Kötőszó

A végzős középiskolai diákoknak minden év januárjában dönteniük kell arról, hogyan tovább. 2020 szeptemberében 91 460 fő kezdte meg tanulmányait a felsőoktatásban. Vajon mekkora lesz idén ez a szám? Hogyan viszonyulnak most, a Covid-időszak alatt a fiatalok a továbbtanuláshoz, és melyek azok a szituációk, kérdések és problémák, amelyekre nem is gondolnánk, hogy egy napon szembesülünk velük? Kovács Gáborral, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolapszichológusával beszélgettünk.

Szerző: Torda Eszter

„A továbbtanulás a koronavírustól függetlenül is nehéz döntés, hiszen rengeteg bizonytalan tényezője van. Választanunk kell egy intézményt, egy szakot, és nem tudjuk, hova és melyik szakra vesznek fel, vagy hogy ki tudjuk-e fizetni a költségtérítéses képzést, ha arról van szó. Ez mind szorongással és stresszel járhat, ezt a bizonytalanságot pedig felerősíti a járványhelyzet – mesél tapasztalatairól Kovács Gábor. – Nehezebben döntünk stresszhelyzetben, és a járvány is fokozza ezt a bizonytalanságot. Ez még jobban befolyásolja a diákok döntéseit.”

A szakembert arról kérdeztük, hogyan látja a fiatalok jelenlegi továbbtanulási szándékait: vajon egyre magabiztosabbak-e a jövőjüket illetően, vagy inkább a teljes tanácstalanság a jellemző? „Készítettem egy továbbtanulási kérdőívet a diákoknak, amiből sok kérdésemre választ kaptam” – válaszolt Kovács Gábor, a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolapszichológusa. Ezzel a módszerrel is igyekszik kideríteni, kit mennyire és milyen szinten befolyásoltak a tavalyi év eseményei. „A felmérés szerint a diákok negyven százalékának továbbtanulási terveit változtatta meg a digitális oktatás túlsúlya, például voltak, akik az érettségitárgyon változtattak, vagy az emelt szinten, és voltak, akik módosították a korábban választott egyetemet, főiskolát vagy azon belül a szakot. Az érettségire való felkészülésben is sokan bizonytalanná váltak. A bezártság, a barátok hiánya és a motiváció elvesztése sokakat kihívás elé állított.”

De vajon honnan kérhet segítséget egy bizonytalan végzős? „Ezt a döntést nem érdemes egyedül meghozni, minél több információ szükséges a családtól, a barátoktól, a médiából. Persze ez rossz útra is vihet akár, főleg akkor, ha a gyereket olyan irányban befolyásolják, ami neki nem jó. Egy kutatás szerint ötvennégy százalékuk számára a szüleik véleménye a legfontosabb, ott is különösen az édesanyáé számít.”

Tanácsok és barátok

A családi és baráti véleményeken túl talán még egy, a tanáraink szájából sokszor elhangzott tanáccsal érdemes vigyázni, mely így szól: „Az első helyre írd be az álmodat, hátha sikerül!” Ez a jól ismert mondat szinte minden osztályfőnöki órán elhangzik, hiszen a legtöbbüknek van legalább egy olyan egyetemi szak, ahová nagyon szeretne bekerülni, azonban a tanulmányi eredményeik és a képességeik alapján ez nem mindig reális. Hogyan kerülhető el egy esetleges csalódás, ha egy diáknak például minden álma bekerülni a Testnevelési Egyetemre, és a tanácsot követve jelentkezik is, holott a koordinációs képességei nem megfelelőek egy ilyen szakhoz? „Tapasztalataim szerint, ennyire nem szoktak elszakadni a valóságtól – mondja az iskolapszichológus. – Igazán jó választás csak akkor tud születni, ha a saját érdeklődésére, a képességeire és a reális önismeretére alapozva dönt a diák, de ugyanilyen fontos az elhelyezkedési lehetőségeket és a választott pálya jövőjét is megvizsgálni.”

Egy szakma kiválasztásánál Kovács Gábor szerint a legnagyobb hangsúly a reális önismereten van. Ma már rengeteg internetes kérdőív vagy pályaválasztási tanácsadó segíthet egy bizonytalan fiatalnak eldönteni, hogyan tovább, de őt mint szakembert is megkeresték már hasonló jellegű kérdéssel: „A 10., 11. és 12.-es osztályokból is jöttek már hozzám gyerekek. Az egyéni beszélgetés során nem használok kérdőívet, maximum otthoni feladatként adom fel nekik, hogy az eredményt aztán közösen megbeszélhessük, hogy ők mit látnak valóságosnak. Ez a reális önismeret része. És fontos látni a gyengeségeinket is, hiszen azokat szükséges fejlesztenünk. Végigbeszéljük a lehetőségeket, az álmokat. Egy ilyen beszélgetés attól is függ sokszor, hogy hol tart a pályaválasztásban a diák: fogalma sincs, vagy esetleg van már három szak, de azokon belül bizonytalan. Mindkét beszélgetésnél máshogy indulok el, megnézzük, hogy az adott szak vagy pálya miért vonzó számára, megvannak-e hozzá a szükséges képességei, akarja-e őket fejleszteni, ha szükség van rá...

A cél, hogy tisztán lássa, hogy milyen verziók vannak.”

A kamaszkor egyik meghatározó tényezője a közösségtudat, a hovatartozás érzete. A középiskolából kiszakadva sokszor érezheti úgy egy fiatal, hogy egyedül van, nincs már vele az a megszokott közeg, amely korábban biztonságot nyújtott. Éppen ezért, aki igazán bizonytalan a jövőjét illetően, előfordul, hogy a szakválasztásnál inkább a baráti kapcsolatokat helyezi előtérbe, és olyan egyetemre, szakra jelentkezik, ahová a középiskolai barátok és ismerősök is: „Van egy jóbarátom, aki arra a bizonyos szakra megy, én is oda megyek, mert ő is ott lesz, ő nagyon lelkes, akkor én is lelkes vagyok. De látom-e ebben a szituációban, hogy ez a szak hozzám is passzol-e? – reagál a feltett kérdésre Kovács Gábor. – Ez talán a nyolcadikosoknál jellemzőbb, mert egy végzős középiskolás jobb önismerettel rendelkezik, viszont ez a típusú választás akár jól is elsülhet. Ha valaki esetleg bizonytalan, és kedvet kap, mert van egy barátja, aki választ valamit, és lelkes, akkor ez a lelkesedés átragadhat rá is.”

Menni és kérdezni

Egy új környezet, új légkör a magabiztosabb, felnőtt embereket is sokszor kihívások elé állítja, sok kamasz pedig attól szorong, hogyan tud majd az egyetemen beilleszkedni, új barátságokat kialakítani és a megnövekedett elvárásoknak eleget tenni. „Keresni kell a kapaszkodót, személyesen vagy online csatornákon is kapcsolatot tartani a szaktársakkal, barátokkal, érdemes társas életet élni az egyetemen. Persze, ha az ember szorongó vagy bátortalan, akkor ez nehezebb…” – mondja el véleményét a Sztehlo-iskola szakembere. Kovács Gábor szerint, „ami a szorongást képes csökkenteni, az a társas támogatás és az információ. Fontos, hogy mindig kapcsolatban maradjunk a szaktársakkal, legyünk nyitottak, kérdezzünk, keressük a programokat, a találkozás lehetőségeit akár online formában is. Ezekből a találkozásokból szerezhetjük aztán a legtöbb információt, a társas közeg pedig már önmagában szorongáscsökkentő.” 

Az online oktatás következtében azonban még azok közül a tinédzserek közül is többen bezárkóztak, akik egyébként aktívabb társasági életet éltek. A közösségi média a 21. század egyik kitűnő megoldása volt erre a problémára, hiszen személyes találkozások nélkül is megmaradtak a baráti kapcsolatok. Mennyire lesz nehéz visszatérni az internetes tanórákból és a közösségi felületekről egy fiatalnak a fizikai találkozásokhoz? „Ez személyiségfüggő. Az introvertált gyerekek, akik nem szeretik a társas közeget, jobban elvannak otthon, csendben, békében, nyugiban, számukra ez komfortos. De egy extrovertált gyerek egy ilyen szituációban szorong és begubózik. Ő sokkal inkább értékeli majd a személyes találkozókat. Hozzám többnyire introvertált, szorongóbb gyerekek jönnek, akiknek nehezebb lesz visszaszokni a normál hétköznapokra. Ez egy extrovertált személyiségnek könnyebben megy majd.”

Szakemberként, hívőként

Végül Kovács Gábort arról is kérdeztük, hogy mint iskolapszichológus hogyan viszi bele egy-egy beszélgetésbe a hitét, mennyire határozza meg ez a szakmai szemléletét. „Szerintem a hit plusz dimenzió, plusz réteg, plusz szint. Akinél látom az erre való nyitottságot, a kíváncsiságot, annál ezt is behozom a beszélgetésbe akár egy imádkozás alkalmával. Megkérdezem, hogy mi az, amiben hisz, ami támogatja őt. Ez erőforrásként tud felmerülni a gyerek életében. De akinél elutasítás van, oda nem viszem be. Felteszem a kérdést, és meglátom, hogyan reagál, és a választól teszem függővé, hogy mennyire menjünk tovább spirituális vonalon.”