Kötőszó

Panaszkodunk, hogy konganak a templomaink, elöregednek gyülekezeteink, bottal üthetjük az ifjúság nyomát. Vágyunk rá, hogy beszéljük a fiatalok nyelvét és meg tudjuk szólítani a lelkiséget kereső, azonban az egyházaktól távol álló rétegeket is. Mégis félünk élni a nyilvános kommunikáció eszközeivel, mert nem akarjuk az egyházat reklámozni és nem akarunk világi utakat követni. Az ellentmondásos törekvések miatt a nyilvános egyházi kommunikáció egyet lép előre, kettőt hátra, holott szükségességére egyértelmű jelek utalnak. Az egyházakkal szembeni bizalomvesztés és a köztudatban élő negatív imázs okait fel lehetne tárni, hatékony kommunikációs módszerekkel lehet javítani rajtuk.

Szerző: Kovács Barbara

Az egyházaknak beszélniük kell a bázisukat jelentő emberekhez: Tudniuk kell, hogy milyen véleménnyel, vágyakkal, elvárásokkal és érdekekkel bírnak, akiket meg akarnak szólítani. Ezeket fel kell mérniük, meg kell vitatniuk és át kell ültetniük a gyakorlatba, csak így tudnak az egyháztagok azonosulni a szervezettel és a nyilvánosság előtt is képviselni azt.

Írja Dieter Herbst a public relations (PR) definícióját az egyházakra vonatkoztatva. A sokszor mágikus rövidítésként használt, a való élettől távolinak tűnő PR valójában nem más, mint hogy egy szervezet – adott esetben az egyház – felméri, hogy mi foglalkoztatja az általa megszólítandó embereket és specifikusan nekik, az ő nyelvükön fogalmazza meg az üzenetet, hogy így létrejöjjön mindkét fél részéről a kölcsönös megértés és bizalom. PR és egyház közti távolságot áthidalhatja, hogyha belátjuk, hogy valójában ez a terület egyáltalán nem új.

„A zsidóknak zsidó, az erőtleneknek erőtlen lettem”

A Bibliában számtalan példát találhatunk arra, hogy Isten igéjének közvetítői – az Ószövetségben a próféták, az Újszövetségben Jézus vagy az apostolok – milyen gazdag kommunikációs eszköztárat használtak az emberek megszólítására. Példázatokkal, aforizmákkal, jelképes cselekedetekkel és dramatizált jelenetekkel próbálták átadni a hallgatóság számára Isten szavát. A tartalom és a forma szorosan összetartozott, az eszközök sosem voltak fontosabbak a mondandónál. Isten emberei nem magamutogatóan, öncélúan álltak ki a nyilvánosság elé, hanem szemük előtt tartva a küldetésüket, az evangéliumot hirdetve, ugyanakkor minden lehetséges eszközt felhasználva nyerték meg az embereket. Ahogyan Pál írja:

Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; (…) Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban. (1Kor 9,19-23)

A reformátorok hírügynöksége: bibliai alapok a kor színvonalára emelve

A reformáció is szorosan összefonódott a nyilvánossággal és a reformátorok éltek is a kommunikációs eszközökkel. A könyvnyomtatás megjelenése még hatékonyabbá tette a reformátori iratok terjesztését, ekkorra vezethető vissza a mai szórólapok megjelenése is. Luther írásai soha nem látott példányszámban fogytak el. A reformátorok emellett rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerrel is bírtak, levelezéseik a mai hírügynökségek szerepét töltötték be. Luther úgy szólította meg az embereket, ahogyan a legjobban megértették: némelyik éneke korabeli kocsmadalok dallamára íródott, hiszen ez hatékony eszköz volt arra, hogy az alacsonyabb néprétegek is be tudjanak kapcsolódni az istentisztelet menetébe és megismerhessék a Biblia tanítását. A reformáció tehát szorosan összefonódott a nyilvánossággal és a reformátorok nagyon hatékonyan tudtak élni a kommunikációs eszközökkel. Luther nyilvános tevékenysége mai szemmel nézve is irigylésre méltó, amelyből a mai egyház is sokat tanulhat. Klaus Douglass kemény szavaival így fogalmaz:

Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.

Nehezen értelmezhető üzenet

Klaus Douglass szavai kijózanítóak. Az egyház feladata, hogy ez evangéliumot bibliai alapokon hirdesse. Ez soha nem változik meg. A hirdetés formáját azonban kora színvonalára kell emelnie. A realitás azt mutatja, hogy az üzenet sokszor erőtlen és nem ér el az címzettekig. Az egyház nyelve ugyanis egy sajátos szubkultúra nyelvévé vált, amelyet a világi emberek már nem tudnak értelmezni. Ezt az egyébként is érzékelhető jelenséget a 2011-es népszámlálási adatok reflektorfénybe helyezték: 10 év alatt 5,5-ről 3,9 millióra esett vissza a magukat katolikusnak mondók száma, de a reformátusok (1,6 helyett 1,15 millió), evangélikusok (304 helyett 214 ezer) száma is óriásit zuhant. Ezzel szemben a vallási közösséghez nem tartozók száma 1,5-ről 1,8 millióra nőtt.

Az egyház üzenete terápiaként gyógyítaná meg a társadalmat, mégis a sokaság számára érthetetlen, meseszerű mondanivalóvá silányult. Úgy tűnik, hogy a történelmi egyházak nem találták meg azt a kommunikációs stílust, amellyel a mai kor emberéhez szólni tudnának.

Ehhez hozzájárul a társadalom jelentős részében uralkodó alacsony vallási műveltség, amely az egyházakról a médiából sugárzott, homályos, torz képből táplálkozik. Emiatt viszont nem csoda, hogy az egyházak iránti bizalom elveszik, vagy pedig létre sem jön.

A Krisztus-arculatú egyház

Az egyházban helyesen alkalmazott public relations segíthet megtalálni azt a kommunikációs módot, amellyel újra vissza lehet találni korunk nyelvéhez. Ennek első lépése, hogy felmérjük az emberek igényeit és véleményét az egyházzal kapcsolatban. Nagyon fontos lenne tudnunk, hogy a különböző célcsoportok, akiket meg akarunk szólítani, mit gondolnak rólunk. Ennek fényében pedig elindulhat a párbeszéd, amely a bizalom kiépülésének első lépcsőfoka. A személyes kapcsolat mellett itt szerepet kaphatnak különböző kommunikációs eszközök, elsősorban az online felületeken. Meg kell határozni, hogy melyek azok az értékek, amelyeket hangsúlyozva tudatosan ki lehet építeni az egyház imázsát.

Hogyan tudná a Krisztus-arcú egyház arcát nem elfedni, hanem megmutatni a nyilvánosság számára? Válhat-e a belső kör felé fordított arc kifelé is jól látszódó arculattá? Lelki értékeinket, hagyományainkat és megújulási készségünket fel tudjuk-e ajánlani a spiritualitásra éhes, ugyanakkor csalódott embereknek? Az egyháznak öntudatra és magabiztosságra van szüksége, hogy bátran ki merjen állni az emberek elé és korunk színvonalán hirdethesse az evangéliumot.

A szerzőről:

Kovács Barbara (1991) – az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős teológus-lelkész szakos hallgatója, diplomamunkáját A PR-kommunikáció lehetőségei az egyházban címmel írja. 2013-ban végzett a PPKE-VJK kommunikáció- és médiatudomány szakán. A 2013/2014-es tanévben ösztöndíjas volt Németországban, Erlangenben, ahol főleg gyakorlati teológiát és egyházi publicisztikát hallgatott. Érdekli az egyházi kommunikáció, az újságírás és a pszichológia. 

 Képek: innen és innen.