Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Közös a hitünk
Közös a hitünk
Negyedszázados a megigazulás tanításáról szóló közös nyilatkozat – konferencia az évforduló alkalmából

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. október 31-én a németországi Augsburgban írták alá katolikus és evangélikus részről a megigazulás tanításáról szóló közös nyilatkozatot. Gáncs Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa és Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának…

A reformáció nekem szól!
A reformáció nekem szól!
Luther felismerése ma is meghatározza életünket

Luther Márton történelmi szerepéről, bibliafordító munkájáról, hitet, életet újító felismeréseiről is szó esett „Péter és Pál disputájában” Gáncs Péter és dr. Lackner Pál nyugalmazott püspök jóvoltából. A két evangélikus lelkész Kossuth rádióban elhangzott beszélgetésének szerkesztett, rövidített…

Átalakulás akkor és most
Átalakulás akkor és most

Több mint ötszáz év telt el azóta, hogy egy Ágoston-rendi szerzetes, név szerint Luther Márton (a hagyomány szerint) 1517. október 31-én kiszögezte 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára. Hogy ez valóban így történt-e, vagy a mozzanatot csak az utókor költötte hozzá az egyház megújítását célzó…

Mindent tudsz a reformációról? – kvíz
Mindent tudsz a reformációról? – kvíz

Most tesztelheted tudásodat! Mindent tudsz reformációról, vagy nem nagyon érted, mit takar az október 31-i munkaszüneti nap? Ismered a reformáció arcait, eseményeit? A tíz kérdés után most mindenre fény derül!   Ha kitöltötted ünnepi kvízünket, írd meg eredményedet…

Halloween vs. reformáció vs. mindenszentek – mit ünnepeljünk? – videó
Halloween vs. reformáció vs. mindenszentek – mit ünnepeljünk? – videó

Október vége és november eleje egyházi berkekben igencsak zsúfolt időszak. Az október 31-től november 2-ig tartó, mindössze hetvenkét órás időszak több felekezeti és kulturális hagyomány találkozási, mi több, ütközési pontja. Ebben a három napban összeér az angolszász hagyomány „farsangja”, a…

Hagyjátok békén a halott Luthert
Hagyjátok békén a halott Luthert
Hallottátok az én igémet? – Dietrich Bonhoeffer

Nincs már időnk olyan egyházi ünnepekre, amelyeken önmagunk előtt szerepelünk. Nem akarjuk már így ünnepelni a reformációt! Hagyjátok végre békében a halott Luthert, hallgassátok az evangéliumot, olvassátok az ő Bibliáját, halljátok magát Isten igéjét! Az utolsó ítéletkor Isten bizonyára nem azt…

Keresztény, kreatív és ötletes – Mi az?
Keresztény, kreatív és ötletes – Mi az?
Reformátorok az otthonodban!

Az Egyesült Államokban élő Samantha Bender, a Pleasantly Crafted evangélikus művészeti, kézműves és dizájnajándékokat gyártó vállalkozás egyik tulajdonosa különleges meglepetést készített gyermekeinek a reformáció hónapja alkalmából, amelyet aztán közkinccsé tett: a játszva tanulást segítő színező…

Luther szól!
Luther szól!

Kérünk, oszd meg videónkat, hogy a reformáció hete Luther Mártonról szólhasson! Rajtad múlik! Az elmúlt évtizedekben szép lassan országunkban is teret nyert az ősz vége felé mindent elárasztó halottkultusz, valamint a tengerentúlról érkező zavaros ideológiák és szokások áradata. Így a reformáció…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_14.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása