KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Önfeladás vagy megerősödés?
A berlini „temegóga” másik olvasata

A napokban nagyobb visszhangot kapott a hazai sajtóban annak a hosszú évek óta folyó előkészítő munkának a gyümölcse, amelynek nyomán Berlinben elkezdik a House of One építését. Az épület különlegessége, hogy három világvallás szakrális terei kapnak benne helyet, melyeket a vallásközi dialógus terme köt össze. Válasz Homoki Pál véleménycikkére.

Szerző: Galambos Ádám

kuehn-malvezzi-house-of-one-berlin.jpg

A „House of One létrejötte és magasztos célkitűzése dicséretes, melyet azonban beárnyékol, hogy mindhárom vallás részéről önfeladással jár” – fogalmaz Isten, Allah, Jahve – „Egyre” megy? címmel a Kötőszó blogon megjelent cikkében a Berlinben létrejövő szakrális épületkomplexummal kapcsolatban Homoki Pál. A soltvadkerti evangélikus lelkész arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a kezdeményezéssel, a vallásközi párbeszéddel egyetért, az annak megvalósítása révén hirdetett tolerancia nem egyeztethető össze a vallások nézeteivel. Míg Homoki Pál kritikájával – „Az önfeladó tolerancia azonban nem emelkedhet a keresztény hitátadás kötelessége és lehetősége fölé” – egyetértek, valamint aggodalmát is megértem, addig nem látom indokoltnak, hogy azt azonosítja a House of One kezdeményezéssel. Ez az épület számomra szimbólum, annak a megjelenítése, hogy a vallásközi párbeszéd nem önmegtagadással, hanem identitásunk megerősödésével járhat. Az alábbiakban néhány pontban vázolom ezt a megközelítést.

Az építészet oldaláról

Az önfeladás jele az lenne, ha a House of One épülete nem három önálló szakrális teret és egy, a párbeszédnek helyszínt adó találkozótermet foglalna magában, hanem e három egybeolvadna, és nem különülne el.

-8-0c0ja.jpeg

Forrás: BBC.com

Itt viszont minden vallás önálló épületrészben élheti meg a maga szertartását, mely helyiségekben teret kapnak az adott vallások szimbólumai is. Vagyis az épület közös, de a szakrális terek elkülönülnek, így az építészeti megoldás szerint mindenki a maga identitásával érkezik a párbeszéd termébe.

Kell-e vallási szimbólum az épületre? Evangélikusként jól ismerjük a türelmi rendelet idején épületekkel körülvett udvarokra, mi több, torony és kereszt nélkül épült templomainkat. Ezek az épületek akkoriban többnyire tele voltak hívekkel, bár az utcáról nézve nem is látszott, hogy ott templom áll. Közülük többnek a homlokzatára máig nem került kereszt. Talán ez is mutatja, hogy nem a külső – bár az is fontos –, hanem a belső tartalom és annak egyéni és közösségi kisugárzása határozza meg igazán az istentisztelet helyét.

Homoki Pállal egyetértek abban, hogy a keresztek templomokról történő eltávolítása túlkapás, a politikai korrektség félreértelmezésének szomorú jele. Ugyanakkor a House of One esetében másról van szó. Amennyiben a homlokzaton feltüntetnék a Dávid-csillagot, a keresztet és a félholdat, azzal a vallások összemosását fejeznék ki. Bár ez látszólag lemondás, de ha belegondolunk, hogy hányan fogják felkeresni ezt az épületet az üzenete miatt, akkor sejthetjük, hogy ha nem is látják majd a homlokzaton jelezve, a járókelők mégis tudni fogják, hogy milyen épület előtt állnak.

imqud0pq.jpeg

Forrás:worldcommunityofsaintfrancis.org

A vallásközi dialógus oldaláról

Harmincöt éve, 1986. október 27-én II. János Pál pápa meghívására az olaszországi Assisiben összegyűltek a világ vallási vezetői, hogy együtt imádkozzanak a békéért. Keresztény részről jelen voltak többek között a római katolikus, a görög és az orosz ortodox, az evangélikus, a baptista, az anglikán és az ókatolikus keresztény felekezetek, illetve az Egyházak Világtanácsának képviselői is. A nem keresztény vallások közül többek között hinduk, zsidók, iszlám hitűek, buddhisták, szikhek, sintoisták jelentek meg. Ez az azóta világimanappá növekvő kezdeményezés többször is megismétlődött. 1993-ban szintén Assisiben muszlimok, zsidók és keresztények imádkoztak együtt. 2006-ban XVI. Benedek pápa prófétai jellegű eseménynek nevezte a találkozót, 2011-ben személyesen is részt vett rajta. 2016-ban Ferenc pápa is jelen volt az együttléten – egyebek mellett a közöny pogánysága ellen szólt –, míg Martin Junge, a Lutheránus Világszövetség főtitkára többek között a mélyebb és őszinte vallásközi párbeszéd szükségességére hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Mindezeket azért említem, mert meggyőződésem, hogy az Assisiben zajló találkozók nem önfeladást jelentettek a jelenlévő vallások számára. A vallási vezetők nem mondtak le hitükről, hanem képessé váltak egymás imádságának meghallgatására. Az 1986-os találkozó olyan lehetett, mint az 1908-ban megrendezett első imanyolcad, amelyből az ökumenikus imahét nőtte ki magát. A vallásközi találkozások nemcsak a másik, hanem önmagunk belső megismerésére is irányulnak. Talán nem véletlen, hogy az imanyolcad, az abból kinövő ökumenikus mozgalom és az Assisiben összehívott vallásközi dialógusok is közös imádsággal kezdődtek. A berlini House of One épülete számomra ezeknek a szimbóluma. Annak reprezentálása, hogy

önmagunk megismeréséhez és a békére törekvéshez szükség van a találkozásra.

A szekularizált világ oldaláról

A világi hírekben gyakran a vallásokat meglehetősen manipulatívan a terrorizmussal vagy az abúzussal azonosítják. Ez nem mai keletű, elég arra gondolnunk, hogy mit eredményezett, hogy a politikailag és gazdaságilag gerjesztett feszültségeket a vallások nézeteinek feszültségeként kommunikálták. Ennek egyik legsajnálatosabb következménye a vallási alapon történő inzultusok sora, a növekvő keresztényüldözés, valamint a vallási alapú radikális fundamentalizmus kialakulása. Ezek korunk szégyenei. A House of One azt reprezentálja, hogy a vallások nem egymást üldözik, hanem békés párbeszédet folytatnak a maguk hitelvei alapján. Ez a politikai manipuláció ellen is talán a legcélravezetőbb, hiszen így a vallások nem tudnak pártpolitikai vagy politikai ideológiai eszközökké silányulni, hanem a békére, a békességre vezető út képviselőivé válnak.

m1n4z3kg.jpeg

Forrás: Getty Images

A keresztény identitás oldaláról

Önfeladás vagy megerősödés? – ez talán a legfeszítőbb kérdése a más vallásokkal vagy a nem hívőkkel folytatott dialógusainknak. Amennyiben a találkozás önfeladást jelentene, az azt valószínűsítené, hogy identitásunkban, hitünkben nem vagyunk bizonyosak. A találkozó, dialógust folytató egyház, sőt jelen esetben a párbeszédben élő vallások azonban mást feltételeznek. Nem az önmegtagadást, hanem a hitünkből, meggyőződésünkből, azaz a saját identitásunkból folytatandó beszélgetést. Az „egyházi komfortzónánkból” történő kilépés arra ad lehetőséget, hogy meglássam, hogy tisztában vagyok-e azzal, és tudatosítom-e önmagam és mások számára, hogy miben hiszek. A vallásközi párbeszéd így lehetőség arra, hogy elmélyüljek saját hitemben. Nagypál Szabolcs római katolikus teológus megállapítása szerint „a magáért a párbeszédért és az Istenért folytatott vallásközi párbeszéd elvezet az ajándékok kölcsönös cseréjéhez, a gazdagodáshoz a hitben, valamint a párbeszédhez Istennel és Istenben.”

Lehet missziói jellegű a vallásközi dialógus? Meglátásom szerint azon a törékeny szálon igen, amely nem a másik nézeteinek, vallásos meggyőződéseinek figyelmen kívül hagyásán, hanem az érvelésen, a párbeszédkészségen és a hitünkön alapuló belső kisugárzáson keresztül jelenik meg.

Számomra a fő kérdés az, hogy mit értünk a House of One név alatt, azaz hogy mondhatjuk-e Homoki Pál provokatív címadása alapján, hogy Isten, Allah, Jahve „egyre megy”? Jó lenne erről érdemben beszélgetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2816450204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása