Kötőszó

A Kötőszó evangélikus közéleti blog 2015-ben azzal a céllal indult, hogy mi, evangélikusok megmutathassuk, mit gondolunk közéletről, társadalmi kérdésekről, teológiáról vagy kultúráról. Az online jelenléten túl a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón a blog szerkesztői személyessé is tették a párbeszédet: Élőszó címmel tartottak egy beszélgetéssorozatot az esélyegyenlőség témájára felfűzve. 

Szöveg: Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs

A szombathelyi ifjúság sátrában gyűltek össze július 26-án, a délutáni nagy melegben a Kötőszó blog első, „Én mozgássérült szeretnék lenni!” című beszélgetésének résztvevői, közöttük mozgássérültek, hogy meséljenek pozitív és negatív élményeikről, tapasztalataikról vagy kis és nagy tanulságokról. 

Először Koltainé Somogyi Lilla, aki maga is tevékenykedett segítőként a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségben, illetve Nagy Szabolcs, a blog egyik szerkesztője mesélt saját segítő élményeiről. Mint egyértelműen kiderült, a segítés egyik első mozzanata az, amikor a segítő és a segített rádöbben a közös egymásrautaltságukra.

Sokan megosztották történetüket a mozgássérülttáborokról. Gyakran előfordul, hogy egy elrontott manőver után kiesik valaki a kerekesszékből, vagy hogy a fürdetéskor a segítő a segítettel együtt megcsúszik, és a földre esik. Ezek azok a helyzetek, amelyek igazán megmutatják: a segítés nem azon áll vagy bukik, hogy mennyire tökéletes a nehezebb körülmények között élők ellátása, hanem hogy mennyire tud kialakulni ez az egymásért kiálló, bajtársi, testvéri viszony.

A jelen lévő mozgássérültek arról számoltak be, hogy a többségi társadalom tagjai egyre kedvesebbek és nyitottabbak, sőt olykor túlságosan is előzékenyek velük. Egy fogyatékkal élő férfi elmondta: amikor egyetemre járt, gyakran segítettek neki a társai úgy, hogy feladatokat oldottak meg helyette, vagy egyes oktatók könnyebben átengedték őt bizonyos vizsgákon.

Erre válaszolt Fabiny Tamás elnök-püspök is, elmesélve egy történetet. Egy tanár megbuktatott egy mozgássérült tanulót matematikából. Az esetre több negatív visszajelzés is érkezett, de a tanár kitartott a meggyőződése mellett: „Én nem értékelhetem máshogy a tanulót csak azért, mert mozgássérült. Nekem a teljesítményét kell vizsgálnom.” Fabiny hangsúlyozta: a kulcs ebben a történetben az, hogy nem a pedagógiai módszer a fontos – amelyet jogosan értékelhetünk pozitív és negatív módon –, hanem az, hogy a fogyatékkal élő emberek méltóságát kell elsődlegesen szem előtt tartani. Azt a fajta szemléletet kell kialakítani, hogy a fogyatékkal élő embernek is egyenlő lehetőségeket kell teremteni, és ő is egyenrangú része Isten teremtettségének.

A beszélgetésben az a kérdés is felvetődött, mit tudnak tenni az egyházi közösségek azért, hogy ez a szemlélet kialakuljon az emberekben. Koltainé Somogyi Lilla kiemelte a Szélrózsát mint országos egyházi rendezvényt. Ezen a kezdetektől fogva természetes, hogy a fogyatékkal élők nem elszeparáltan vannak jelen, hanem a találkozó fősodrában. Ez egyszerre nagy élmény számukra – akik közül a legtöbben a külvilágtól elzárt szociális otthonokban élnek –, és kifejezetten fontos tapasztalat a gyermekeknek, akik azt láthatják, hogy a fogyatékkal élő emberek is Isten családjának a része, és hogy az egyházi közösségeknek igenis e család lenyomatának kell lenniük.

