Kötőszó

Kezdetét vette a teremtés hete, melynek 2019-es témája a hála és felelősség, valamint a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. A téma aktuálisabb, mint valaha, és nem is éri meglepetésként az embert, hiszen az elmúlt évben fokozottan feléledt a társadalomban a környezettudatosság utáni érdeklődés. Azonban ez sokaknál inkább pánikérzettel társul, mintsem tenni akarással. Vajon hajlandók vagyunk belátni saját felelősségünket és valóban a tettek mezejére lépni, vagy hagyjuk, hogy félelemeink megbénítsanak, és a közönyösség, esetleg a látszatmegoldások felé indulunk? Képesek vagyunk teljes fordulatot venni, ami kényelmetlenséggel és lemondásokkal is jár? Vagy elengedjük a fülünk mellett a sürgető üzenetet?

Szerző: Harmati Dóra, Antal Bálint

Nem Gréta kezdte, maximum csak tudatosította…

Műanyagmentes július, klímasztrájk, csomagolásmentes üzletek és fém vizespalackok. A környezettudatosság trendibb, mint valaha. Számos cég ki is használja a piaci rést, gyorsan reagál a növekvő igényekre: sorra jelennek meg a többször használatos fülpiszkálók, komposztálható szivacsok és bambusz fogkefék. A túlburjánzó növekedésből származó problémák felismerése azonban közel ötven éve megtörtént már. Az első tudományos összefoglaló könyv, D. H. Meadows – D.L. Meadows – J. Randers – W. W. Behrens: A növekedés határai 1972-ben jelent meg, és tudományos kutatások és klímakonferenciák sorát indította el, melyek rendre nagyobb eredmények, változások nélkül záródtak. Az egy helyben toporgást jól mutatja, hogy D. Meadows – D. Meadows – J. Randers A növekedés határai – Harminc év múltán című, 2002-ben megjelent kiadványa arra a következtetésre jut, hogy az eredeti kutatáshoz képest nem történtek érdemi változások (a mostani, New York-i klímacsúcs is összességében elégtelen vállalásokkal zárult). Az azóta megjelent kutatások nemkülönben folyamatosan alátámasztják az 1972-ben kiadott jelentésben foglaltakat, sőt úgy tűnik, hogy a folyamatok gyorsabbak, mint amilyennek őket korábban előrejelezték.

Tudományos körökben az sem képezi vita tárgyát, hogy bár a probléma a visszacsatolási mechanizmusok miatt rendkívül komplex (ahogy azt a fenti, 2008-as [!] videó is mutatja), az éghajlatváltozást alapvetően mégis az emberi tevékenység okozza.

Az egyetlen újdonság vele kapcsolatban talán csak annyi, hogy elkezdtünk róla beszélni. Végeláthatatlan sorokat lehet megtölteni a hőhullámok és helyi katasztrófák felsorolásával. S mivel az érezhető negatív hatások miatt elkezdtünk félni, egyfajta látszólagos érdeklődést kezdünk tanúsítani a téma iránt. Úgy tűnik, hogy egyre többen vagyunk a Damaszkuszba vezető úton: megvan a felismerés és a szándék, de azért teljes hátraarcot venni valahogy még sincs kedvünk. Helyette félünk, szorongunk, és idegesen nyomogatjuk a pánikgombot, félmegoldásokat szajkózunk, és egyéni felelősségünket firtatjuk.

A keresztény ember felelőssége

Pál apostol megtérésének története talán a legtöbbünk számára ismert: a keresztényeket üldöző farizeus találkozott Jézussal a damaszkuszi úton, amitől az élete teljes fordulatot vett, korábbi küldetését félredobva az egyik legnagyobb apostol vált belőle. Pál nem állt meg félúton, nem válaszolta azt Jézus hívására, hogy neki ez kellemetlen lenne, és ha lehet, inkább valami köztes megoldást keresne, vagy keressenek a feladatra mást őhelyette. Pál nem ásta el a talentumait, és nem tartotta meg magának a Jézussal való találkozásból született felismerést. Vállalta a kihívást, a szenvedést, mert miután találkozott Jézussal, már nem tudott ugyanaz az ember lenni, aki azelőtt volt.

Ha megvizsgáljuk a klímaváltozáshoz fűződő saját hozzáállásunkat, felmerülhet, hogy ez a radikális szemléletváltás a mi életünkben talán még nem következett be. (Ezzel a gondolatmenettel Pál megtérését nem a hittől függetlenítve, a modern kor eseményei szerint kívánjuk magyarázni, egyszerűen csak képi hasonlatként hozzuk fel az érthetőség elősegítése érdekében.) Bár felismerésre jutottunk, mégsem vagyunk hajlandók vállalni a vele járó kellemetlenségeket, nehézségeket. Nem elégséges csak részproblémákat kiemelni és azokra koncentrálni (pl. a műanyagmentességre), mert bár születhetnek részleges megoldások – pl. az ózonlyuk növekedése leállt, ezt a problémát elhárította az emberiség –, amíg azonban az üvegházhatású gázok (elsősorban a CO₂) kibocsátását érdemben nem tudjuk csökkenteni, addig szinte még semmit sem tettünk… Szükségünk van rá, hogy komplex rendszerben gondolkozzunk és teljes fordulatot vegyünk, nem elég egy-egy tényezőt kiemelni és azon változtatni.

Nem szolgálhatsz két úrnak

„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24)

Ingoványos talajon járunk. Rengeteg különféle érdek feszül egymásnak a globális harctéren, ellentmondásos intézkedések sorozatai születnek, radikális változtatásokat azonban kevesen akarnak hozni. A pozitív lépések – például a klímaalap támogatása – hamar értelmüket vesztik, ha mellettük más állami támogatások, beruházások épp ellenkező irányban hatnak. Egyéni szinten pedig hiába nem kérünk szatyrot a boltban és zárjuk el a csapot fogmosás közben, ha egyúttal tragédiának éljük meg az üzemanyagár-emelkedést. A többség valószínűleg azzal sem értene egyet, hogy az állam extra adókat vessen ki a repülőutakra. Hiába adakozunk az égő esőerdők megmentésére, ha közben felesleges, pár száz forintos tárgyakat rendelünk internetes áruházakon keresztül Kínából, melyek hosszú repülőút után jutnak el hozzánk, és méltatlan körülmények között készítették őket alacsony bérért dolgoztatott gyerekmunkások.

Nem élhetjük ellentmondásosan az életet, bizonyos mértékben fel kell adnunk a kényelmünket. Áldozatot kell hoznunk a jelenben, mely nem most, nem holnap, de hosszú távon megtérülhet, és megelőzhet egy sokkal nagyobb katasztrófát. És ha az emberiség így sem fogja tudni elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, akkor is jó lenne tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy miután felismertük a problémát, még ha későn is, de próbáltunk ténylegesen tenni ellene. 

Ne féljünk, cselekedjünk!

Peregnek a percek, a napok, a hetek, a hónapok, az évek és az évtizedek, és mi mégsem tudunk kilépni a fogyasztói társadalom bódulatából. Egyre többen ismerik fel ugyanakkor a veszélyt, egyre többen vannak, akik változtatni szeretnének – és ennek örülni kell. De ne álljunk meg a félfordulatnál, még ha kisebbségben vagyunk is. A tizenkét dühös ember története 11 : 1 elleni szituációból indul, és a végén 0 : 12-vel zárul…

Van-e bennünk annyi erő, szeretet és józanság, hogy mi legyünk az az egy, akinek a példája másokra is hat? Vagy félelmek és szorongások között hagyjuk, hogy sodorjanak az események? Jézusnak a felelősségről és a tenni akarásról is határozott üzenete van (lásd a talentumokról szóló példázatot). Nem elfogadható számára, ha valaki  hárít az ismeretek dacára, és elmulasztja, elkeni a valódi cselekvést. Ugyanilyen világos üzenete van a félelemről és a holnaptól való szorongásról is. Ezeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

*

„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,25–34)