Kötőszó

Egy református orvos kávézót nyit Pécsett. Miért? És miért nem trendi angol nevet választ neki? Váncsodi József tulajdonos mindent elárult nekünk a Pécsi Kávéról, a baranyai megyeszékhely egyik legkedveltebb kávézójáról.

Szerző: Hidasi Márk

Praktizáló orvosként nyitott kávézót Pécsett. Honnan jött az ötlet?

Ha megkérdezünk tíz embert, hét azt mondaná, milyen jó lenne egy kávézó. Nyilván ezek romantikus elgondolások, de a Pécsi Kávé számomra egy álom volt. Örülök neki, hogy megvalósult, mert el tudom mondani, hogy sikerült létrehozni. Nemrég éppen mondtam egy ismerősömnek: lehet, hogy kifut egyszer, vagy vége lesz, de úgy nem lesz, hogy egyszer felébredek, és azt mondom az éjszaka kellős közepén: meg sem próbáltam.

Miért pont kávé, miért nem tea vagy mondjuk egy bár?

Az egyetem elején kezdődött a kávézás. Akkor még csak azért ittuk a kávét, hogy a koffein ébren tartson, bár már a kezdetektől szerettem a kávé ízét. Tehát korábban sem pusztán „felpörgetőszer” volt számomra, hanem élvezeti szer, a szó jó értelmében. Később sikerült egy-egy jobb kávéra szert tenni, és akkor kiderült, hogy vannak finomabb, árnyaltabb dolgok annál a sztereotip megállapításnál, mint hogy a kávé keserű és fekete.

Úgy alakult, hogy megismerkedtem a témához értő emberekkel, majd eljutottam néhány kávés rendezvényre is. Egyre közelebb kerültem a kávéhoz, többet tudtam róla, és mindig mondogattam: de jó lenne egy kávézó! De beláttam, hogy egyedül nem boldogulnék. Odáig rendben, hogy van lelkesedésem, de összességében nem tudok tejhabot önteni, és nem tudom feladni a polgári életemet, orvosi hivatásomat, hogy a kávézóban legyek.

Végül teljesült az álom: hogyan nyílt meg a Pécsi Kávé?

Találkoztam Tamással, aki üzlettársam jelenleg. Ő ért a kávéhoz, az én erősségem pedig a kommunikáció és a kapcsolati tőke. Személyes hangú kommunikációval indítottunk a vendégek megnyeréséhez, ők pedig megérezték az őszinteséget. Persze sok minden kellett hozzá: szerencse is, vagy jó csillagállás, Isten kegyelme… Sokféleképpen hívhatjuk. Valójában kávézó tulajdonosnak lenni sokkal prózaibb, mint azt én gondoltam. Nagyon sok nehézség adódik, sok mindenre kell feszülten odafigyelni: kimerítő egyébként!

Be tudtok kapcsolódni a város életébe is?

Nagyon sokat erősödött a városban a gasztronómiai kínálat, éttermek, cukrászdák, kávézók szempontjából egyaránt. Ebben a szakmában fontos, hogy a helyben élők és a városba látogatók kényelmét, gasztronómiai kíváncsiságát, éhségét szolgáljuk ki. Jó dolog, hogy a város megerősödött, de még nincsen a helyén minden. Szerintem nem is szabad soha kimondani, hogy „Na most jó és akkor itt álljunk meg!”

A Pécsi Kávé egyébként szándékosan magyar nyelvű név. A kávézónk mindenképpen a helyi értékeket célzott erősíteni, hogy belőlük helyben részesülhessenek, azonosulhassanak velük, hogy Pécshez kötődjön, aki betér. Szóval, hogy valami pécsit kapjon. Szerencsére elkezdett erősödni a városban ez a szemlélet, és működőképes.

Megosztanál néhány műhelytitkot?

Nincsenek titkaink. Az odafigyelést hangsúlyozzuk. A vendégek kérdezhetnek is a kávéról, ez nagyon fontos! Sőt, a kézi darálóval akár ledarálhatják a saját kávéjukat, tehát részeseivé válhatnak a folyamatnak. Ha én vendég volnék, biztosan magam darálnám a saját kávémat. Amúgy pedig nagyon komoly, úgynevezett dűlőszelektált kávékkal dolgozunk.

Fair trade kereskedelemre épül a kávé forgalmazása?

