Kötőszó

Nincsenek illúzióim: nagyon kevesen tudják, mit is ünneplünk pünkösdkor. Úgy érzem, az emberek egy részét nem is érdekli különösebben ez az ünnep: „Még egy hosszú hétvége, újabb esély a wellnesshétvégére. Legalább kitolódik egy nappal a sokak által nehezen megélt hétfői munkakezdés.” De miben ragadható meg valójában pünkösd ünnepének lényege? Mitől lesz több, mint egy extra szabadnap?

Szerző: Nagy Zoltán lelkész

Érdekes megfigyelnünk, hogy konzumerizált társadalmunkban ez az ünnep abszolút harmadikként kullog karácsony és húsvét után. Persze az egyházi évben is a harmadik, hiszen a három nagy keresztyén ünnep közül pünkösd áll legmesszebb az adventi évkezdettől.

Ugyanakkor elgondolkodtató az is, hogy ez az az ünnep, amely a keresztyénségen belül is a legkevesebb embert mozgatja meg. Hogy miért? Mert három nagy ünnepünk közül kettő olyan, amellyel kapcsolatban valamilyen szinten involválódik az ember aktivitása. Karácsony előtt kifejezetten sokat kell tennünk azért, hogy valóban szép, nyugodt és szeretetteljes legyen az ünnep. Húsvét ünnepén a lassan kihaló néphagyomány miatt a legtöbb ember szintén úgy érzi: itt ezzel dolgom van. Készülünk vagy vendégségbe, vagy vendéget fogadni. Készülünk locsolkodni vagy a locsolók elől elmenekülni. De valamennyi munkánk azért mégis van benne.

És pünkösd? Se ajándékozás, se erős, még ma is élő néphagyomány, se egyéb elvárások, amelyek okán cselekednünk kellene. Szép csendben eljön az ünnep, szinte észrevétlenül lezajlanak az istentiszteletek, aztán megy minden tovább. Pedig az első pünkösdkor Jeruzsálemben robbanásszerűen megnőtt a Krisztus-követők száma. Az addigi bővebb tanítványi körhöz képest is hatalmas volt az a háromezer fős tömeg, amely csatlakozott a Krisztusban hívőkhöz, és ezzel megszületett az egyház.

Érdekes ellentmondás, hogy míg az egyik oldalon három legnagyobb ünnepünk mindegyike arról szól, hogy mivel ajándékoz meg minket Isten, addig a másik oldalon azt éljük meg, hogy az emberek azt értékelik, ahhoz vonzódnak inkább, amivel nekik maguknak is volt feladatuk, amibe energiát fektettek be. Azon az ünnepen mozdulnak meg legtöbben a templom felé, amikor a legtöbbet kellett tenniük. És pünkösdkor – amely nem igényelt komolyabb készülést és erőfeszítést – a legkevesebben. Pedig a Szentélek és a közösség Isten hatalmas ajándéka. Márpedig Isten legnagyobb ajándékai mind ingyenesek. Nem értéktelen mivoltuk, hanem általunk megfizethetetlen értékük miatt. Fogyasztói társadalmunk furcsa ellentmondása, hogy Isten ingyen ajándékát kevesebbre becsüljük, mint azt, amihez magunk hozzá tudtunk tenni valami teljesen elenyészően jelentéktelen apróságot. Ez a tükör viszont azt a képet láttatja velünk, hogy fontosabbnak értékeljük emberi teljesítményünket Isten kegyelménél, szereteténél, sőt Lelkének ajándékainál is.

Miben ragadható meg pünkösd értelme a mai ember számára? Mint általában az istenkérdés, ez is a határhelyzetekben mutatkozik meg. Leginkább az élet határánál. Amikor már nincs tovább, nincs több esély, nincs más lehetőség. Amikor azzal szembesül az ember, hogy szüksége van a Paraklétoszra (Jézus így szól a Szentlélekről János evangéliumában), Vigasztalóra, Pártfogóra. Hogy mégiscsak van valaki megfoghatatlan, beazonosíthatatlan, matéria nélküli valóság, aki elvégzi a vigasztalásnak, a pártfogásnak, az egymás kölcsönös megértésének feladatát bennünk és köztünk.

Szükségünk van Isten Szentlelkének jelenlétére. Lehet, hogy ezt most nem vesszük észre, de azokban a bizonyos határhelyzetekben nyilvánvalóvá, egyértelművé válik. És akkor legalább tudjuk, hogy Isten Lelke az, aki hitet ébreszt, közösségbe hív, vigasztal, pártfogol. Nekem nem kell hozzátennem ehhez, de nélküle nem is tudom mindezt megtenni a maga teljességében. Isten Lelke tegye teljessé ünnepünket!