Kötőszó

Összeállításunkban Luther Márton nagyheti prédikációiból válogattunk részleteket.

Nagycsütörtök

„Amikor a pap a szentséget nyújtja, azt úgy kell értenünk, mintha Krisztus ezen igéi szerint cselekedne: »Vegyétek és egyétek, stb.« Nekünk pedig szintén ugyanezen igék erejével és értelmével kell a szentséget elfogadnunk, és sohasem szabad abban kételkednünk, hogy minden a Krisztus igéiben foglaltak szerint történik velünk, hogy valóban Krisztus teste adatott és az ő vére ontatott értünk, és hogy az új szövetségnek, azaz Isten örökké tartó kegyelmének és jóságának örökösei vagyunk. Íme, a hit igazzá tesz, elűz minden bűnt, orvosol minden betegséget, megvilágosít minden vakságot, kigyógyít minden gonosz vágyból, oltalmaz a bűntől, mindent jóvátesz. Röviden: az ilyen hit gyümölcse a vétkektől való megszabadulás, mert ebben a hitben adatik a Szentlélek, aminek következtében az ember megszereti Istent, hiszen ez oly gazdag jótéteménnyel halmozta őt el, és az ember vidáman, boldogan cselekszik meg minden jót, parancsolat és törvény nélkül. […]

Így hívogat magához Máté 11-ben: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.« (Mt 11,28) Nem gondolható, hogy az Úr ezt testi fáradtságról és teherről mondja, hisz ő elsősorban a lelkeken segít, ezért az ő igéjét a lelkiismeret nyugtalanságára és terhére kell érteni, amely nem más, mint az elkövetett bűnök és a napi vétkek, valamint a bűnös kívánságok miatt érzett lelkiismeret-furdalás. Mindezeket az embereket nem űzi el magától, mint azok, akik azt tanítják, hogy tisztán és méltón járuljunk a szentséghez, nem ad parancsolatokat, senkit sem kényszerít, hanem hívogat és kedvesen biztat mindenkit, akik bűnösök és terhek alatt görnyednek, úgyhogy valaki más segítségére szorulnak. Az oltáriszentséget ne méregnek gondoljuk, hanem a lélek orvosságának, ahogy maga mondja Máté 9-ben: »Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.« (Mt 9,12) Csak arra van szükség, hogy felismerd és átérezd fáradtságodat, terhedet, és szívedből kívánj ezektől megszabadulni. Látod, ekkor leszel méltó a szentségre, és ha ebben hiszel, akkor ő megad neked mindent, amire szükséged van.”

(Nagycsütörtöki sermo Krisztus szent és valóságos testének méltó vételéről, Wittenberg, 1521. március 28.)

 ***

Nagypéntek

„[Kihallgatás a nagytanács előtt] […] Nekem az a legfontosabb, hogy úgy nézzük az Úr leköpdösését, hogy mindezt értünk szenvedte el. Erről keveset prédikálnak, de még ennél is kevesebbet gondolnak rá. Jegyezd hát meg, hogy amikor a haját tépdesik, leköpik és káromolják, akkor ezek mind a mi bűneink, és minden kereszténynek úgy kell tekintenie erre, mintha azt találná megírva: »Az én bűneim!« Hiszen ma azt kell hirdetnünk, hogy a mi bűneink okozzák az Úr szenvedését, sőt malomkőként lógnak a nyakában, hogy tudjuk, hol találhatók a bűneink, és hol a helyük.”

„[Krisztus megfeszítése] […]  »Keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.« (Lk 23,33–34) Íme hát a megfeszített Krisztus, amint a keresztfán függ: így lett a mi főpapunk. Mindenki figyeljen jól a következő szavakra: »Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.« (Lk 23,34) Mindenkinek úgy kell tekintenie a kereszten függő Krisztusra, mint valódi főpapra […]! Hiszen az Ószövetség értelmében a főpapnak megvan az az előjoga, hogy szép ruhákkal ékesítse fel magát, és áldozatot mutasson be (vö. 2Móz 28; 3Móz 16). Így gyakorolja Krisztus a kereszten papi hivatását. Hogyan hát? Felvette legjobb ruháit és legszebb ékszereit. Melyek ezek? A türelem és az Atya iránti engedelmesség! Sohasem láttál ennél nagyobb szeretetet, alázatot és szelídséget. Az összes létező erény megtalálható itt egy személyben. Ezen a módon felékesítve mutat be áldozatot. »Nem is bakok és bikák vérével, hanem az ő tulajdon vérével« (Zsid 9,12) nyerte el nekünk az örök üdvösséget. Mindezt értünk teszi, és így imádkozik: »Atyám, bocsáss meg nekik!« Ez a szakasz segít minket abban, hogy valódi főpapunkként ismerjük fel Krisztust. Sokat kell erről prédikálnunk és tanítanunk. Krisztus azokért imádkozik, akik megfeszítették őt, különösképpen pedig azokért, akik nem tudják, mit cselekszenek.”

(A kigúnyolt király és megfeszített főpap – Prédikáció nagypéntek délutánjára, Wittenberg, 1529. március 26.)

Nagyszombat

„[Krisztus halála] […] Íme a szenvedés, mely megmutatja, mennyibe került a megváltásunk! Ezért kell emlékeztetnünk magunkat rá, hogy ne felejtsük el túl könnyen e szenvedést, és hogy ne legyünk hálátlanok. Hiszen Urunk szenvedése megmutatja, hogy milyen szörnyűséges dolog a bűnös élet. Keresztények akarunk lenni, mégis folyton vedelünk és mulatozunk, mintha Krisztus hiába szenvedett volna, vagy meg sem halt volna bűneinkért. Egy biztos: ha a bűneinkért halt meg, akkor azt akarja, hogy adjuk halálra azokat (vö. Róm 6,13; 8,13 stb.) Nekünk mint olyan embereknek, akik kereszténnyé akarnak válni, egész életünkön át óvakodnunk kell a bűntől, mivel a megváltásunk olyan sokba került, és olyannyira próbára tette Urunkat. Ám mivel nem hagyjuk, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy Krisztus értünk szenvedett, nem is sokat törődünk bűneinkkel.”

(A helyettünk szenvedő Megváltó – Prédikáció nagyszombat délutánjára, Wittenberg, 1529. március 27.)

Húsvét

„Mert az emberek nagy része úgy hallgatja Krisztus feltámadását, mint valami törökről szóló történetet, és olyan az nekik, mint egy kép a falon. Valami különbnek kell azonban ennek lennie, mint ahogy énekeljük is: »Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk…« Úgy kell a feltámadásra tekintenünk, hogy az a miénk: engem és téged érint. Nemcsak azt kell néznünk, hogyan történt a feltámadás, hanem fel kell ismerned, hogy érted történt, ahogyan arról Krisztus beszélt az övéinek: »Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« ( Jn 20,17) Itt halljuk, mi a célja a feltámadásával. Az az igaz tanítás, ha valaki úgy fogadja a feltámadást, mint a saját javát. Nagy különbség, hogy: »Krisztus üdvözítő és király«, vagy: »Krisztus az én üdvözítőm és az én királyom«. […]

Ez a mi vigasztalásunk, hogy Krisztus előjön a sírból, és a halál, a bűn, az ördög nem állhat ellene. Itt az egész világ bűnei erőtlenné válnak. Amikor Mária Magdalénának megjelenik, nem lehet rajta látni sem halált, sem bűnt, sem szomorúságot, hanem csak tiszta életet és örömöt. Ekkor látom, milyen uram van, aki eltapossa az ördögöt. Ekkor látom tisztán bűneimet, a kínt, az ördögöt. Ő az asszony magva, aki a kígyó fejére tapos (1Móz 3,15), és azt mondja: »Halál, meg kell halnod! Pokol, neked kell alászállanod! Itt a győztes!«”

(Prédikáció húsvétvasárnap délelőttjére, Wittenberg, 1529. március 28., részlet)