Kötőszó

„Jesus was here”, vagyis „Jézus itt járt” – olvasható az internetes mémen. A képen pedig egy külföldi élelmiszerüzlet látható, ahol a water felirat alatt nem víz, hanem palackozott borok sorakoznak. Nagyon jót derültem, amikor megláttam ezt a bibliai ihletettségű kortárs alkotást, mindjárt eszembe is jutott Luther Márton gondolata: „Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni!”

Szerző: Balczó Mátyás 

A viccet nem félretéve, de egy gondolattal továbbhaladva: egyszerre tölt el izgalommal és érzek hálát, amiért egy-egy igeszakasz olyan nagy erővel meg tud fogni. Nem abban az átvitt értelemben, amikor például valakinek a produkciójára azt mondjuk, hogy „na, ez tetszett, megfogott benne valami”, hanem úgy értem, hogy – nem szépen, de szükségszerűen fogalmazva – én vagyok megfogva. Megragadva, elkapva. Egy kicsit kiszakítva a mindennapokból. Szavak nélkül, de világosan üzeni az Úr az igén keresztül: „Állj most meg egy kicsit, hadd legyek veled!”

Az Úristen nemcsak hogy érti a tréfát, hanem egyenesen használja is mint az evangélium hirdetésének eszközét. Én pedig most az eszköz eszköze lehetek azáltal, hogy egy mémtől elindulva fellapoztam (na jó, rákerestem online) a kánai menyegzőről szóló igeszakaszt, amelyben a víz borrá változtatásának leírása végén olvasható, ami megfogott, ami megragadott: „Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.” (Jn 2,11)

A kereszténység egyik fontos pillére, hogy a tanítványok, vagyis a Jézus (feltámadás előtti és utáni) földi életének tanúi és a Krisztus mai bizonyságtevői közötti láncolat soha, egyetlen másodpercre sem szakadt meg az elmúlt kétezer évben. A tanítványok hite a hitelességnek, vagyis az igaznak, az igazságnak azt a magját teremte meg Jézus által, amelyből elkezdett kinőni egy fa. Hamar, már csemetekorában tépték, cibálták az első évszázadok viharai. Ágai letörhettek, termése idő előtt lepotyoghatott, villám csaphatott belé, megpróbálhatták kivágni, de a gyökere minden más fáénál mélyebben és erősebben kapaszkodott. Nemcsak úgy egyszerűen a földbe, hanem magába a teremtésbe. A kezdetbe. Ahogyan János evangéliumában olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.”

Ez az, ahova a kereszténység fájának gyökere kapcsolódik. Ez az, amit bár nem láthatunk, de létezéséről a tanúságtevők jóvoltából és a felénk áradó Szentlélek által bizonyosságunk lehet. Ez az, ami zárójelbe teszi azokat az aggodalmakat, amelyek most a népszámlálás kapcsán, az azzal összefüggő nyugat-európai tendenciákat is figyelembe véve a kereszténység végóráinak kezdetét vetítik előre. Az emberi történelem elmúlt kétezer éves távlataiba helyezve csak egy pillanatnyi állapot a keresztények arányának csökkenése a jelen kultúrkörnyezetben. Ha ágai le is töredeznek, nem érdemes kétségbeesni amiatt, hogy ez a kétezer éves fa most már tényleg örökre elkorhad.

Mert a lényeget nem ott kell keresni, ami szemmel látható. A lényeg ugyanis ma éppúgy láthatatlanul létezik, ahogyan a fa gyökere sem látható számunkra. Persze ha mélyebbre ásunk, megláthatjuk a gyökeret, mint ahogyan az időben mélyebbre, régebbre ásva ott találjuk az első keresztényeket, Krisztus kétezer évvel ezelőtti követőit is, akik tanítványként komolyan vették a missziói parancsot: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19–20)

Nem kétezer évig. A világ végezetéig!