A fogyatékkal élők részéről a legtöbb felvetés a munkaerőpiaccal kapcsolatban érkezett. Sok olyan munka van, amelyet egy fogyatékkal élő ember is el tud végezni, azonban sok vállalkozó dönt úgy, hogy nem foglalkoztatja őket. Az egyházi közösségek ebben élen járhatnának példát mutatva mások számára.

Evangélikus fiatalok és a roma integráció címmel zajlott a második Kötőszó-beszélgetés kifejezetten olyan, egyházhoz kötődő fiatalokkal, akik maguk is érintettek, vagy régóta foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel.

Lőrincz Borbálát, a BAGázs Közhasznú Egyesület – egy szegregált romatelepeken élők szociokulturális hátrányainak felszámolásán dolgozó szervezet – projektkoordinátorát és az Evangélikus Roma Szakkollégium két egykori hallgatóját, Szabó Zsanett védőnőt és Virág Ádám szociológust Laborczi Dóra kérdezte.

Elsőként az integráció fogalmát járták körül, amelyet nagyon sok vita és félreértés övez manapság. Virág Ádám egy kutatásra hivatkozva kifejtette: teljesen mást jelent az integráció a többségi és a kisebbségi társadalmi normák szerint: a többségi elvárásoknak megfelelő viselkedés beilleszkedési nehézséget, szegregációt jelent hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok között, míg a többségi társadalom tagjai azokat a viselkedési mintázatokat és szokásokat ítélik el, amelyek a hátrányos helyzetű közösségeken belül az integráció feltételeit jelentik.

A beszélgetés zárásaként arra terelődött a szó, hogy ha a résztvevők befolyásos emberek lennének, min változtatnának az integráció érdekében. Lőrincz Borbála az oktatási rendszer átalakításával kezdené: bölcsődéskortól kezdve megfelelő színvonalú oktatást kellene biztosítani minden magyar állampolgárnak. Szabó Zsanett az integrációra fordított összegek egyenlőtlen elosztása ellen lépne fel, hogy a pénzek valóban oda jussanak, ahol szükség van rájuk, és ne fölösleges projekteken folyjanak el. Virág Ádám pedig azt hangsúlyozta, hogy fontos a döntéshozók felelőssége, de mindig oda kell tenni mellé azt is, hogy az állam és a támogatások önmagukban nem tudják megoldani ezt a kérdést, mert ahhoz minden oldalról az egyén felelőssége is szükséges. Kiemelte azt is, hogy keresztény emberként kötelességünk is segíteni nehéz sorsú felebarátainkon.

Ezután a hallgatóság kérdései következtek, s ezeknek köszönhetően rendkívül élénk és érdekes beszélgetés bontakozott ki. Laborczi Géza evangélikus lelkész, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat leköszönő elnöke például azt hangsúlyozta, hogy több olyan érintkezési terület kellene, ahol romák segíthetnek nem romáknak; receptre írná fel például, hogy több roma bébiszitter dolgozzon többségi családoknál. Egy fogyatékkal élő résztvevő pedig arról számolt be, hogy számára leírhatatlan élményt jelentett, amikor mozgáskorlátozott társaival együtt a leghátrányosabb helyzetű roma gyerekekhez jártak hosszú időn keresztül hétvégenként. A szegény gyerekek ragaszkodása és szeretete nagyon sokat adott nekik, a gyerekek pedig kitartást és erőt meríthettek a mindennapi küzdelemhez az ő példájukból.

Egyház és közélet viszonyát járta körül a harmadik beszélgetés a Szélrózsa negyedik napján Számít-e a szavunk? – Egyház a közélet útvesztőjében címmel.

A kérdező Laborczi Dóra, az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársa volt, aki újságíró lévén kommunikációs szakemberként is hozzászólt a témához. A vendégek dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Lukácsi Katalin katolikus hitoktató, politikai aktivista voltak. A beszélgetés az egyház és a politika kapcsolatát járta körül, azon belül is azt, hogy kell-e, és ha igen, mikor és milyen formában megszólalnia egy egyháznak közéleti témában.

