Kötőszó

Mivel sem a muszlimokról, sem a nőkről nem lehet úgy írni, hogy ne kelljen számolni a mindkét kérdésben egyre fokozódó indulatokkal, arra kérnélek, hogy ezt a bejegyzést csak akkor olvasd el, ha valóban érdekel az iszlám, és valóban érdekel a nők helyzete. Ha érdekel a téma, de már a cím kiverte nálad a biztosítékot, akkor tedd félre, nyugodj meg és olvasd el később. A bejegyzés egyéni reflexió a Friedrich Ebert Stiftung (FES) szervezésében lezajlott iszlám és a nők témájú konferenciáról; az ott hallottak alapján arra szeretnék rávilágítani, hogy mindazok a dilemmák, feszültségek és küzdelmek, amelyek meghatározzák a vallásos muszlim nők mindennapjait, sokban hasonlítanak a hívő keresztény nők dilemmáira, feszültségeire és küzdelmeire.

Szerző: Laborczi Dóra

„Először is, miről beszélünk: az iszlámról, a muszlimokról, az iszlamistákról, az arabokról, a bevándorlókról, a sötétebb bőrű emberekről vagy a terroristákról? Ez hét különböző dolog” – idézte köszöntő beszédében Kováts Eszter (FES) Timothy Garton Ash Az iszlám Európában című, 2006-os esszéjét, majd megjegyezte: „most 2016-ban hozzátennék még legalább két kategóriát: menedékkérők és menekültek”. (Talán a kereszténységgel kapcsolatban is gyakrabban tehetnénk fel hasonló kérdést, például azt, hogy mit értünk keresztény Európa alatt: a kereszténységet, a keresztényeket, a Krisztust követőket vagy egy kulturális norma követőinek közösségét, az európaiakat, a magyarokat, a fehér bőrű embereket vagy a konzervatív értékrendet? – És természetesen, 2016-ban mi is hozzátehetjük azokat a keresztényeket, akiket hitük miatt üldöznek szerte a világon.)

Fontos tisztázni, hogy mire is gondolunk, amikor egy-egy vallásról vagy annak követőiről beszélünk, hiszen ezek a témák összecsúsznak a politikai diskurzusban és a nyilvánosságban, ami súlyos következményekkel járhat. Annyi a mítosz, tévhit és a felkent álszakértő, és annyi a politikai indulat, hogy még helyes kérdéseket is nehéz feltenni – vetette fel a bevezetőben Kováts Eszter.

Még ha minden kérdésre nem is adott választ és a megközelítések már-már befoghatatlanul tág merítésből érkeztek – gondoljunk bele, mennyi mindenről kellene hogy szó essen egy kereszténység és a nők témájú konferencián –, a helyes kérdések felvetésére, a probléma megközelítésének újfajta, üdítő módjára mindenképpen lehetőséget nyitott ez a konferencia.

Pető Andrea, a CEU professzora szerint ez az alkalom azért lehet fontos, mert

• az úgynevezett igazi iszlámról mindenkinek megvan a véleménye, pedig igazából semmit nem tudunk róla. Hatalmi kérdés, hogy ki rendelkezik az iszlám fogalmi meghatározásának jogával és mire használja. (Ugyanígy, az igazi kereszténységről mindenkinek megvan a véleménye, pedig igazából nagyon kevesen értik és ismerik a lényegét és a kereszténységgel kapcsolatban is ugyanígy kérdés lehet, hogy ki mire használja.)
• Az iszlám feminizmus miatt, aminek nagyon kevés terepe van, pedig az iszlámban is megfigyelhető az a törekvés, hogy a nők maguk számára akarják értelmezni a hagyományt. Minden vallásban létezik fundamentalista szárny, amelyik férfiközpontú és elnyomó. (Utóbbi állításról keresztény nőként is lehet tapasztalunk.)
• Az esélyegyenlőségi vita az iszlámellenes vita tárgyává vált – a korábban az esélyegyenlőség ellen fellépő konzervatív férfiak védték az iszlámtól a fehér nőket, és ez már a 19. században is gyakorlat volt.
• Az iszlám és feminizmus kérdése rólunk is szól, Európa jövőjéről – gyarmatosító diskurzus az önmeghatározást is keretbe zárja, ennek pedig éppen Európa lesz a legnagyobb vesztese.

A konferencia főelőadója Riem Spielhaus, a Göttingeni Egyetem vallástudományokkal foglalkozó professzora volt, aki szerint a muszlimokkal kapcsolatos kérdésfelvetések Európában nem a bevándorlási hullámmal kezdődtek, hanem jóval korábban. Ennek része volt az is, hogy a muszlim és a bevándorló között egyenlőségjelet tettek és „általában arra kértük őket, hogy arról beszéljenek, miben mások, mint mi”.

