Kötőszó

Távolról úgy tűnhet, hogy az evangélikus lelkészek Luther-kabátban, Mózes-táblával nyakukban formálódnak az anyaméhben, pedig aki ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkész akar lenni, annak hosszú és rögös utat kell végigjárnia: első körben egy tizenkét féléves egyetemi képzést. Legalábbis így volt ez egészen 2018. szeptember 7-ig, amikor Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektora bejelentette, hogy esti tagozatos, másoddiplomás lelkészképzést indítanak, ahová bármilyen alapszakos diplomával jelentkezhetnek a „teológiára”, és akár hét félév után lelkésszé szentelhetik az illetőt. Úgy gondoltuk, hogy az átalakuló képzési rendszer remek alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk a magyar evangélikus lelkészképzés jelenlegi helyzetét, és összegezzük, hogy az új képzés elindulásának milyen hatásai lehetnek.

Szerző: Nagy Szabolcs

A nappali tagozatos, osztatlan teológus–lelkész szakon a hallgatók tizenkét féléven át tanulnak, hogy felkészüljenek a lelkészi szolgálatra. A képzés során megismerkednek a teológia tudományának széles spektrumával, amelyen belül különös hangsúllyal vannak jelen a bibliakutatással, evangélikus teológiai hagyománnyal és a lelkészség különböző gyakorlati aspektusaival foglalkozó kurzusok. Tíz félév elméleti képzés után hatodévben a hallgatók két félév gyakorlati képzésen vesznek részt, ahol egy-egy evangélikus gyülekezetben készülnek fel a lelkészi szolgálatra. Míg az elméleti képzés elsősorban arra fókuszál, hogy a hallgatók a kibocsátáskor a legszélesebb teológiai ismeretekkel és lelkészi kompetenciákkal rendelkezzenek, addig a gyakorlati év a lelkészi helyzetekre, a gyülekezeti életre fókuszál.

Az EHE hallgatói közül mindenkinek megvan a személyes története. Vannak, akik már gyermekkoruk óta lelkészek szeretnének lenni, mások az egyetemi jelentkezés utolsó pillanatában döntöttek az EHE mellett. Vannak nagy evangélikus családokból származók, és vannak, akik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal csak most ismerkednek. Sőt olyanok is, akik munka és család mellett vállalják a hat évnyi tanulást, hogy lelkészek lehessenek – elsősorban nekik szól a másoddiplomás lelkészképzés. (Ezekkel a személyes történetekkel ismerteti meg olvasóit az Evangélikus Élet magazin teológusportré rovatában, mely az Evangélikus.hu-n is olvasható, illetve a Kötőszón is szemléztünk már belőlük.)

A képzés elvégzéséhez erős elhívás kell, ugyanis nappali tagozatos lelkészképzés egyik nagy kihívása, hogy a leendő teológushallgatóktól már a jelentkezés során hatalmasat kíván. Ki tudná tizenhét-tizennyolc  évesen teljes magabiztossággal, hogy a lelkészkedés-e az Istentől kapott hivatása, és hogy az előtte álló negyven-ötven évet annak kötelékében tudja-e megélni? Az egyetemen eltöltött éveket viszont senki nem adja vissza, és fájdalmas lehet a felismerés, ha az egykori teológushallgatónak a munkaerőpiacon kell rádöbbennie, hogy egyházi körökön kívül alig ér valamit a diplomája, azaz bármihez is szeretne kezdeni, vissza kell térnie a startvonalhoz.

A teológushallgatók elhívását gondozni és őrizni kellene, viszont gyakran előfordul, hogy a terhelés természetéből és a különböző életkorokból is adódó krízisekre nem érkezik egyéni megoldási javaslat.

Így a hallgatók sokszor úgy érezhetik, hogy tanmenetekbe és előre megírt életpályákba kényszerülnek, amivel adott esetben istenkapcsolatuk, ígéretesen induló életpályájuk mehet tönkre. Ez természetesen messzebbre mutató kérdés, és nem csupán a lelkészképzésre, hanem egyházunk egészére, annak jövőjére nézve jelent kihívást.

Ennek felismerését jelzi az a megoldási javaslat, ami akár a lelkészi életpályamodellben, akár a most induló másoddiplomás lelkészképzésben is megjelenik. De, hogy sokat kellene még foglalkozni a lelkészek és leendő lelkészek helyzetével, lehetőségeivel az egyházban, az is kétségtelen.

