Idén harmadszor vettem részt a Budapest Pride-on. A felvonulás biztos pont lett a nyárban, prioritást élvez sok más vonzó szünidős programmal szemben. Úgy érzem, ott kell lennem, együtt a barátaimmal, a többi felvonulóval, még ha nem is vagyok tagja szexuális kisebbségnek. Viszont keresztény vagyok − az LMBTQ közösséggel való szolidaritás, az egyenlőségbe vetett állampolgári meggyőződésem mellett a hitemből is magától értetődően következik. Az alábbiakban azt mutatom be, miért gondolom, hogy biblikus alapokon sokkal tovább mehetünk a Ferenc pápa által is képviselt ítélkezéstől való tartózkodásnál (Mt 7,1-5).

Szöveg: Lőrincz Borbála

1) „Az Isten szeretet.” (1Jn 4,8)

A Pride a szeretet ünnepe. Fontos az esemény politikai aspektusa is, a szexuális kisebbségek egyenlő jogaiért való kiállás, a társadalmi szolidaritás kifejezése, számomra a legerősebb üzenet mégis a szeretet. A homofóbia emberek közti szeretetkapcsolatokat ítél el, azok résztvevőit gyűlöli − szerintem nincs, ami távolabb állna Krisztus tanításától, mint ez. „Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk” (1Jn 4,12). Meggyőződésem, hogy a szeretet ismerete, megélése által kerülhetünk a legközelebb az Örökkévaló titkaihoz. A szeretetre és a szeretet elfogadására való képesség minden áldások legnagyobbika. Szeretet és szeretet között pedig nincs különbség, csak hálát adhatunk érte.

2) „Az Isten képmására teremtette őt.” (1Móz 1,27)

A homofóbia nem azért különböztet meg és táplál gyűlöletet emberek ellen, amit tettek, hanem azért, amilyenek. Igaz – főként konzervatív vallásos körökben – létezik a „nem a bűnöst, a bűnt ítéljük el” retorikája, miszerint a fősodortól eltérő nemi vagy szexuális identitás önmagában nem, csak annak megélése jelent problémát. Fontos megérteni, hogy az LMBTQ kisebbségek tagjai számára egzisztenciális kérdésről van szó: hogy az ember kicsoda és kit szeret, nem választás kérdése; önazonosság nélkül nem lehet élni. Ennek az önazonosságnak a keresése mindannyiunk számára személyes ügy, amelynek során az ember ugyan kaphat külső segítséget, de valójában tökéletesen egyedül van benne − vagyis kettesben az Úristennel. Hiszem, hogy minden ember Isten képmására teremtetett, és ahogy a másikban rejtőző Isten-archoz a szeretetkapcsolatokon, úgy a bennünk elrejtetthez a magunk szeretetén, elfogadásán, vagyis az önazonosságon keresztül vezet az út. Ebben a keresésben pedig mindenkit megillet a teljes szabadság.

3) „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)

A Pride befogadó. A felvonulás idejére olyan teret szakít ki magának a tömeg a városból, ahol pár órára valóban mindenki önmaga lehet. Jönnek kamaszok, családok kisgyerekkel, kutyával, fogyatékkal élők, idősek, meleg, leszbikus és heteró párok, baráti társaságok, magyarok és külföldiek, cégek munkavállalói csapatosan, drag queen-ek, zsonglőrök, táncosok, zenészek − emberek. Mindenki mosolyog, senki nem türelmetlen, a jelenlévők egyszerűen csak örülnek egymásnak. Nem azzal vannak elfoglalva, hogy a másik hogy van felöltözve, ki kinek fogja a kezét, csak vidámak, mert együtt lehetnek. Ez több mint tolerancia: a Pride résztvevői nemcsak elfogadják egymást, hanem értékként tekintenek a sokféleségre. A más − az idegen − befogadása, egymás terhének hordozása (Gal 6,2), a szolidaritás mindig krisztusi tett. Különösen igaz ez akkor, ha a legkisebbekkel (Mt 25,40) tudunk közösséget vállalni, amely közösség persze sosem egyoldalú, leereszkedő, hanem kölcsönös befogadáson alapul.

4) „Véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.” (Zsolt 10,18)

Meggyőződésem, hogy ha komolyan vesszük, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette” (ApCsel 17,26), akkor törekednünk kell arra, hogy már itt, a földön egyenlőséget biztosítsunk minden embernek, nemcsak személyes kapcsolatainkban, hanem a törvény előtt is. A Pride-on való részvétellel azt is üzenem, hogy az LMBTQ közösséghez tartozó állampolgárokat is megilletik ugyanazok a jogok, mint engem. Az államnak hatalmában áll, hogy a szükségesnél és elviselhetőnél jóval nagyobb mértékben belefolyjon polgárai életébe − különösen igaz ez akkor, ha valamely kisebbség tagjairól van szó, akiknek nemcsak a nem rájuk szabott bürokrácia buktatóival, hanem a többség előítéleteivel is meg kell küzdeniük. Ezzel szemben az állam feladata az lenne, hogy a társadalom tagjai és csoportjai közti konfliktusokat megoldani, ne gerjeszteni igyekezzék, és külön figyelmet szenteljen az „elnyomottaknak”, azoknak, akiket valamely tulajdonságuk vagy élethelyzetük marginális helyzetbe sodort.

5) „Azért edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd!” (Préd 9,7)

Végül, de nem utolsósorban azért is járok a Pride-ra, mert nagyon jó buli. Lehet táncolni, beszélgetni, színes ruhákat nézegetni, sétálni, zászlóval integetni, zenét hallgatni, fagyizni, úton-útfélen rég nem látott ismerősökbe botlani. A Prédikátor szava szerint a mindennapok örömeiben gyönyörködni jó. Isten ajándékainak vidám számbavétele és élvezete nemhogy nem bűn, hanem éppen ezeknek az áldásoknak a megbecsülése. Hogy sokan azért vesznek részt a Pride-on, mert jól érzik magukat − amilyen jól csak egy ilyen befogadó, az egyén és a közösség integritását és szuverenitását biztosító helyen érezheti magát az ember −, nem vesz el a rendezvény értékéből. Épp ellenkezőleg, kifejezi annak leglényegét: büszkének lenni arra, akik vagyunk, amilyenné az Úristen formált, és örülni annak a sok szépségnek, amely az ő kegyelméből jelen van az életünkben.

Fotó: Keresztények a melegekért fb oldal