Szerző: Füller Tímea
Ez volt az első netes rendelése. A neje sokáig nézelődött a különböző felületeken, míg kiválasztotta neki azt a furcsa, hosszúkás, fényes cipőt. Azt mondta, itt az ideje, hogy belejöjjön a számítógép használatába. Nem olyan idős még. A férfi tétován kattogtatott, míg a kosártól a kész gombig elért. Éppen a jótékonysági báli szezon kezdetén tartottak.
Először idegeskedett miatta a felesége, hogy nem érkezik meg az a lábbeli, mire kellene. De aztán az élet minden területén leálltak a dolgok a pandémia miatt, és az idő szétfolyt, mint napon a hóember. Senki sem tudta, mi lesz eztán, és az egész cipőügyről megfeledkeztek.
Egy borús júniusi napon aztán mégis becsengetett a futár a csomaggal. A nő éppen időpontot egyeztetett a fodrászával. Mobillal a kezében vette át a cipősdobozt, és unottan – bontatlanul – dobta be a férje többi holmija közé. Rá se nézett.
Végül a masszőrfiú nyitotta ki a csomagot.
– Miért nem küldted vissza? – nevetett, mikor a nő elmesélte a malőrt. – El se hiszem!
A nő kacéran nézett a szemébe.
– Kár lett volna. Épp a te méreted – mondta. – Én kérem, hogy fogadd el. Csak egy pár cipő, hidd el... Nem ezen múlik. Mind koldusok vagyunk, ez az igazság.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
