagok élete többet ér. Legalábbis papíron. „Akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” – juthat eszünkbe a politikai közbeszédben elhíresült idézet. Ha olvassuk a friss sajtóhíreket, szintén csak erősödhet az érzés bennünk, hogy a gazdagok élete tényleg többet ér. „A világ 10 leggazdagabb emberének annyival nőtt a vagyona a járvány alatt, amennyiből a Föld teljes lakosságát be lehetne oltatni.” (444.hu) Ez alapján tényleg többet ér, mert dönthetnének úgy, hogy beruházások, támogatások, etikusabb üzletpolitika alapján megmentik mások életét.

Talán érződik, hogy mennyire problémás és nem „életszerű” így értékelni az életet, különbséget téve ember és ember között. Az egyenlőség iránti vágy azért a legtöbb emberben, legalább a szavak szintjén megjelenik, még ha árnyalja is a felsőbbrendűség-tudat, az elítéltekkel szembeni (jogos vagy jogtalan) megkülönböztetés vagy az elsősorban életkor alapján logikus különbségtétel. De időnként kemény döntéseket is kell hozni, nem fér fel mindenki a mentőcsónakra, ezért vagy elfogadjuk az élet értékének kiszámítását, vagy pusztán a józan észre, a szívre és az értékítélő képességre hagyatkozunk, vagy ezek mellett, ezekkel együtt másfelől próbáljuk megközelíteni a problémát. Érdekes megközelítést hoz a Klubrádió oldalán megjelent jegyzetben Selmeci János szerkesztő-riporter, amely segíthet a pandémiához hasonló nehéz döntések előtti mérlegelésben is.

„Évente több mint 1.2 millió ember hal meg közlekedési balesetben a világon, és több mint 50 millióan sérülnek meg, sokak közülük maradandóan. A halálos kimenetelű közlekedési balesetek majdnem harmada ráadásul 30 évesnél fiatalabb embert érint, ebben a korosztályban ez a leggyakrabban előforduló halálok, a balesetek tehát olyanokat ölnek meg, akik még évtizedeket élhetnének egészségben és boldogságban.

Ezeknek az embereknek az élete a társadalom és az általunk megválasztott döntéshozók kezében van; ha mondjuk 5 vagy akár 10 km/órára csökkentenénk a maximális sebességet, gyakorlatilag az összes halálos közlekedési balesetet meg tudnánk előzni. Nem beszélve arról, hogy meg tudnánk menteni annak az évi 4,5 millió embernek egy részét is, akik a légszennyezettség miatt halnak meg idő előtt.

Miért nem csináljuk máris?

Élni és élni hagyni

Ahogy a jegyzet is írja lejjebb, úgy tűnik, azért, mert ekkora áldozatot nem ér ennyi potenciális élet sem, így nem tudnánk a mai fogalmaink szerint élni, létezni. Nincs tehát tökéletes biztonság, nincs tökéletes ellenszer, nincs földi körülmények között örök élet, ezzel együtt kell éljünk. A címbeli kérdés helyett így valószínűleg inkább arra tudjuk keresni a választ, hogy milyen biztonságtudat mellett tudunk komfortosan élni és másokat is élni hagyni? El tudjuk-e fogadni, hogy életünk ajándék, és csak részben van a saját kezünkben? Mert minden emberi igyekezetünk ellenére is holnap elüthet egy kamion, vagy egyszerűen jöhet egy infarktus a semmiből.

Az élet értéke talán elsősorban abban áll, hogy tudunk-e kezdeni valamit a kapott talentumokkal (lásd Mt 25,14–30). Hogy hol vannak a határok, milyen belső értékítéletek alapján lehet döntéseket hozni, mi alapján gondoljuk az életünket vagy épp másét értékesnek, abban Jézus tanításai lehetnek segítségünkre. Jó lenne, ha ez az idei böjt az értékes élet keresésére, megőrzésére és ezeknek a másokban való tudatosítására irányítaná figyelmünket.

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld 4,23)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8916435118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása