Kötőszó

Az író 70. születésnapján jelentette be a családja, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház gondjaira bízza Esterházy Péter mintegy tizenkétezer kötetet számláló könyvtárát. Mivel a kéziratos hagyaték Berlinbe került, így talán még nagyobb megtiszteltetés ez a gesztus. 

Szerző: Zászkaliczky Zsuzsanna

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Prőhle Gergely országos felügyelő az Evangélikus Országos Gyűjtemény szakmunkatársaival közösen megvizsgálták a lehetőségeket, és végül igent mondtak a felajánlásra. A könyvek több száz dobozban, eredeti polcrendben kerültek a gyűjteménybe, majd másfél éves feldolgozómunka után a végleges, újonnan kialakított könyvtártérbe, amelyet ma, január 21-én 12 órakor avatunk fel. (Az esemény az Evangélikus.hu oldalon élőben is követhető lesz.) A látogatással, kutatással kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók az Evangélikus Országos Könyvtár honlapján.

Csoóri Sándor, Faludy György, Csurka István, Tandori Dezső, Szabó Magda, Szentkuthy Miklós, Fráter Zoltán, Somlyó György, Jelenits István, Petőcz András, Térey János, Fejtő Ferenc, Timár György, Pilinszky János, Visky András, Orbán Ottó és mások dedikációi is megtalálhatók a könyvtár köteteiben.

„Kortárs művészek megítélése mindig homályos, bizonytalan ügy, nézve a művészet történetét, nem okvetlenül látszik ott helyben a nagyság…” – írja Esterházy Péter Lesz, lösz, lusz című publicisztikája elején. Már most szólok, hogy az olvasók nem minden vendégszöveg esetében kapják kézbe kényelmesen a forrásmegjelölést. Ha másban képtelenség, ebben legalább kövessük „a mestert” (Termelési regény).

Kortárs művészet, kortárs irodalom, kortárs író, kortárs olvasó – bár megítélésük homályos, bizonytalan és politikailag is igen bonyolult, mind együtt van és egymásnak örvendezhet az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárban, amely immár a miénk. Nem, nemcsak az evangélikus egyházé, hanem a miénk: Esterházy-olvasóké és még nem olvasóké, magyartanároké és magyar diákoké – nem beszélve a külföldiekről, hiszen EP számos (n) műve még számosabb (e = axy + bxd + cxf stb.) fordításban megtalálható a polcokon –, egyetemistáké és a mesterrel például egykorú rajongóké.

Esterházy Péter és Gitta könyveivel nemcsak a családi otthon nappalija és dolgozószobája költözött az irodaház földszintjére, hanem a magyar irodalom is. (Jószerével tetemes európai, főként német kísérettel.) Klasszikusok sorakoznak a 20–21. századi kötetek százai mellett, amelyekben szellemes, kedves, célozgató, reflektáló, szűkszavú, élménybeszámolós, barátságos, közhelyes, közhelytelen, hatásvadász, sportos, laza és fegyelmezett dedikációk ígérik a fantasztikus irodalmi hálózat felrajzolását. Esterházy ugyanis megkerülhetetlen. Kánonok jönnek-mennek, ő marad az, aki: a rendszerváltás évtizedeinek legnagyobb hatású – és akár tetszik, akár nem: viszonyítási pontként meghatározott – magyar írója. „A nagy magyar író.” „Stb., stb.”

„Az irodalom nem egységes, de egy.” (Olvasó, te utolsó!) Ezt felejtik el ma sokan, és ezt nem szabad elfelejtenünk nekünk, evangélikusoknak, akiknek Bornemisza Pétere, Berzsenyije, Kis Jánosa, Weöres Sándora, Reményike van. Ebben, ebben a „nemfelejtésben” is segít az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár.

A mai nap, jelesül a Himnusz előestéje (lehetne előestélye is, de tánc nem lesz) könyvünnep, sőt ünnep abban az értelemben mindenképp, ahogy Kosztolányi valamely jubileumán épp tőle hallhattuk: csúcsfény a hétköznapok szürkeségében, számvetés, indítóerő az elkövetkezőkhöz. „A könyv ünnepe, mondjuk. Van tehát könyv és van tehát ünnep. Az ünnep titokzatos valami, nem pontosan lehet tudni, mitől lesz, mik a föltételei… Az ünnepért is meg kell dolgozni, meg kell tenni mindent.” (Olvasó, te utolsó!) Ma azonban nem magunkat ünnepel(tet)jük, és nem a beléfektetett munkát (azt főképpen nem), hanem – visszakanyarodunk – az irodalmat. Amelynek életben kell maradnia, és erre képes is – nem az élő írók, de az élő könyvek által. „[V]alóban változik a kultúra, valóban nem lehet tudni, mi lesz az irodalommal, és mi lesz velünk, ha nincs irodalom, ha egyre primitívebben használjuk az egyre bonyolultabb technikát, mi lesz velünk, ha a civilizáció végleg leválik a kultúráról, amely teremtette őt, de hát ez idő szerint még mindig van, létezik ez a félreértés, akit úgy hívunk, olvasó. Akiért minden van” – így egy kék haris.

Ez a legfontosabb, amit mondhatunk azon a napon, amelyen felavatunk, megáldunk – és átadunk az olvasóknak – egy folytonos használatban állt, eleven könyvtárat.