Kötőszó

Több tízezer ember jelenlétében helyezték végső nyugalomra a július 8-án elhunyt Adbul Sattar Edhit, aki évtizedeken át jelentett reményt Pakisztán árváinak, betegeinek és nélkülözőinek. „Mi, szegények, az apánkat vesztettük el ma” – mondta egy gyászoló.

Adbul Sattar Edhi, aki maga is Karachi szegény negyedeiből származott, szeretetszolgálatán keresztül országos léptékű szociális rendszert épített fel ott, ahol erre az állam a mai napig nem volt képes. Önfeláldozó munkával, és egyéni támogatásokból többek között egy 2000 rohamkocsiból álló mentőszolgálatot, 24 órás sürgősségi kórházakat, vérátömlesztő központot, hajléktalan szállókat, árvaházakat és a nélkülözőknek ingyenes temetkezést biztosító ravatalozókat hagyott maga után.

„Ő volt Isten szeretetének valódi megtestesülése a kiszolgáltatottak számára” – mondta Nawaz Sharif, Pakisztán miniszterelnöke az Edhi tiszteletére tartott állami gyászszertartáson.

Edhi munkájára mindig is nagy szükség volt egy olyan országban, ahol a szegénység, az erőszak és az állami korrupció a világon tapasztalt legsúlyosabbak között van. Az állami, illetve a bűnözői csoportok befolyása Edhi szolgálatára is végig valós veszély maradt, emiatt is döntött úgy, hogy a tevékenységéhez nem fogad el sem állam támogatást, sem pedig olyan személyek segítségét, akiknek nem bízott a szándékaiban. Szervezete így teljes egészében magánszemélyek adományaiból működik.

Edhi az ország függetlensége előtt a mai India területén született, majd a két ország 1947-es szétválásakor költözött az akkor magát muszlim államként definiáló Pakisztán területére. Négy évvel Karachiba történt megérkezése után kezdte el szociális munkáját, melyet egész későbbi életében hivatásának tekintett.

„Embereket láttam a járdán feküdni” – mondta egy 2009-es interjújában. „Egy nagy influenzajárvány söpört végig Karachin, és nem volt, aki segítsen az embereken. Szóval ágyakat szereztem, illetve egy orvosegyetemi hallgatót, aki önkéntesként segített. Egy vasam sem volt, szóval magam koldultam az utcán adományokért. És az emberek adakoztak. Így vettem meg később ezt a nyolcszor nyolc láb [hét négyzetméter] méretű szobát, hogy abban folytassuk a munkát.”

Ez idő óta Edhi és Bilquis – aki 1965 óta a felesége – a húszmilliós városból indulva mára az egész ország legnagyobb szociális ellátórendszerét hozták létre. Ha terrortámadás vagy zavargás történik, az ő mentőik érkeznek először a helyszínre. A megannyi hozzátartozó nélkül meghaló nincsteleneknek nap mint nap ők adják meg a végső tisztességet. Az évek során már több mint húszezer árvát helyeztek el nevelőszülőknél.

Mindeközben Edhi ugyanolyan szerény körülmények közt élt, mint munkája kezdetekor. A szoba, melyben feleségével meghúzódtak, szervezete központi épületében van, irodákkal raktárakkal, és egy a halottak mosdatására való szobával együtt.

És bár az alapítványhoz érkező adományok valamelyest visszaestek a rekord évek óta, Bilquis megnyugtatott mindenkit, hogy a szervezet stabil anyagi lábakon áll, és új vezetői elkötelezettek az eddigi szociális munka folytatására.

Pakisztán megosztott társadalmában ugyanakkor természetes, hogy Edhi munkája a sok helyen megnyilvánuló hála és elismerés mellett kivívta egyes vezetők ellenszenvét is. Egyesek szerint azzal, hogy árvaházakat üzemeltet és a házasságon kívüli gyermeknemzésre bátorít, más fundamentalista hittudósok kérdőre vonták, hogy mentőszolgálata miért lát el nem muszlim kisebbségeket is. Ez utóbbira Edhi annyit válaszolt, hogy: „Mert a mentőseim igazabb muszlimok, mint ti vagytok.”

2015-ben radikális politikai és vallási vezetők támadásaira válaszul ezt nyilatkozta: „Ha meghalok, nem abba a paradicsomba kerülök, ahol az ilyen emberek lesznek. Oda kerülök, ahol Isten a szegényeket és a nyomorultakat öleli magához.”

(Az alapítvány munkájáról, illetve a támogatási lehetőségekről a www.edhi.org oldalon tudhat meg többet az olvasó.)

Forrás: Christian Science Monitor, The Associated Press

Fordította: Földessy Árpád