Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A Klopp-jelenségről, nem csak rajongóknak

Ezt a cikket akkor is megírnám, ha Jürgen Klopp nem lenne evangélikus, de így, hogy a Liverpool FC leköszönő menedzsere evangélikus, és még lelket megragadó módon hitvalló is, pláne megírom.

 Szöveg: Balczó Mátyás | Fotó: Liverpool FCx_liverpool_fc.jpg

A német labdarúgóedző Istenhez fűződő kapcsolata nem ismeretlen a nyilvánosság előtt, hitéről többször, több helyen vallott már. Így például egy interjúban így fogalmazott: „Szeretem, amit csinálok, fantasztikus csapatom van, és ez elég ahhoz, hogy boldog ember legyek. Tisztelem az emberek és a játékosok vágyait, és én is a részese lehetek ennek az álomnak. De számomra nem ez a végállomás, nem érdekel, hogy ki hogyan ítélkezik felettem. Egy nap Isten megítél, és ez az egyetlen, ami érdekel.” Máshol ezt mondta: „Hiszek Istenben, szeretném, ha az emberek gondolkodnának Jézus Krisztusról, aki nagyszerű iránymutatás az élethez, mert az élet ajándék, ő pedig hűséges társ, aki gyakran erőt ad nekem.”

A szakember, aki kilenc évig irányította legendás Mersey-parti klub futballcsapatát, azt is elmondta, hogy amikor az életére tekint, hihetetlenül hálás Istennek, amiért megtapasztalhatja, hogy a kezei között lehet.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a sport, azon belül is a labdarúgás csak és kizárólag, de legalábbis döntő részben a számokról szól, a statisztikákról és főleg a végeredményről. Én nem osztom ezt a nézőpontot. Szerintem egy sportklub, amely egyet jelent a köré szerveződő, sokszor évszázados hagyományokra épülő közösséggel, sokkal több mint a trófeák száma. És éppen ennek adta nagyszerű példáját a Jürgen Klopp nevével fémjelzett Liverpool az elmúlt évtizedben, hiszen azt még a rivális klubok vezetői, játékosai, szurkolói is elismerik, hogy a német edző a szeretettel teli és szeretetre méltó személyisége által valami olyat tett hozzá a százharminckét éve alapított Liverpool FC életéhez, ami maradandóbb nyomot hagyhat maga után, mint a kiváló eredmények.

Ennek az általános elismerésnek az egyik legszebb példája volt, ahogyan az angol bajnokság, a Premier League utolsó fordulója után Klopp egyik legnagyobb riválisa, egyúttal barátja, a bajnoki címet megszerző Manchester City spanyol menedzsere a könnyeivel küszködve arról beszél, hogy ő személy szerint mennyi mindent kapott emberileg, szakmailag Jürgen Klopptól, hogy milyen fontos az életében, és hogy mennyire fog neki hiányozni – hozzátéve azt is, az eredmények persze fontosak, de nem a legfontosabbak az életben.

Most persze felmerülhet az olvasóban, hogy egy futball iránt egyáltalán nem érdeklődő számára hol hasznosulhatnak ezek a gondolatok, hogy ez az egész Klopp-jelenség hogyan tehet hozzá valamit a mindennapjaihoz. Úgy, hogy figyelmünket arra irányíthatja rá, hogy az életünkben vannak sokkal értékesebb dolgok, mint amelyekről el akarják velünk hitetni, hogy azok. Mert az élet lényege messze túlmutat a számokkal kifejezhető dolgokon: a pénzen, a karátok, a lóerők vagy éppen a Facebook-követők számán.

A napokban szembejött velem egy Clint Eastwood-idézet. Néha szkeptikus vagyok a híres embereknek tulajdonított szép gondolatokkal, de amennyire utána tudtam járni, ez valóban az amerikai színésztől származik: „Ne keresd a luxust az órákban vagy a karkötőkben, ne keress luxust villákban vagy vitorlásokban. A luxus a nevetés és a barátok, a luxus az eső az arcodon, a luxus az ölelés és a csók. Ne keresd a luxust a boltokban, ne keresd az ajándékokban, ne keresd a bulikban, ne keresd az eseményekben. A luxus az, ha az emberek szeretnek, a luxus, ha tisztelnek, a luxus az, ha a szüleid élnek, a luxus az, hogy játszhatsz az unokáiddal, a luxus az, amit pénzért nem lehet megvenni.”

Igen, van, amit pénzért nem lehet megvenni, és van, amit az Úristen sem pénzért vagy éppen valami jó cselekedetért árul nekünk, hanem ingyen adja. Ez pedig az a kegyelem, amelyet egyszülött fiában mutatott meg nekünk. Abban a Jézus Krisztusban, aki vállalta a halált a bűneinkért, hogy ha hiszünk őbenne, akkor nyitva álljon előttünk az Isten országának kapuja, ahol vár ránk az Atya, aki elkészítette a helyünket.

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. június 2-9.–i 89. évfolyam 21–22. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-​mail címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1618417783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása