Kötőszó

Annyira lehet Európa keresztény, amennyire jelen vannak benne – mint alternatív gesztusokat, viselkedési mintázatokat, gyakorlatokat, közösségeket teremtő emberek – a keresztények. Kultúra és kereszténység viszonyát jártuk körül Kamarás István szociológus és Schneller János művészettörténész segítségével.

Szöveg: Laborczi Dóra

Korábbi cikkünkben azt latolgattuk a Kötőszón: Létezik–e keresztény kultúra? Ebben arra a megállapításra jutottunk, hogy nem létezik, amennyiben a kultúra csak arra jó, hogy elválasszon bennünket másoktól, és a világot magunkfajtákra és magukfajtákra ossza –, hiszen ez ellentétes volna a keresztény tanítás lényegével. Cikkünkre számos reakció érkezett, ezért fontosnak tartottuk, hogy visszatérjünk a témára és tisztázzuk a kultúra, a keresztény kultúra fogalmát és jelentését társadalomtudományi, valamint művészeti szempontból. Ebben Kamarás István szociológus és Schneller János művészettörténész volt segítségünkre. (A megkérdezett szakértők egymástól függetlenül válaszoltak a feltett kérdésekre.)

Mit jelent tulajdonképpen a kultúra?

Kamarás István: - A szociológus számára a társadalom és a kultúra szinonimák. Legtágabb értelemben minden kultúra, ami nem természet, ami emberi hozzáadás. Mindaz kultúra, ami annak a következménye, hogy az ember képes biológiai meghatározottsága ellenére is cselekedni. Ahol megjelenik bármiféle reflexió, bármiféle szimbólum, ott már kultúráról beszélhetünk. Ebben az értelemben:

A kultúra jelrendszer. Létezni pedig annyit tesz, mint jelnek lenni a kultúra valamelyik területén.

Schneller János: - A kultúra tágabb értelemben egy közösség műveltségét jelenti. Ez persze túl tág fogalom, ezért számomra sokkal érdekesebb a kultúra természetéről beszélni, semmint felsorolni azon műveltségi területek összességét, amelyek a kultúra fogalomkörébe tartoznak (művészetek, irodalom, földművelés, ünnepek, vallás, tárgykultúra, étkezési szokások, szociokulturális normák stb.). A tágabb értelemben vett kultúra két jellemző vonását szeretném kiemelni: egyfelől a kultúra az áthagyományozásra, a tudás átadására, tehát a tradícióra épül. Ha a hagyomány átadása valahol megszakad, ott kulturális deficitről, veszteségről beszélhetünk, ennek bekövetkeztekor pedig a közösség önazonossága és ellenálló ereje csorbul, azaz befolyásolhatóvá és irányíthatóvá válik.

Nem véletlen, hogy a totális diktatúrák, hatalmuk megerősítése érdekében a társadalom kulturális tartópilléreit - család, oktatás, művészetek - igyekeztek és igyekszenek megtörni vagy átalakítani.

Másfelől a kultúra olyan, mint a testben az immunrendszer; amíg működik, addig szinte észrevétlen, amikor veszít az erejéből, vagy megszűnik létezni, akkor rögtön észrevesszük a hiányát. Az emberi civilizáció ellenálló képességének és fennmaradásának szempontjából fontos, mert az egyes ember életminőségének garanciája, amely a közösségi élet kereteit biztosítja. Emberségünk egyik záloga a kultúránk megőrzése, amely nélkül az emberi civilizáció pusztulásra van ítélve.

Miben különbözik egymástól az, amit a művészettörténet, és amit a társadalomtudomány kultúraként ismer?

K. I.: - A művészettörténet – persze ez a dolga – nagyon leszűkíti a kultúra körét, hiszen a kultúra minden egyéb más is, mint amit az ember a művészeten kívül művel: hasznos dolgok, szellem és érzelmi beidegződések, viselkedési modellek, szokások, hiedelmek.

S. J.: - A művészet történetében a tradícionális (organikus, népi) kultúrák történetét külön kell választanunk az individualizáció kultúrtörténetétől. Az újkor óta a kultúra részévé akkor válhat egy művészeti alkotás, amikor a közösség tudásává, az emlékezet részévé válik. Gyakori megkülönböztetés a tömegkultúra szembeállítása a magas kultúrával, holott a kultúra termékei szerencsés esetben a két terület közös szegmensében helyezkednek el. Az mindenesetre a művészeti ágaktól függetlenül kijelenthető:

A kultúra csak abban az esetben lehet virágzó, ha képes reagálni azokra a társadalmi kérdésekre, amelyek a közösség élete számára problémát jelentenek, vagy témát adnak.  

Kamarás István

Mit jelentett eredetileg és változott-e a kultúra fogalmának jelentése az idők során? Mást értünk ma kultúra alatt, mint például a 15. században?

K. I.: - Tágul a fogalma. Ma már nem szűkül le a szellemi dolgokra, a művészetre, a magas minőségre. A kulturálatlanságnak nevezettek és a bunkó viselkedés is a kultúra része.

S. J.: - A jelenkorban a közösségi és az egyéni kultúra élesen elválik egymástól. Ebből következik, hogy léteznek kultúrafogyasztó és kultúrateremtő emberek, melynek következtében létrejöttek passzív tömegkultúra fogyasztók és az aktív szubkulturális alkotók. A népi kultúrában, illetve tradicionális közösségekben ez a két dolog nem vált el ilyen élesen egymástól.

Önök szerint létezik keresztény kultúra? Ha igen, mit értünk alatta? Ha nem, akkor miért nem?