„Fabiny Tamás püspök úr egy nagyon érdekes mondattal indította a beszélgetést: »Nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem ha a postás a kutyát.« Az utóbbi időben több esetben is a média figyelmének előterébe került egyházunk különböző megnyilvánulások miatt, amelyeket a beszélgetés résztvevői is felemlegettek. Lukácsi Katalin szerint a keresztény értelmiségnek kötelessége kritizálni az aktuális hatalmat. Fabiny Tamás szerint a lényeg, hogy a keresztény üzenetet mindig tartalmaznia kell a mondanivalónak. Prőhle Gergely felügyelő pedig elmondta, hogy a világi tisztségviselők feladata az, hogy közvetítsék ezt az üzenetet, hiszen a reformáció szellemi atyja, Luther Márton is felemelte hangját az igazságtalanságok ellen. Az egyház véleményformáló szerepe vitathatatlan a 21. században is. Nem mindegy, hogy milyen esemény hatására és milyen formában történik ez” – olvasható Märcz Samu beszámolójában a Szélrózsa Facebook-oldalán.

Lukácsi Katalin így foglalta össze élményeit: „Tegnap Laborczi Dóra vezetésével a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón beszélgettünk Fabiny Tamás püspök úrral és Prőhle Gergely országos felügyelővel arról, számít-e a szava a keresztényeknek a közélet útvesztőiben. Dóra sok más kérdés mellett fölvetette, hogy bár sokszor hallgat az intézményes egyház – elsősorban az evangélikusokról volt szó, bár én fel-felvetettem katolikus példákat –, mégis Mesterházy Balázs lelkész ügyében szót emelt. […] Fabiny Tamás válaszában hangsúlyozta, hogy ott kötelességük volt megszólalni, megvédeni lelkésztársukat, és örül, hogy megtették. Valamint sajnálatát fejezte ki, hogy a kormánytól független média Mesterházy és az egyház sorsával mit sem törődve emelte pajzsra a lelkészt és szavait.

A hallgatóság soraiból is kérdeztek minket. Bolba Márta evangélikus lelkész azt a kérdést szegezte nekünk, mi a kereszténydemokrácia, és mit jelent a keresztény értékek védelme, ami most bekerült az alaptörvénybe. A kérdésre Prőhle Gergely válaszolt elsőként, aki kiemelte, hogy számított erre a felvetésre, és válasszal készült, Szabó Magdára hivatkozva hitet tett amellett, hogy minden a magyar-keresztény kultúra része, ami a magyar reformátorok nyelvén születik, és ember legyen a talpán, aki ebből szelektálni óhajt.

Nagy Szabolcs, a beszélgetés egyik szervezője és a Kötőszó blog szerkesztője azt a kérdést tette fel, hogy a második világháborúban példásan ellenálló norvég egyház mintája szerint a lelkiismeret szavát követi-e az egyház ma Magyarországon. Fabiny Tamás Ordass Lajos személyes tragédiájával válaszolt, akinek nem az fájt, hogy 1950-ben az állam koholt vádak alapján (valutaüzérkedés) börtönbe zárta, hanem az, hogy püspöktársai cserben hagyták és ők is megtagadták a püspököt.

A beszélgetés korábbi szakaszában Prőhle Gergely is beszélt arról a dilemmáról, hogy amikor megalkuszik az egyház az elnyomatás idején, mégis az intézmény működését biztosítja, amellyel lehetővé teszi azt, hogy az új generációk is csatlakozni tudjanak a közösséghez. […] A nagy forróságban égető kérdéseket beszéltünk át, de a ránk, Krisztus-követőkre nehezedő súly nem kell, hogy megijesszen bennünket. Keresztyének, keresztények teherrel a vállunkon evangelizálhatunk igazán, hiszen sebzettségünkben is az élő Krisztust hirdetjük” – olvasható Lukácsi Katalin beszámolójában a Facebookon.

Fotók: Szélrózsa-Facebook, Virág Ádám