Az iszlámról és a nőkről ezeknek a régi vitáknak a keretében beszélünk és azt is láthatjuk, hogy az európai muszlim közösségekre vonatkozó törvények általában a nők öltözködésével kezdődnek – a 2001-es terrortámadás után született meg az a francia törvény, amelyik elsőként korlátozta a muszlim nők számára a fejkendő viselését; a burkini okán most ugyanez a vita erősödött fel. Pedig a muszlim nők maguk szeretnének dönteni arról, hogy milyen viseletet hordanak, az Európában élő muszlim nőknek pedig az a tapasztalatuk, hogy nem kérdezik meg őket, mik az ő igényeik, nem azt vizsgálják, hogy például mi kellene ahhoz, hogy munkát találjanak, és gazdaságilag függetlenek legyenek, viszont az öltözködési szokásaik folyamatosan fókuszban vannak.

Hogy az öltözködés és a politika mennyire nem választható szét, azt egy későbbi hozzászóló története jelzi: Németh Anna, középiskolai tanár, a Magyar Iszlám Közösség tagja elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben sok magyar vagy Magyarországon élő muszlim nő az utóbbi másfél évben vette le a kendőt, mert az utcán gyakoriak az atrocitások:

volt olyan muszlim nő, akit Budapest utcáin egy járókelő le akart köpni, de véletlenül a nő kétéves gyerekét találta el.

Spielhaus előadásából kiderült, hogy a régi viták mellett új jelenségek is vannak, ilyen például az is, hogy a muszlim nők egyre jobban felemelik a hangjukat, egyre jobban kiállnak a jogaikért és megjelent az iszlám feminizmus, a muszlim női aktivizmus is. Ezek a mozgalmak a sokszínűségre hívják fel a figyelmet, összefogásra szólítanak fel, a politikai választóvonalakon túli párbeszédről, szolidaritásról, egymás támogatásáról beszélnek.

Miután 2015 februárjában megtámadtak egy zsinagógát Dániában, a szomszédos Norvégiában több mint ezer muszlim hívő élőláncot alkotott egy oslói zsinagóga körül, hogy kifejezzék részvétüket, és szimbolikusan védelmet nyújtsanak a helyi zsidó közösség számára. A következő hétvégén, több száz norvég egy oslói mecsetet állt körül, hogy kifejezzék szolidaritásukat és tiszteletüket a helyi muszlim közösséggel.

Az előadó egy muszlim női szerzőt, Zibamir Hosseinit idézte, amikor a feminizmus szó muszlim közösségen belüli használatának problémájára hívta fel a figyelmet. Hosseini fenntartással használja a feminizmus szót, mivel nincs megfelelője a perzsa nyelvben, habár ez a tudás mindig megvolt az iszlámban, de nem képezte vizsgálat tárgyát. A feminizmus kifejezés elsősorban az elnyugatiasodott elit körökben jelentkezett és valóban érzékelhető volt olyan tendencia, hogy felvilágosult muszlim férfiak azokat a nőket keresték, akik nem viseltek kendőt és nyugatiasan viselkedtek. De az egyenlőséget, mint vallási alapértéket azok között is meg lehetett találni, akik vidéken élnek és kevésbé képzettek.

Régi érv viszont az „iszlám és a nők” témájú vitákban, hogy az iszlám a nőket felszabadította, több jogokat adott a nőknek (pl. a nők váláshoz való jogát), ezzel a téma lezártnak tekinthető. Erre az a válasz, hogy „bár szabadabbak lettünk a vallásnak köszönhetően, de a patriarchális struktúrák mindezt lerombolták”. (Arról, hogy nőként milyen egy patriarchális berendezkedésben boldogulni, amelyik eredendően a vallásban – vagyis esetünkben Krisztusban – megélt szabadságról szól, szintén ismerős tapasztalat lehet.)

„Az arab nők számára nincs szükség a feministákra azért, hogy megmondják, milyen az igazi feminizmus, mert saját küzdelmeik vannak és ez a küzdelem napjainkban egyre láthatóbbá válik, egyre inkább kifejeződik” – vetette fel Spielhaus. Ennek a saját küzdelemnek pedig egy keresztény női nézőpontból szintén nagyon fontos állítás az alapja: a muszlim nők hisznek abban, hogy a vallásuk a legfontosabb erőforrás az életükben és ez segít nekik jó döntéseket hozni, és hogy a vallás fontos erőforrása lehet a társadalmi igazságosságért folytatott harcnak.