Persze, az EHE lelkészképzése nem futószalagon "gyártja" a lelkészeket, mit sem törődve hallgatók személyes élethelyzetével. Ez egyáltalán nincs így. Viszont a teológushallgatók életében végighúzódó változásokat, lelki folyamatokat, illetve a lelkészi szolgálatra készülés alatt folyamatosan viselt terheket, kételyeket jobban figyelemmel kellene kísérni. Mert nem pusztán egy-egy hallgató lelki egészsége a tét, hanem azon közösségek és gyülekezetek élete is, amelyekben az a hallgató szolgál vagy szolgálni fog. Hiszen azokat a módszereket, azt a szellemiséget, melyet az egyetemen vagy a gyakorlati helyen eltanul, alkalmazni fogja.

Mindezek a nehézségek hatványozódhatnak azáltal, hogy a nappali tagozatos lelkészképzés leginkább a fiatal felnőttek korosztályát érinti, akik bár már rendelkeznek önálló élettapasztalattal, de még mindig erősen a formálódás időszakában élik egyetemista éveiket. Ezt az életkori határt szeretné kitágítani a másoddiplomás lelkészképzés. Dr. Pángyánszky Ágnes, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője szerint az új képzés hatalmas lehetőség arra, hogy a lelkészi hivatás elérhetővé váljon bárki számára: „Ha valaki tizennyolc-tizenkilenc évesen el tudja dönteni, hogy lelkész akar lenni, ott nagyon erős spirituális hatásnak kell a háttérben meghúzódnia. Különleges, ha valaki tényleg a biblikus értelemben meghallja a hívást, és készen áll arra, hogy az életét ennek a szolgálatnak szentelje. Azt látjuk itt az egyetemen és a lelkészi hivatásban, hogy ez a hívás sokféle lehet. Hogyha ez az elhívás megtörténhet tizennyolc évesen, akkor megtörténhet bármikor. Komolyan el kell ma gondolkodni azon, hogy hogyan lehet a lelkészképzést bárki számára elérhetővé tenni. A Magyarországi Evangélikus Egyház és az Evangélikus Hittudományi Egyetem most ezt a lépést teszi meg.”

Az új képzéssel kapcsolatban Pángyánszky Ágnes azt is hangsúlyozta, hogy a két lelkészképzést egységes harmóniában kell látni, nem versenytársa egyik a másiknak. A nappali tagozat továbbra is magában hordozza a fiatal lendületességet, a másoddiplomás képzés pedig sokrétű, újfajta tapasztalatokkal gazdagíthatja egyházunkat, hiszen sokféle szakmai háttérből és korosztályból érkezhetnek jelentkezők. Ami biztos, hogy azok az emberek, akik a lelkészi pályát választják, szeretnének mindabból adni másoknak, ami az ő életüket megváltoztatta. Legyen az igehirdetés, diakóniai (szociális) munka, lelkigondozás vagy a közösség megszervezése. Az EHE-nek biztosítania kell, hogy azok a lelkészek, akik az intézményből kilépnek, rendelkezzenek azokkal az alapvető kompetenciákkal, melyekkel gazdagíthatják a körülöttük lévőket. Ezt az alaptulajdonságot és célt mindkét képzés magában hordozza.

Különösen is érdemes kiemelni ezt az integrációs szándékot az egyetem részéről, mely üzenetértékű lehet a gyülekezetek számára.

Istentől kapott elhívással nemcsak gyülekezeteink lelkészei rendelkeznek, hanem minden olyan ember, aki életével és munkájával az evangéliumot szeretné átadni másoknak. Bármilyen pozícióban is vagyunk az egyházban, lehetőségeket kell teremteni arra, hogy az evangéliumot továbbítani akaró emberek ezt megtehessék, mégpedig abban a formában, amelyben ők tehetségesek és amelyben örömüket lelik.

„A most várakozásunk szerint elinduló másoddiplomásoknak összességében biztos, hogy több félévébe, fáradságába, pénzébe kerül a képzettség megszerzése, nem számítva azt, hogy jellemzően munka és család mellett, a pihenésre szánt idő terhére, már a fiatalos tanulékonyság elmúltával készülnek újonnan választott hivatásukra. Fintorgás helyett tehát inkább tisztelet és elismerés jár nekik” – hangsúlyozta Csepregi Zoltán, az EHE rektora idei tanévnyitó beszédében. Mindezt talán csak annyival egészítenénk ki, hogy nemcsak nekik, hanem minden egyházi szolgálatot végző, az egyházért tenni akaró embernek.

A fotót Hajduch-Szmola Patrik ordinációján Kiss Tamás készítette.