Közel fair traid, és ellenőrzött. Fontos, hogy egyrészt olyan infrastruktúrára építhessünk, amely a kávéból kihozza a maximumot. Hiába van jó minőségű kávénk, ha nem tudjuk, hogyan készítsük el: csak egy közepes kávé lenne az eredmény. Mi naponta akár négyszer-ötször is állítunk a darálókon, ha változik a páratartalom vagy a hőmérséklet, mert például máshogy melegszik a gép. Az említett mozzanatok mind szerepelnek a végső minőségben. Ha ez a törődés nincs meg, akkor felesleges drága kávéval foglalkozni.

Vállaltatok egyféle missziót is a kávékultúra értékein kívül?

Eleve eldöntöttem, hogy ha lesz egy hely, amiben érdekelt vagyok bármilyen szinten – az most mindegy hogy bokáig vagy szügyig –, ott legyen valamiféle kulturális tér, reflexió-lehetőség. Az első pillanattól kezdve vannak nálunk irodalmi estek. Meghívtuk például Závada Pétert és Dékány Dávidot. Pincehelyiségünkben most éppen egy fogorvos kolléga tárlata látható állandó kiállításon, különös helyi értéket adva így a kávézónknak. Egyébként a falról hiányzó képeket most New Yorkban állították ki. Mondhatjuk úgy is, hogy egy alkotásaival New Yorkban is szereplő barátunk képeit csodálhatják meg a vendégek. Akárhogy is vesszük, egész más nálunk a hangulat. Ha ide leül valaki, úgy érezheti, mintha egy műteremben vagy egy múzeumban kávézna. Hiszem, hogy ez többletet jelent. Marad elég idő is kávézás mellett az absztrakt képek számára, amelyeken több utalást kell észrevenni. Azt gondolom mindegyik kinyit mélyebben lévő ajtókat is a lélekben. Ez mondhatni misszió, amely nem pénzre váltandó értékeket teremt.

A sikerek, kihívások idején támogatott a hited is?

A kegyelem Isten részéről felém mindig nagyvonalú. Voltak nehéz pillanatok az életemben, de összességében mindig érkeznek áldások, ezt kegyelemnek is felfoghatom. Néha nyilván nehéz a sikerrel mit kezdeni. Leginkább a környezetem számára nehéz megítélni: hogy orvosként mi a bánatot keresek egy kávézóban!? Miért foglalkozom ezzel? Furcsa dolog, de szerencsére erősebbek a megerősítő hangok, például az orvos kollegák, akik eljönnek. Találkozási pont lett a Pécsi Kávé.

A vállalkozásban szerzett tapasztalataid segítenek orvosi hivatásodban is?

Igen, leginkább a kommunikációs készség, ami mindenütt jó. Az orvoslásomban szerintem különösen hasznos. Azt gondolom, hogy sajnos nagy hiányossága orvosképzésünknek, hogy nincsen kellő fokú kommunikációs képzés. Benne van ugyan tantárgyként, de még jobb lenne, ha az orvos a gyakorlatban a nehézségeket is tudná kommunikálni. Hogy a betegnek a maga nyelvén megérthető, felfogható, feldolgozható legyen, amit az orvos mond, egyben támaszként segítsen, bármilyen nehéz is, amit közölnünk kell. Ha kell, leülünk beszélni, és nem érdekes, hogy kinn hányan várnak, hanem van annyi perc, amennyi kell, hogy arról beszéljünk, mi fog történni. Ezt meghálálja a beteg bizalma: kooperatív lesz, betartja a feladatokat, visszajön a megfelelő kontrolvizsgálatra, a szorongásait elengedi, és a gyógyulás is talán gördülékenyebben megy. Sok minden fontos lenne, de ez az őrült rohanás a lassításra is figyelmeztetett.

Hogyan lehet és hol lassítani?

Egy adott helyzet mintha kapcsolatot is teremtene Isten felé. A karnyújtásnyi körünkben felelősek vagyunk a világunkért. Az orvoslásban inkább fontos volt a hit: a kapcsolat Istennel. A megpróbáltatások, a nehéz vizsgák, a követelmények azért megingatják az embert. Mindenképpen célja volt ezeknek a próbatételeknek: ne bízzunk könnyű sikerekben, ne is reménykedjünk, mert a könnyű siker néma és ellobbanó. Nem is kell szerintem könnyű siker… Voltak nehéz, mély pillanatok az életemben, de azokért sem haragszom. Volt, hogy perlekedtem Istennel, de a vége mégiscsak az lett, hogy igen: megpróbálja az embert az Isten, mert ilyen a természete ennek a kapcsolatnak.

Fotók: https://www.flickr.com/photos/tolgyfamajor