Evangélikus lelkészek és gyülekezeti tagok gyűltek össze Budapest szívében, hogy a Lettországi Evangélikus Egyház zsinatának döntése ellen tiltakozzanak. Mint arról korábban beszámoltunk, a Lettországi Evangélikus Egyház zsinata beszüntette a női ordinációt. Ezzel kapcsolatban a Lutheránus Világszövetség is felszólalt, most pedig Magyarországon Balogh Éva, evangélikus lelkész hirdetett szolidaritási akciót a budapesti Deák térre.
A helyszínen megjelent lelkészek Luther-kabátban elénekelték a lelkészavatásokon elhangzó – „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk” kezdő sorú – Confirmát. Ezt követően a lelkészi kar Galata 3, 28 alapján közösen fogalmazta meg szolidaritását: „Krisztusban nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.