Kötőszó

Hosszú idő után az idei évben Szent Miklós napja, december 6-a vasárnapra esik. Még a szeptemberi hittanórák egyikén döbbentünk rá erre a 7. osztályos hittancsoportommal, miközben közösen tervezgettük az előttünk álló tanévet.

Szerző: Homoki Pál

„Mikulás-istentisztelet!” – pattant ki az ötlet a fejükből. Hirdessük meg előre, hogy ezen a napon, aki templomba jön, mindenki húzzon valami piros ruhadarabot. A lelkész a szokásos papi öltözék helyett öltözzön be Mikulásnak, és tartsuk így a templomi alkalmat. A bátrabbak azonnal vállalkoztak, hogy ők majd beöltöznek krampusznak, rénszarvasnak, hogy teljes legyen a hatás. Az ifjonti hévtől vezérelve egyre meredekebb ötletekkel rukkoltak elő, de tény, hogy az alapötlet tetszett nekem. Ízlelgettem: „Micsoda lehetőség: december 6-a pont vasárnap. Csináljunk valami újat, valami innovatívat, valami merészet! Mikulás-istentisztelet! Szervezzünk gyűjtést a rászorulóknak, és hordjuk szét ezen a napon az istentisztelet után. Adjunk mindenkinek ajándékot, aki a templomba érkezik…” Az egyik hátsó sorban ülő lány, aki a nagy ötletelés közben mind ez ideig hallgatott, most végre megszólalt, és ennyit mondott: „Idén legyünk mi az igazi Mikulás!”

Ki az igazi Mikulás?

Mikulás alakja közismert: piros ruha, fehér szakáll, nagy pocak, a vállán zsák tele ajándékkal. Neve is van: ő Joulupukki, aki Finnországból való. Neve először 1927-ben hangzott el egy gyerekeknek szóló rádióműsorban, és az is, hogy Lappföldön, Korvatunturi hegyen él, mely a fővárostól, Rovaniemitől háromszáz kilométerre északra fekszik. Időközben a Mikulás közelebb költözött, ma már Rovaniemiben, a sarkkörön van a lakása. A finn Mikulás élő személy, nagydarab, vidám, szakállas fickó. Felesége, Joulumuori (Karácsonyanyó) és a joulutonttuk, a karácsonymanók is segítik őt az ajándékozásban. Rénszarvasai pedig úgy lettek, hogy Bob May 1939-ben megírta Rudolf, a piros orrú rénszarvas történetét. Azóta a  Mikulás szánhúzó rénszarvasai Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész. De őket nem kell bemutatni, hiszen minden gyermek jóbarátai.

Szép, színes és eladható a mai Mikulás alakja. A „múltja” pedig rendkívül sokrétű. Van benne egy adag az északi népek pogány legendáiból, akik a téli napforduló idején megajándékozták egymást.  A viking legendákban Odin főisten – Woden szász istenhez hasonlóan – ajándékokkal megrakott szekerén száguldott át az éjszakai égbolton. Kapcsolható alakjához a Télapó is, aki pedig az orosz, majd a szovjet kultúrkörből ismert. Ő lett a híres Gyed Maroz, a Fagy apó, aki igazán az 1950-es évektől lett ismert, és a vallástalan családok gyermekeit látogatta szorgalmasan. 

Hazánkban kavarodott a Mikulás alakja a busójáráshoz hasonló, fekete képű, kezében láncot csörgető „ijesztgetőkével”, akik minden évben Miklós napján nemcsak ajándékoztak, hanem büntettek is a 18. századi magyar falvakban. Arany János már az 1850-es években ír a Télapóról:

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba' hó
Borítja házi telkemet?

(Arany János: Téli vers)

Mindezeken túl számtalan más kultúrkörből és egyedi népszokásból forrta ki magát, alakult ki nálunk is és világszerte a ma ismert Mikulás képe.

Az igazi Mikulás példaképe

A forrás azonban nem itt van. Az igazi Mikulás alakja nem ezekben keresendő, hanem időben és térben teljesen másutt. A meleg, mediterrán égövön, Kr. u. 290 körül, Myra városában. Itt élt az eredeti, az igazi Miklós püspök, akit jó szíve, szent élete és számtalan csodás, jó cselekedete miatt később szentté is avattak.

Szent Miklós legendái ismertek:

Élt Myra városában egy szegény ember, aki hozomány nélkül nem tudta férjhez adni három lányát. Miklós püspöknek fülébe jutott a dolog, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Éjszaka bedobott három erszényt az apának, hogy a lányok megházasodhassanak, és tisztességes életet élhessenek.  

Egy alkalommal Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett, és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt vízbe sodort a vihar. Miklós ezt látva a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbóchoz kötötte őket a köpenye övéve, így életben maradtak. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben azóta Szent Miklóshoz fohászkodtak.

Miklós püspök cselekvő ember volt. És amikor kitűzzük magunk elé a célt, hogy „idén legyünk mi az igazi Mikulás”, akkor ezt kell szem előtt tartanunk. Amikor otthon, a meleg szobában, a monitorunk előtt ülve vagy egy könyvvel az ölünkben a kényelmes fotelünkben pihenünk; amikor nyugtatgatjuk magunkat, hogy vírus van, úgysem tehetjük ki a lábunkat otthonról – akkor nem vagyunk igazi Mikulások, mert ő a vihar közepén is a vízbe vetette magát, hogy másokat megmentsen.

Igen, sokan helyhez vagyunk kötve, karanténra vagyunk ítélve.

Mégis meg lehet találni a cselekvő szeretet eszközeit most is, a jelenben is, akár az online térben, ebben a helyzetben is. Nem lehet mindent feladni! Nem lehet mindenben visszavonulót fújni.

Igen, vigyáznunk kell egymásra, és vigyáznunk kell magunkra. Az idei december 6-a olyan lesz, mint előtte még sosem. De talán nem is baj. Lehet, hogy nem fog annyi fogyni az áruházak olcsó, gagyi csokimikulásaiból. Felelősségteljes ember nem fog majd pénzért Mikulást bérelni, aki eljön, és bekopogtat, mert nemcsak ajándékot hozhat magával, hanem a vírust is, így apának kell majd beöltöznie. Nem lehet majd céges Mikulás-partikat rendezni, mert mindenféle csoportosulás tilos, helyette otthon leszünk a családjainkkal. Beszélgetni fogunk egymással, lehet, hogy felolvassuk az igazi Miklós püspök történeteit a gyerekeinknek. Lehet, hogy időt, több időt fogunk szánni egymásra. Lehet, hogy meggyújtjuk otthon az adventi koszorú második gyertyáját. És ez, ha kényszerűségből is, de jó lesz.

Másrészt Miklós püspök élete és életének példája a mai egyház és a mai hívek számára is örök, aktuális példa. Nem várni, nem eltespedni, nem sopánkodni, netán feladni, hanem imádsággal és állandó segítőélettel kell hirdetni a Krisztust! Ez nem pénzkérdés, nem össztársadalmi kérdés, nem intézményi kérdés, nem időzítés vagy alkalom kérdése, hanem a belső személyes késztetés és hit kérdése.

Miklós püspökben ez megvolt: az azonnali, cselekvő hit. Imádkozzunk érte sokat, hogy bennünk is meglegyen!