A keresztény teológusnőkhöz hasonlóan a muszlim nők egy csoportja is elkezdte újraolvasni a szent szövegeket, hiszen a hívő muszlim számára a legfontosabb üzenet a Koránban az, hogy minden emberi lény egyenlő. Ez a tudás és az elnyomás tapasztalata készteti a szövegek eredeti értelmének felkutatására a muszlim női írásmagyarázókat, hiszen azokra masszív patriarchális értelmezési rétegek rakódtak. Spielhaus példát is hozott erre, méghozzá éppen a Korán azon szakaszát, amelyet a leggyakrabban idéznek, ha a nők elnyomását szeretnék alátámasztani. Ez a Korán 4:34 versében található, ami a jelenlegi fordításban úgy hangzik, hogy a férfi megverheti a feleségét. A női írásmagyarázók ezt a „verés”-re fordított „daraba” szót megnézték, és arra jutottak, hogy 40-szer szerepel a Koránban és csak ebben az egy szakaszban fordították verés-re. Legtöbbször szétválasztást jelent (a tenger szétválasztását vagy az út szétválását). Ez a vers különben arról szól, hogy mit tegyen a férfi, ha konfliktusba kerül a feleségével: az első javaslat az, hogy aludjanak külön, a második, hogy kérjen tanácsot valakitől és a harmadik a „daraba”, tehát az, hogy váljanak szét, nem pedig az, hogy verje meg. Másrészt – hangsúlyozta Spielhaus professzor – egy muszlim hívő cselekedeteinek forrása a próféta életútja és cselekedetei, és mivel a hagyomány szerint a próféta soha nem verte meg egyik feleségét sem, hogyha a próféta útját akarják járni, akkor a férfiaknak sem kellene megverniük a feleségüket.

(Banális következtetésnek tűnhetnek ezek, de egy masszívan rögzült patriarchális világban – habár jelenthet motivációt, megerősítést és visszacsatolást – nem a kívülről jövő feminizmus fog véget vetni a nők elnyomásának, hanem a belső, szilárd, hitbeli meggyőződés.)

Spielhaus kiemelte: „amit a muszlim nők kérnek az az, hogy támogassák az ő tevékenységüket és ismerjék el, hogy végzik ezeket. Hogy ők beszélhessenek arról, hogyan élik meg saját helyzetüket és mondják el, hogy ők milyen megoldásokat találnának minderre.” Ezek a nők kettős fronton küzdenek, az egyik a saját közösségük, ahol a helyzet sokszor nagyon nehéz és ők az egyetlenek, akik kiállnak magukért és másokért; másik pedig a világi, szekuláris közeg, amelyik teljesen másik kategóriákat és szavakat használ az esélyegyenlőségben folytatott küzdelemre és gyakran másban látja a megoldást is.

Spielhaus a fenti karikatúrát hozta példaként, majd kiemelte: jól látjuk a két irányt és ezek a lányok bennragadtak középen. Nincs sok hatalmuk, erejük, eszközük ahhoz, hogy az iszlám meghatározó diskurzust megváltozassák, de nagyon sokat tesznek és küzdenek azért, hogy a muszlim nők helyzetét valóban jobbá tegyék. Ez egy lassú folyamat, de láthatók az eredményei. (Ugyanígy nekünk is csekély hatásunk van a változásra, erőnk és eszközünk ahhoz, hogy a keresztény és az európai nőkről folytatott diskurzust megváltoztassuk, de szeretnénk láthatóvá tenni ezeknek a nőknek a helyzetét, küzdelmeiket és valódi problémáikat is.)

Spielhaus egy muszlim bloggert idézett a dilemmával kapcsolatban: ez egy harc a saját identitással (a bevezetőben említett kérdéssel: mit jelent muszlimnak, arabnak és nőnek lenni?), közössége tagjaival, akik őt feministának tartják, a feministákkal, akikkel szintén nem beszél egy nyelvet, mert vallásos, de küzdelem az idővel és a szavakkal is. A muszlim nők élete ma tulajdonképpen a küzdelem szóval írható le, de küzdelem nélkül nem igazán fog változni a helyzet.

Hozzászólásokra reagálva az előadó elmondta, hogy bár a muszlim nők helyzete nem csak vallási, de szegénységi kérdés is, és bár a muszlim nők különböző társadalmi-politikai-gazdasági-kulturális környezetben élnek, mégis minden muszlim nő tapasztalata és húsba vágó téma számukra a diszkrimináció, a vallásos terekhez való hozzáférés tilalma, az elnyomás, az erőszak. Mindenhol a világon küzdünk azért, hogy pl. az erőforrásokhoz nőként könnyebben hozzáférjenek és legfőképpen azért, hogy amit a muszlim nők tesznek, az érje el a mi tekintetünket.