„Szent ez a hely, ahol állsz – halld meg a teremtmények hangját!” – ezzel a témával hív közös gondolkodásra az idei teremtés hete, amely szeptember 25-én, vasárnap vette kezdetét.
Szerző: Koltai Zsuzsa
„Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz!” (2Móz 3,4–5)
„Halld meg a teremtmények hangját!” – de vajon milyen teremtményekről van itt szó? Kiknek és milyen hangját kellene meghallanunk? És milyen ez a hang: jajkiáltás, könyörgés vagy gyönyörű hálaadó szimfónia? És miért jó nekünk, ha hallgatunk, ha figyelünk? Nem egyszerű feladat az összes teremtményt számba venni és az egész világon átfuttatni törődő gondolatainkat. Aggódva gondolhatjuk, vajon nem hagyunk-e ki senkit és semmit… De kérdezhetjük ezt is: vajon van-e bármi a világon, világunkban, ami nem teremtett, ami nem teremtmény?
Hitünk és a Biblia tanúsága szerint minden teremtetett, és nincs semmi sem világunkban, amit nem Isten teremtett. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” – írja János evangélista (Jn 1,3). A teremtés képessége Isten kizárólagos tulajdonsága, és minden, ami van, amit ismerünk, amivel találkozunk, Isten által van – vagyis teremtmény.
Teremtmény a boltozat: az ég és minden ráhelyezett felhő, a napkorong, a Hold, a csillagok és minden égitest, teremtmény a levegő, mely átjárja mellkasunkat, vagy a szél, mely kipirosítja arcunkat.
Teremtmény a víz: vizek a boltozat felett és alatt, táruljon elénk bármilyen formájában. A harmat vagy az eső cseppjei, a forrás vize, a hegyi patak, a folyók, apró őszi tócsák, a tavak, tengerek, óceánok, de teremtmény a víz akkor is, ha a csapból folyatva bukkan fel, vagy ha palackba zártuk.
Teremtmény a kő: a kövek, kavicsok, sziklák, homokszemek, ásványok, kőzetek és maga a talaj, teremtmény a megmászott hegycsúcs, a védelmező ház fala, a virágföld, a cserepünk vagy éppen az út pora csizmánkon.
Teremtmény a növény: magok, fűszálak, virágok, bokrok, cserjék, fák, gyümölcshozók, teremtmény akkor is, amikor asztalod vagy jegyzetpapírod, amikor ruhád, mely felöltöztet, vagy amikor élelem a tányérodon.
Teremtmény az állat: apró egysejtűek, bogarak, rovarok, csúszómászók, madarak, halak, szárazföldi lények. Teremtmény a földet túró földigiliszta, a vetést beporzó, szorgalmas rovar, az ablakod előtt trillázó énekesmadár, a testével tápláló tenyészállat vagy otthonod társa, házi kedvenced.
És Isten teremtménye az ember: minden embertársad és te magad. A világ bármely pontján élő ember: kicsinyek, nagyok egyaránt. A gazdag és a nélkülöző, a nyugodt és a szenvedő, a derűsen nevető és a síró. Mind, aki az utcán szembejött, családod tagjai, barátaid, munkatársaid és azok is mind, akiket nem látsz, mert egy másik időben éltek vagy fognak élni, vagy mert a világ egy másik pontján élnek, távoli kontinenseken, kis szigeteken, nagyvárosok gettóiban, a sivatagos puszta tákolt viskóiban, őserdei kalibákban.
Isten teremtménye vagy te magad: legyél bárki, lakjál bárhol, legyél bármennyi idős, érezd éppen bárhogyan magad – mindig, mindenhol és mindenhogyan Isten teremtménye vagy.
A teremtmények összessége világunk közössége, nincs semmi, ami körülvenne minket, és ami nem teremtetett. Ez a világközösség az otthonunk. Az az otthon, amelyben Isten mint Teremtő jelen van, és amelyben folyamatos lehetőségünk van a vele való találkozásra.
Hogy hogyan? Ebbe a világba, a világ valóságába érkezett a megtestesült Isten Jézus Krisztusban. Ide, a teremtmények közé: az égitestekben gazdag boltozat alá, a vizek, kövek, kavicsok, porszemek, vetőmagok, virágok, gyümölcsfák, madarak, bogarak, földigiliszták, a vízi és szárazföldi élőlények és az ember világába. Az Isten története, találkozása a teremtett világgal nem egy másik valóságban, nem egy elvonatkoztatott térben vagy időben történik, hanem itt. Isten Jézusban itt jár, ebben világban. Jézusban, aki lecsendesíti a vihart, akinek a samáriai asszony vizet merít, aki kősziklára építi az egyházat, aki kalászt tép szombaton, aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe, aki megáldja a kicsiny gyerekeket, és aki Atyaként szólítja az Istent.
Szent ez a hely, ahol állsz. Szent, mert az Isten van jelen benne. Itt, ez a teremtett világ a találkozás helye: ahol a másik arcában teremtett mivoltodra ismerhetsz, ahol a másik arcában Istenre ismerhetsz. Ez a világ megváltásod és életed színhelye. Otthonod neked, otthonom nekem és otthona minden teremtménynek. A teremtés Isten miatt otthonunk: az ünnep helye és a nyugalom háza.
Oldd hát le sarudat lábadról, és járj könnyű léptekkel a teremtésben: hallgasd a szelek zúgását, keresd, szomjazd az élő vizet, építsd sziklára házadat, tépd le a kalászt szombaton, ha ezt kell tenned, hogy gyógyíthasd a világ sebeit, vegyél példát a rét liliomairól és az égi madarakról, légy irgalmas a szenvedőkkel és elnyomottakkal, imádkozz az esőért és a megújulásért – légy hűséges művelője és őrzője a kertnek, melyet a Teremtő Isten bízott rád.
Csak csendesedj el, és halld meg a teremtmények hangját.
Borítókép: Unsplash.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.