Kötőszó

Arra születtünk, hogy érintsenek, hogy érintsünk. Ha valakit szeretünk, minden vágyunk, hogy megérintsük őt, újra meg újra. A szüleinket, a nagyszüleinket, a dédszüleinket, a gyermekünket, az unokánkat, a dédunokánkat, a barátunkat, a barátnőnket, a szerelmünket, a szerettünket.

szerző: Gáncs Tamás | Fotó: Freepik.com
Karácsony az érintések ünnepe is. Amikor egyszerre gondolunk azokra, akik minket valaha valamikor megérintettek testileg, lelkileg, szellemileg, és azokra is, akiket már nem vagy még nem érinthetünk meg. Ugyanaz az ellentmondás lüktet az érintések tekintetében, mint a találkozás és a hiány esetében. Az ünnep felerősíti a találkozást, de ugyanúgy a hiányt is. Ami bennünk, közöttünk, körülöttünk didereg. Szinte fázik.

Nehéz írni az érintésről, ha éppen lehetetlennek tűnik, hogy végre újra, vagy először, vagy először nem. Pedig ha van karácsonyi fogalom, amelyről többet kellene beszélnünk, az maga az érintés. Isten megérint minket a születés csodáján keresztül, az Istenfiú érkezésével. A betlehemi Gyermek közénk jött. Nem azért, mert kellett, nem azért, mert nem volt más választás, hanem azért, mert Isten annyira szeret bennünket, hogy meg akart, és ma is meg akar szabadítani.

Éppen ezért a karácsonyi történet nem egy múltbéli esemény megmagyarázása, kimagyarázása, hanem jelenvalóság. Folyamatosan történik a csoda, hogy Isten felszabadít. Megtart. Hogy erre miért éppen az élet legtörékenyebb és legszentebb pillanatát, a születést választotta eszközül? Nem tudom. Bár életem két szülőszobás élménye sosem engedi feledtetni, hogy amikor a csendben, a sötétben, a valószínűtlen időben és térben felsír egy kisbaba, megváltozik minden és mindenki. Sőt relativizálódik minden, sokszor visszamenőleg is.

Semmi kétségem afelől, hogy Isten érintése ebben a különleges születésben, a Megváltó földre jöttében is így működik. Felkavar, elgondolkoztat, megsirattat, és a szívem kellős közepére írja, hogy ezentúl minden, de tényleg minden más lesz.

Betlehemben nem csupán egy új élet születik meg, hanem maga az új élet. A te új életed, az én új életem lehetősége. Amelyben persze ott van a kétségbeesés, a kételkedés, az árulás, de a megbocsátás, az újrakezdés, az öröm igazi megélése is. Ami abban a szent érintésben történik, amikor Isten felvállalja az inkarnáció, a testi lét egészét, az nem kevesebbet ígér nekünk karácsonykor, mint hogy a remény él. Megszületett, meghirdette, megváltotta, megtartotta. A világért, a világnak a világot. Igen, a világot. Benne téged, és benne engem.

Karácsonykor nem kellenek a nagy szavak. Nem méltók, nem igazak, nem illők, nem üdvösségesek. Nem dogmatikai vagy etikai tanítások ideje az ünnep. Ilyenkor nem ennek van itt az ideje és a tere. Karácsony a csendes éjbe belesíró Gyermeké. Az érintésé. Az imádaté. A titokban elmorzsolt könnyeké és a félhomályban elejtett mosolyoké.

Karácsonykor nem kacagni kell, hanem tiszta szívből hálát adni. Nem tanulni kell, de még csak tanítani sem. Hallgatni kell. Az angyalkórust. A Gyermek sírását. Az új élet édes dallamát. Az ünnepen le kell tudni tenni a kincseket, de a szorongásokat, fájdalmakat, hiányokat, elhasznált pillanatokat is. Ilyenkor senkinek sem kell megfelelni. Nem kell se viselkedni, de még csak illedelmesen se kell begyalogolni az elvárások igencsak keszekusza erdejébe. Karácsonykor meg kell és meg is lehet érkezni. Le lehet tenni a jászolhoz a terheinket, mert ott születik meg az új élet. A régi helyett.

Karácsonykor nem emlékezünk. Ünneplünk. Nem felidézünk egy szép történetet, hanem a történet részeseivé válunk. Isten történetének lehetünk tanúi, akik képesek az új életre, és képesek az érintésre, mely összeköti az eget a földdel. Az Istent az emberrel. Az embert az emberrel. Ez az a dicsőség, amelyről éneklünk karácsonykor. Ez az a békesség, amelyről éneklünk az ünnepen.

Legyen velünk Isten dicsősége Krisztusban. Legyen velünk Isten békessége Jézusban. Legyen velünk Isten érintése a betlehemi Gyermekben. Aki megszületett. Megszületik. Új életet ad. Éppen akkor, amikor talán már lemondtunk róla, hogy bármi is változni fog még velünk és bennünk. Amikor mindannyian, mint érintettek, talán éppen feladni készültünk mindent.

Lehet, hogy éppen az idei karácsonnyal kezdődhet el valami, amiről talán azt gondoltuk, velünk aztán már nem történhet meg soha. Maga a csoda. Igenis megtörténhet. Bizony mondom néktek: Immánuél, velünk az Isten. Velünk az érintés.