Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Jézus missziói parancsa

"Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." (Jn 20,21) Nemrégiben e "nagy missziói parancsnak" is nevezett ige magyarázata olvasása közben két levelet találtam az interneten, melyek - úgy gondolom - nekünk is szólnak. Az egyik levelet Jézus Krisztus írja a keresztényekhez, a másik pedig a keresztények válasza Jézus Krisztusnak.

Szerző: Balicza Iván

jacek-dylag-545264-unsplash.jpg

Jézus levele így hangzik:

Kedves keresztények!

Egy szép küldetést szeretnék rátok bízni. Nevezhetitek ezt nagy missziói parancsnak is. Menjetek el mindenkihez, mindenhová, ahová csak tehetitek, és hívjátok őket hozzám, hogy legyenek az én tanítványaim. Tanítsátok meg őket arra, amit én parancsoltam nektek. Aztán kereszteljétek meg őket, és el ne felejtsétek, hogy én mindig ott vagyok veletek, egészen a világ végéig. Tulajdonképpen nem nektek kell elvégeznetek ezt a munkát, én végzem, csak titeket is szeretnélek bevonni, szeretném, ha munkatársaim lennétek.

Teljes szeretetemmel:

Jézus Krisztus

És a tanítványok örömmel elmentek szerte a világba. Az egyik bejárta Izrael egész területét, a másik elment Indiába, a harmadik Észak-Afrika, Egyiptom, Marokkó, Szudán vidékét választotta, egy különösen buzgó, új tanítvány pedig Kis-Ázsiában rótta az utakat, átjutott Európába, Görögországba, hirdette az evangéliumot gyalog, lovon, hajóval, és végül eljutott a világ fővárosába, Rómába is. 

A tanítványok vállaltak minden megpróbáltatást, szenvedést, üldöztetést, és legtöbbjük az életét áldozta a küldetésért. De mindig boldogok voltak, mert tapasztalták Jézus erejét, azt, hogy velük van, és megáldja az ige hirdetését. 

A másik levél a mai, 21. századi keresztények válasza. Így szól: 

Tisztelt Urunk, kedves Jézus Krisztus!

Ezennel visszaigazoljuk, hogy megkaptuk a korábbi értesítésedet. Bocsánatot kérünk azért, hogy csak ilyen későn válaszolunk, de megértheted, hogy egy ilyen nagyszabású projektet alaposan fel kellett mérni, hatástanulmányt is kellett készíteni. Mindezek alapján a következőket tudjuk válaszolni.

Indítványod igen érdekes és egyben lelkesítő, azonban sok akadálya is van kérésed megvalósításának. Megfelelő anyagi források hiányában és kellő létszámú, magasan kvalifikált, teológiailag képzett, szervezéstechnikai képesítéssel is rendelkező személyzet híján, valamint egyéb anyagi és személyi szempontokat is figyelembe véve úgy véljük, hogy egyelőre nem tudunk kellő figyelmet fordítani felhívásodra. A tervvel mindenesetre továbbra is foglalkozunk, és kivitelezhetőségének tanulmányozására bizottságot hoztunk létre. Készülni fog róla egy beszámoló, melyet majd elkészültekor egy szakértőkből összeállított ellenőrző csoport megvizsgál, és ha jóváhagyja, akkor a gyülekezetek elé tárjuk. Végső soron ők döntik el, hogy megvalósíthatjuk-e. Tudnod kell ugyanis, hogy a világ szerkezete azóta megváltozott, a kérdésekben demokratikus döntést kell hoznunk. Eközben tiszteletben kell tartanunk a lelkiismereti és vallásszabadságot, más vallások követőire és a másként gondolkodókra is tekintettel kell lennünk. Mindenesetre biztosíthatunk arról, hogy gondosan mérlegelni fogjuk, és a vezetőségünk imádkozni fog érted, és tiszteljük azon fáradozásodat, hogy további tanítványokat is keresel valahol másutt. Nagyra értékeljük, hogy kész voltál megosztani velünk a gondolataidat, és amennyiben úgy döntenénk, hogy valamikor a jövőben vállalkozunk ennek a projektnek a megvalósítására, meg fogunk keresni téged. 

Szívélyes üdvözlettel:

a 21. századi keresztények

 

Jézus pedig azóta is mindennap megnézi a levelesládáját, és várja, hogy a vezetőség mikor keresi meg végre őt. A reményt még nem adta fel. Ő is ismeri a mondást: a jó munkához idő kell. 

Előkerült később egy harmadik levél is. Egy Pál nevű tanítvány írta, azok közül, akik akkoriban elfogadták a küldetést. Így számol be a thesszalonikai keresztényeknek az eredményekről: "... ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét. Példává is lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájban, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Makedóniába és Akhájba, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre." (1Thessz 1,6-8)

Ámen.

 

Az áhítat írott formában megjelent Balicza Iván: Isten mémjei – Újszerű igehirdetések című kötetében a Luther Kiadó gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8314801344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása