Kötőszó

„A zene nem öncélú lelki érzékenyítés” – hangzik el a szeptember végén bemutatott Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című dokumentumfilmben. A mondat hitelességét pedig az idén ötvenöt éves együttes létezése támasztja alá, valamint nem kevésbé az, hogy ez a zenekar generációkat szerettetett meg a verssel és a zenével. A nézők Kaláka-dalokkal teletűzdelt életútroadmovie-t láthatnak.

Szöveg: Kézdi Beáta | Fotó: Cseke Csilla / MTIPigniczky Réka rendezése semmiképpen sem nosztalgiamozi, inkább fejlődéstörténet és ismeretátadás egyszerre, azoknak is, akik szeretik a Kalákát, és minden dalát kívülről fújják, és azoknak is, akik csak hírből ismerik az együttest.

„Együtt született meg a közönség és a zenekar” – mondja Huzella Péter, aki korábban majd két évtizeden keresztül volt a Kaláka tagja. A filmből nemcsak az 1969-es megalakulás utáni éveket ismerjük meg (a zenekar sem nem volt tiltott, sem nem támogatott), vagy a kedves anekdotákat – például Weöres Sándor hogyan írta át a versét a Kaláka dallamára, vagy éppen milyen volt Latinovits Zoltánnal fellépni –, hanem hangszerismeretet, zenei élményt és igazán átfogó képet is kapunk a generációk szeretetétől átölelt jelenig. Megszólal az alapító Mikó István, az azóta már kilépett Huzella Péter, az örök beugró Major Gábor, de természetesen legtöbbször az oszlopos tagok – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs – szerepelnek.

A filmkészítők jóvoltából most a nézők is elkísérhetik az együttest számos koncertre, fesztiválra (az egri Kaláka-fesztiválra is), itthoni és határon túli turnékra: Erdélybe, a Vajdaságba és Dél-Amerikába is. És hogy miért pont oda? Mert Kolumbiában, Cartagena városában szerették volna egyszer a költő kérése nyomán elénekelni Kányádi Sándor Románc című versét, amit végül meg is tett a csapat. És a mozinak köszönhetően ennek mi is szemtanúi lehetünk. Érdekes adalék, hogy a rendező Észak-Amerikában nőtt fel, de gyerekkorában ugyanúgy hallgatott Kalákát, mint a legtöbb magyarországi kisgyerek. Ezért sem véletlen, hogy a Dél-Amerikában élő magyaroknál tett látogatások fontos szerepet kapnak a filmben, bemutatva, hogyan köt össze magyarokat a világban bárhol a Kaláka zenéje és a magyar költészet.

A dokumentumfilm őszinteségéhez hozzátartozik, hogy a tagokat teljesen hétköznapi, amolyan kulisszapillanatokban is látjuk, és beszélnek a több évtizednyi közös munkáról, arról, hogy – mint egy jó házasságban – a bocsánatkérésnek és a megbocsátásnak milyen fontos szerepe van az ő életükben is. Ezerháromszáz dalt írni, ötven lemezt kiadni és több mint tízezer koncertet megtartani nem is lehetett volna másként, mint humorral, szeretettel, hittel és kegyelemből.

A film utolsó pillanatai is élvezetesek, mivel a negyvenedik jubileumkor a Millenárison adott meglepetéskoncert részletei peregnek a vásznon. A rendkívül ötletes és stílusában sokszínű fellépésen énekelt mások mellett a PASO és a Csík zenekar, Kiss Tibi, Frenk, Sebestyén Márta, Lovasi András. Az a koncert akkor tiszteletadás volt a Kaláka előtt, ahogyan most Pigniczky Réka filmje is az. És ha valaki megérdemli a hálát és a tiszteletet a több évtizedes munkájáért, az a Kaláka.