K. I.: - Hasonlóképpen gondolkodom a keresztény kultúráról, mint Balázs Zoltán a keresztény értékekről. Ő azzal érvel, hogy a világ egésze és benne az ember: érték, hiszen a teremtés alapvető minősége a jóság. Ebben az értelemben nincsenek keresztény értékek (vagyis csupán csak keresztény értékek vannak: ami érték, ami jó, ami Istentől akart, az mind belefér a kereszténységbe). Ugyanakkor vannak olyan értékek, melyeket a kereszténység különösen magáénak érez. A kultúrára vonatkoztatva mondhatnánk, hogy a kultúra az istenképmás ember műve. Ugyanakkor az ember szabadságában is istenképmás, a biológiai, társadalmi-kulturális keretek között szabadon alakíthatja ki a kultúra különböző változatait. Amikor a kultúrában kisebb-nagyobb súllyal jelen vannak a Krisztus-hívők tevékenységének nyomai, akkor elkezdhetünk keresztény kultúráról beszélni. (Azzal a megszorítással, hogy ezek a legtöbb esetben zsidó-görög alapú keresztény képződmények.) Amíg releváns volt a „keresztény társadalom”, valamennyire a „keresztény kultúra” is az volt. Mivel a „keresztény társadalom” átmeneti történelmi képződménynek bizonyult, mely immár nem lehet a jelen mércéje – már nincsen jelen a keresztény hitrendszerrel összefonódó és a kereszténységre támaszkodó struktúra, melynek jellemzői a magát kereszténynek tartó népesség számbeli túlsúlya, a kereszténység meghatározó szerepe a kultúrában (a tudásanyagban, a világértelmezésben és a magatartási kódexben), nincs már meg a vallási és a profán intézményrendszer, valamint az állam és az egyház szoros kapcsolata. Mindezek ismeretében nem lehet, vagyis már csak egészen másképpen lehet keresztény kultúráról beszélni. Mennyiben maradt a mai európai-amerikai kultúra keresztény? Annyiban igen, hogy

a kultúra történetében a kereszténység világtörténelmi innováció volt, mely megváltoztatta a történelem menetét.

Annyiban is, hogy az elvilágiasodott (egészében már nem keresztény) világban is felbukkannak a keresztény kultúra – más változatban tovább élő – elemei, például a szolidaritásban a szeretetszolgálat (caritas), a szakszervezetben a felebaráti szeretet, a demokráciában pedig az az elv, hogy „Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban.” (Galata 3,28)

Schneller János (Fotó: Varga Marietta)

S. J.: - Szerintem Európa máig keresztény kultúra, melynek három gyökere van: az antik kultúra, a zsidóság kinyilatkoztatása és a Krisztus kinyilatkoztatása. Ez nem azt jelenti, hogy akik Európában élnek, azok valóban Krisztus követői, csupán annyit, hogy a társadalom minden szintjét máig áthatják a keresztény alapértékek – akár tudatosan, akár tudattalanul, sőt, még akkor is, amikor ezekkel szemben foglalnak állást. Azt gondolom, hogy tágabb értelemben a krisztusi tanításon, azaz biblikus és keresztény alapokon áll a kultúránk. Mai festészetünk a keresztény festészeti hagyomány nélkül nem csak érthetetlen, hanem értelmetlen volna. Zenénk a korábbi korok hangzásvilágának ismerete nélkül hallgathatatlan lenne.

Az ünnepeink, az időszámításunk, az oktatási rendszerünk, a toleranciánk, az emberek egyenlőségébe és egyszeriségébe vetett hitünk, a fejlődésébe vetett bizalmunk, individualizmusunk, mind–mind a keresztény tanítást előfeltételezik. 

A keresztény Európa és a keresztény kultúra kifejezéseket gyakran egymásnak megfeleltethető fogalomként használják. Mennyiben keresztény az európai kultúra ma?

K. I.: - Annyiban keresztény, amennyiben a kultúra evilágiasodott változata részleteiben valamennyire keresztény maradt. Bár az ateisták aránya Európában sosem volt nagyobb, mint öt százalék, a magukat vallásosnak tekintők aránya Dél-Európában 75, Kelet-Európában 65, Nyugat-Európában 54, Észak-Európában 50 százalék. Csakhogy kétharmaduk-háromnegyedük már csak a maga módján vallásos, az egyházias, rendszeres vallásgyakorlás mindenütt csökken (és Európában rohamosabban, mint Amerikában). Ami pedig a „visszavallásosodást” illeti, az leginkább fundamentalista módon történik. Bár a vallásos európaiak legtöbben keresztényeknek vallják magukat, istenképük csak felerészben keresztény, felerészben deista, csak alig több, mint egyharmaduk hisz a halál utáni életben, még kevesebben a feltámadásban, és hasonlóképpen rosszul vizsgáznak Jézus Krisztus istenemberségét tekintve. És még valami:

annyira lehet Európa keresztény, amennyire jelen vannak benne – mint alternatív gesztusok, habitusok, gyakorlatok, közösségek – a keresztények.

S. J.: - Európa vallásilag egyértelműen keresztény dominanciájú terület, ami nem jelent egyet a hitbéli kereszténységgel. Az előbbi kérdésekre adott válaszaim értelmében kulturálisan is keresztény földrész. A félreértések általában abból adódnak, amikor egy politikai csoport ezt a fogalmat kisajátítja és a maga narratívájába helyezve kezdi el használni. Ha valaki elhatárolódik a „keresztény Európa” kifejezés használatától, tulajdonképpen ettől határolódik el.